Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)
1929 / 15. szám - Döntőbírósági szerződés Spanyolországgal
Magyar Külpolitika 14 15. szám A „Magyarság" örömmel üdvözli az egyezmény megkötésének tényét, de bizonyos aggodalmat táplál azzal a rendszerrel szemben, amely ilyen nagyszámú garanciális szerződések megkötésére törekszik, mert attól tart a lap, hogy olyan nemzetekkel is köthetünk ilyenformán szerződést, amelyek esetleg lelkiismeretfurdalás nélkül fel fogják rúgni azt a szerződést, mihelyt az rájuk nézve nem biztosít kedvező eredményt. A lap szerint a magyar kormány politikája az örök béke utópiáját kergeti és ha a magyar kormány azokkal az országokkal is egyezményeket kötne, amelyekkel jelenlegi viszonyunk tűrhetetlen, az ilyen szerződések csak paródia gyanánt hatnának olyan kormányok aláírásával, melyek a kétoldali szerződéseket csak addig tartják érvényben levőnek, míg csak nekik van hasznuk belőlük. A „Pesti Hirlap" vezércikkében rámutat arra, hogy akkor, amikor a kisantant Magyarországot, mint békebontót igyekszik megbélyegezni, Bethlen gróf újabb döntőbírósági szerződést köt, ezúttal Spanyolországgal s ezzel a ténnyel Magyarország bizonyosságát adja annak, hogy bele tud illeszkedni MacDonald nagy gondolatába- és a világ többi népével együtt szívesen dolgozik a világ békéjének biztosításáért. Az „Újság" hangoztatja, hogy egy döntőbírósági szerződés nem számít sokat manapság, amikor mindenki szerződést köt és fegyvert kovácsol azért, mert a szerződésben nem hisz. Ellenben sokat számít, hogy e szerződés formájában kezet fogtunk Spanyolországgal és megpecsételtük azt a barátságot, melyet a fegyver sohasem zavart meg. Európa legtávolabbi nyugatán a barátság olyan nemzettel, melynek világnyelvén 100 millió ember beszél, nekünk nagy érték. Európa civilizál A genfi nemzetközi munkaügyi hivatal széleskörű tanulmányt tett közzé, amelyben a gyarmatokon uralkodó munkaviszonyokat vázolja, különös tekintettel a benszülöttek kényszermunkájára. Ez a 400 oldalas munka megdöbbentő adatokat tár elénk az európai hatalmak gyarmati politikájáról és a benszülöttek kegyetlen és embertelen kizsákmányolásáról. A mű részletesen közli azokat a törvényeket és rendeleteket, amelyek az afrikai, ázsiai és óceániai gyarmatokon a benszülöttek kényszermunkájára vonatkoznak. Az adatokból kiderül, 'hogy egyes helyeken a benszülöttek munka-kényszere semmiben sem különbözik a tulaj donlcéveni rabszolgaságtól. Egyes francia és portugál gyarmatokon évenként 90 napi kényszermunkára használják a bensziflötteket. Sok esetben nemcsak közmunkáik elvégzéséről van szó, hanem egyes magánvállalatok kizsákmányolási programmjáról, amelyet a legridegebb üzleti szellemben hajtanak végre. A legtöbb esetben ráadásul nem Is fizetik őket és ha me? is kapják bérüket, az oly alacsony, hogv jóval alatta van az ottani normális munkabéreknek. Togoban és Kamerunban ijesztő módon pocsékolják az emberanyagot és a munkaerőt, amenynyiben a hatóságok a munkások korlátlan számára való tekintettel nem szerzik be a szükséges gépeket és segédeszközöket. Egy vasútépítésnél például százával haltak el a bcnszülött munkások, csak azért, mert egyenlítő-környéki négereket használtak fel egy 1000 kilométer távolságban fekvő mérsékelt éghajlatú vidéken, anélkül, hogy a szükséges egészságügyi rendszabályokat foganatosították volna. A gyarmatokon már szinte szokássá vált az is, hogy benszülötteket teherhordóknak alkalmaznak, akiket hónapokra többszáz kilométernyire visznek el falvaiktól. Ezáltal nemcsak a csaTádi kötelékek lazulnak meg, hanem a benszülöttek sok esetben vérbajjal és más nemi betegségekkel megfertőzve térnek vissza otthonukba. Uj Hebridák szigetére, ahol a lakosság száma nem elegendő az ott szükséges munka elvégzésére, Indokinából anamita-kulikat csalnak el, akiket minden elképzelhető eszközzel és ígérettel hajókra csalnak, megláncolva ketrecekbe zárnak és erőszakkal az Uj Hebridákra visznek, ahonnan rendszerint már nem térnek többé vissza. Számos angol gyarmatügyi szakértő írt a benszülött munkakényszer morális és gazdasági hátrányairól, a gyarmati hatóságok azonban azon az állásponton vannak, hogy a gyarmatok pillanatnyi gazdasági fejlődése feltétlenül megkívánja a benszülöttek munkakényszerét. • HÍREK 4 ANDRÁSSY GYULA GRÓF 1860—1929 Súlyos veszteség érte az ország közéletét, amikor néhány nappal ezelőtt váratlanul elköltözött az élők sorából Andrássy Gyula gróf. A Magyar Külügyi Társaságot alakulása óta fennállott kötelék fűzte a megboldogulthoz. Mikor 1920 tavaszán a Magyar Külügyi Társaság Apponyi Albert gróf elnökletével megszületett, a társelnökök díszes sorában látjuk Andrássy Gyula grófot is, a legképzettebb magyar elmék egyikét, akit az elnökhöz régi személyes barátsága és a sok évtized alatt gyakran együttesen megvívott politikai harcok emléke fűzött. Andrássy gróf társelnöki minőségében — mielőtt még a politikai harcoktól, majd később a közélettől is úgyszólván teljesen visszavonult volna — tevékeny részt vett a Külügyi Társaság munkájában. így élénk emlékezetünkben van ragyogó beszéde, melyet a Külügyi Társaság kebelében 1921-ben' megalakult Angol-Magyar Társaság elnökeként Anglia és Magyarország címmel angol nyelven elmondott s mely beszíde akkoriban külföldön is széles körben feltűnést és figyelmet keltett. S ha az évek folyamán lazult is a vele való kapcsolatunk, halála pillanatáig megmaradt a Külügyi Társaság, egyik társelnökének s így most, amikor lezárult fölötte a koporsó födele, mi is az igazi gyász érzésével tesszük le megemlékezésünk koszorúját az ő ravatalára. Andrássy gróf egyike volt az elméletileg legképzettebb államférfiaknak. Olyan forrásból tudjuk ezt, amely figyelemmel kísérte az ő gyermek- és fejlődő korát és elmondta, hogy mindenkor a könyv volt az ő legkedvesebb mulatsága és mialatt kortársai a szórakozások különböző fajtáit választották, a fiatal Andrássy gróf a hosszú nyári napokon visszavonult a tőketerebesi kastély könyvtárszobájába és valósággal elásta magát kedvelt munkái közé. így fejlődött ki lassanként benne a sokoldalú és mély tudás, amely egész egyéniségét jellemezte és amelynek eredménye aztán férfikorában a maradandó nyomokat hagyó komoly politikai és publicistái munkáinak egész sorozata volt. Csak kettőről emlékezünk meg e helyütt. Az egyik az 1896-ban megjelent „Az 1867-iki kiegyezés" című munkája, a másik pedig az 1901-ben napvilágot látott s „A Magyar Állam fennmaradásának és alkotmányos szabadságának okai" című standard munkája, amelyek nemcsak a Magyar Tudományos Akadémia tagságát, hanem annak legkiválóbb pályadíjait is méltó elismerésként hozták meg neki. Huszonnégyéves korában kapott először mundátumot, harminckétéves korában lett államtitkár, majd két évvel később miniszter. Politikai pályafutásában azonban nem volt a szerencse kegyeltje és a gyakorlati élet terén távolról sem volt képes az ö kimagasló egyéniségének az értékét akként realizálni, mint ahogyan arra hivatva lett volna, s mintha fát um üldözte volna, amikor eszméjének megvalósítására végre megadatott neki a hatalom is, egészen kívüle álló okok miatt ekkor sem sikerült valóra váltania nagyszabású koncepcióit. Édesatyja félszázaddal ezelőtt, az akkor hatalma teljességében lévő Osztrák-Magyar Monarchiának volt közös külügyminisztere, őt pedig a politikai fordulat 1918 október utolsó napjaiban ültette bele ugyanabba a székbe, amelyből azonban akkor már minden tudása és minden nagyszabású koncepciója ellenére is képtelen volt hazája sorsáért aggódó lelke olyan politikát irányítani, amely az akkor már vészen-