Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 15. szám - Néhány kivatalos adat a romániai iskolaügyről

1929 Június 15 vatalos külpolitikai tényezők is értékelik. Túlbecsülni nem szabad, az bizonyos, de tagadhatatlan, hogy mivel a hivatalos (genfi) Népszövetségben csak a résztvevő államok kormányainak a hivatalos képviselői ülnek, itt pedig az egyes országoknak, most már több, mint 30-nak, a müveit, érdeklődő társadalma szerepel, amely elvégre is a hátteret adja •x hivatalos külpolitikának is, tanácskozásaira méltán felfigyel a hivatalos politikai világ is. A hivatalos tevékenységet a Külügyi Társaság képviseletében végeztük, melynek Pékár Gyula vezetésével Paikert Alajos, Póka-Pivny Béla és én voltunk a delegátusai, míg egy spanyolországi — és részben portugáliai — utazás, mely aztán gyönyörű tengeri úttal fejeződött be Lisszabontól Triesztig, az én — mondjuk — egyéni akcióm volt. De annyi érdekeset láttam, annyi felejthetetlen emlék vésődött agyamba, hogy néhány röpke feljegyzésem talán érdekelni fogja azokat is, akik papírra vetett gondolataimat szívesen olvassák. * V Már az általános képe is érdekes a hasonló világkongresszusra összegyűlő nemzetközi tái saságnak. Minden delegációnak van lehetőleg egy, úgynevezett parádés tagja, rendszerint exminiszter, vagy exdiplomata, vagy legalábbis szenátor. Ennek amellett a kötelessége mellett, hogy az illető ország vezérszónoka s minden fontosabb ügyben ő teszi meg a szükséges nyilatkozatokat, ami kétségtelenül teherrel járó s elmélyedést kívánó feladat, van egy kellemes mellékhajtása is és ez az, hogy őt hívják meg mindenhova oda, ahol egy-egy országot csak egy ember képvisel, értem itt a különböző társadalmi rendezéseket, miniszteri vagy egyéb ebédeket és vacsorákat. Ezalól — legalább a Népszövetségi Unió eddigi annaleseiben — csak London és Hága tett kivételt, ahol gondolt a rendezőség a többi munkatársra is és így elérte azt, hogy az illető ország társadalma valóban különböző egyénekkel érintkezhetett. Emlékszem rá pl. Londonban, hogy egy igen előkelő családban, egy skóciai lord házában együtt voltam lunchra vendég egy belgával, egy spanyollal és egy lengyellel és a többi, akkor ott volt kollégám hasonló elbánásban részesült. Madridban rendeztek most oly tömegfogadást is, mely — ellentétben a szokásos ily estékkel — igen jól sikerült és hangulatos volt. Van ott egy nagy müvészklub, melynek a város közepén, japán szecessziós stílusban épített palotája különösen alkalmas az ily esték tartására. Van ennek az épületnek vagy nyolc emelete s a legfelsőbben adták a vacsorát, ahonnan aztán lejebb vonultunk — csak a hatodik emeletre — s ott volt egy szép, magy, szinpados teremben a hangverseny. Ami a vacsorát illeti, az nemcsak jó volt, hanem nekem azért is kellemes, mert van Overbeke barátunk, a kitűnő belga egyetemi tanár — a ki kii lönben, mellékesen szólva, a hölgyeknek nagy barátja — bemutatott engem két szép spanyol hölgynek, az ottani női fogadó-bizottság tagjainak, — akikkel aztán ott igen kedves órákat töltöttünk el, annyira, hogy emléksorokat is írtunk a menü-kártyáikra, mert azt mondanom sem kell, hogy belga barátom meg egy másik spanyol dámának csapta a szelet. Azok az emléksorok, amelyekre ősz fejjel elhatároztam magamat, elég banálisak. Azt mondták, hogy: meglátni és megszeretni a spanyol nőket ugyanannak a pillanatnak a műve volt. Nem is vagyok büszke erre a szellemességre, de nagyobb derültséget okozott az, hogy gyarló spanyol tudományommal — hála a velem volt zsebszótái nak — úgy tudtam magamat kifejezni, hogy a hölgyek azt meg is értették. Intim körben látott vendégül bennünket úri házánál Matuska Péter, ottani követünk, aki, különösen bájos felesége szeretreméltósága útján is, rövid egy esztendei madridi működése alatt szép pozíciót szerzett magának, úgy náluk, mint egy később megemlítendő vacsorán is, kívülünk az ugyancsak Madridban időző Kertész Róbert h. államtitkár és felesége, valamint Tihamér Lajos osztálytanácsos is hivatalosak voltak. Egy Madridba elszármazott s ott igen előkelően megnősült magyar zongoraművész, Ember Nándor, elhalmozott bennünket figyelmének minden jelével, végül pedig vacsorára hívott meg a Ritzbe, hol a szintén ott idéző Heltai Jenő magyar íróval együtt, kedves magyar kolóniát alkottunk. Hanem beszéljünk magáról az Unió kongreszszusáról is. Amint szokás mondani, minden ország „garnitúrája" majdnem mindig azonos. Amint példáúl nem lehet elképzelni Angolországot a finomfej ü, tipikusan angol Sir Willoughby Dickinson nélkül, éppúgy bajos lenne Unió-ülést tartani a holland Limburg államtanácsos, vagy a nálunk is jól ismert és kedvelt Bakker van Bosse asszony, vagy az osztrák Dumba volt nagykövet, vagy végül a cseh Brabec szenátor nélkül. A jelenlevőknek ez az évről-évre Amerikai flotta a szemhatáron Anglia, miután elpusztította a német flottát: „Egész életemben csak a tengerek szabadságáért küzdök, és mégis mindég akad valaki, aki ezt az érdemet el akarja vitatni tőlem. (Berlin, Ktndderctdttisen.)