Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 15. szám - Az angol választások után

Magyar Külpolitika 2 15. szám csaknem minden számottevő hatalmasságához. Nem csoda, hogy az ifjabb Andrássy Gyula gróf érdeklődése kora ifjúságától a legintenzívebben a külügyek felé irányult és édesatyjától páratlan gazdagságú élettapasztalatokat nyert éppen e téren. Épp úgy természetes, hogy a kivételes képességgel megáldott ifjabb Andrássy Gyula gróf hőnszeretett hazájának sorsát külpolitikai tevékenységgel szolgálni akarta. Mélyenjáró és bámulatos megfigyelőképességgel megáldott elméjét az európai államok külpolitikájának még a legcsekélyebb mozdulata vagy változása sem hagyta észrevétlenül. A magyar országgyűlésen és a delegációkban elmondott külpolitikai beszédei mind azt tanúsítják, hogy bárha külpolitikai elgondolásának fundamentális tételei voltak, azért gondolatai soha sem merevedtek doktrínákba. Szilárd híve volt a hármas szövetségnek, mert benne az európai kontinens békéjének legerősebb biztosítékát látta. De ugyanakkor teljes mértékben értékelni tudta a francia nemzet lángoló nacionalizmusában rejlő hatalmas dinamikus erőt is és élés pillantása belelátott az angol világpolitika legrejtettebb zugaiba is. A legodaadóbb híve volt az Angliával való maradandó barátságnak, mert jól tudta, hogy az angol világbirodalomnak óriási külpolitikai súlya lehet biztosítéka Európa békés fejlődésének, de lehet előidézője az európai egyensúly fölborulásának is. Különösen megérezhettük ezt az annexiós válság idejében elhangzott országgyűlési és delegációs beszédeiben, amelyekből minduntalan kicsendül az aggodalom, hogy a német birodalomnak Angliával való természetellenes versengése, különösen a tengeri hatalom terén előbb vagy utóbb hátrányos helyzetbe hozhatja a német birodalmat és Ausztria-Magyarországot. Nemcsak nyilvános beszédeiben, de I. Ferenc József és II. Vilmos császár előtti audienciában újra meg újra rámutat az Angliához való közeledés szükségességére. Amikor azután Andrássy Gyula gróf azt látja, hogy a német külpolitika merevsége következtében Anglia egyre jobban közeledik a francia-orosz szövetséghez, rögtön átlátja ennek úgy az európai kontinensre, mint különösen Magyarországra való imminens veszedelmét és bár akkor nem volt aktív pozícióban, minden lehetőt elkövet arra, hogy legalább Ausztria-Magyarország közvetítésével a Németország és Franciaország közötti feszültség megenyhüljön és ily módon egy józan, kiegyenlítő békepolitika útjai szabaddá váljanak. Sajnos, ezt a nagyjelentőségű békeakciót az orosz politika pánszláv tervei és agresszivitása lehetetlenné tette. Annak a szövetségnek, amelyet 1879. október végén gróf Andrássy Gyula édesatyja kötött volt a nagy vaskancellárral, Bismarckkal, a lehető legkedvezőtlenebb körülmények között kellett felvennie a küzdelmet csaknem az egész világ ellen. Andrássy Gyula gróf a világháború alatt is bárha nem mint felelős állásban levő miniszter, minden tehetségét arra áldozta, hogy a Monarchia méltányos megegyezésü békéhez jusson. Meleg szószólója volt annak, hogy a Monarchia és Németország fegyvereivel Oroszországtól elfoglalt Lengyelország a Monarchiához csatlakozva töltse be majd a jövőben az elővéd szerepét a pánszlávizmussal szemben. Megrázó tragikum rejlik abban, hogy Andrássy Gyula gróf, akit nemcsak képzettsége és összeköttetései, de egész gondolatvilága providenciális férfiúként jelöltek ki arra, hogy az Osztrák-Magyar Monarchiának viharvert hajóját a béke biztos révébe vezesse, a sors kegyetlen játéka folytán csak akkor juthatott a monarchia külügyeinek miniszteri székébe, amikor már a megegyezéses békének minden lehetősége elmúlt. Annak a szövetségnek szétomlásában kellett asszisztálnia, amelynek évtizedeken át sziklaszilárd híve és szószólója volt. Látta ő a helyzet reménytelen voltát, hogy még a tizenkettedik óra utolsó percének lepergése után is megkísérelte még a lehetetlent is, olyan kötelességtudásra mutat hazájával szemben, amely előtt minden magyarnak meg kell hajtani az elismerés zászlóját. S ha Andrássy Gyula gróf az aktív külpolitikai szerepléstől már évek óta vissza is vonult, lehet, hogy olyan külpolitikai konstelláció áll elő az európai kontinens pillanatról-pillanatra változó horizontján, amelyben nélkülöznünk kell majd az ő értékes tanácsát, i • : ' A.z angol választások után London, 1929 június 2. A

legelső kép, amelyet a május 30-án lezajlott angol parlamenti választások végleges eredményeinek kialakulása után elénk tárul, Anglia belpolitikai helyzetének további bizonytalansága. A politikai pártok vezetői azt remélték, hogy a választások eredménye vagy jobbra vagy balra el fogja dönteni a politikai mérleg egyensúlyát és így ennek a bizonytalanságnak is véget fognak vetni. Ellenkezőleg történt. A bizonytalanság fokozódott. Hogy a választási eredmények irreális és előre nem várt kialakulását a sok tényező közül melyik okozta, azt ma igen nehéz megmondani. A legvalószínűbb magyarázat az, hogy a konzervatív párt egyrészt még az 1924-es választásokon nyert hatalmas győzelmét előidéző tényezőket tévesen értelmezve túlságosan bízott népszerűségében, másrészt hatalmát sokkal inkább féltette a liberálisoktól, mint a szociálistáktól. A konzervatív párt vezetői az ország hangulatát e két utóbbi párttal szemben is félremagyarázták, ami talán a szociálisták taktikájának a sikerét jelenti, akiknek, miután kikapcsolták programmjukból minden szélsőségesnek és kockázatosnak látszó elemet, sikerült csöndben megnyerniük a kispolgári elemek nagy részét. A konzervatívok abban is bíztak, hogy a most életben lévő választási törvény mellett a szociálista és liberális jelöltek az ország nagy részében egymástól fogják elvonni a szavazatokat és így a kettőjük között való versengésben végeredményben a konzervatívok fognak győzni s e téves feltevésből kiindulva, változatlanul hagyták a választási törvényt, holott a választás előtt könnyen megszavaztathattak volna a parlamentben egy rövid tör-