Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 14. szám - Emlékezéseim Tisza István grófról

1929 13 Június S is sértené a közrendet, vagy az állam integritását. Mindenesetre szokatlan újítás, hogy a katolikus egyházfőktől kelljen félteni a közrendet. Az ilyen megalázó feltételekkel kinevezett püspök aztán mindvégig a kultuszminisztérium ellenőrzése alatt marad. Általános érdekű vallási, erkölcsi és egyházi rendelkezést ugyanis csak úgy adhat ki, ha egyidejűleg a kultuszminisztérium tudomására hozza, holott eddig a főpásztorok szabadon adhatták ki pásztorleveleiket. A klérus tagjainak kinevezése szintén tudomására hozandó a kutluszminisztériumnak. Ez az a pont, amelyet legjobban ki fog használni Bukarest Rómával szemben. Ahogy kihal a mai papi nemzedék, ennek a rendelkezésnek alapján a kormányközegek kész eszközei junak a parochiák élére, úgy hogy az elszakított erdélyi magyarság éppen úgy lelki vezetők nélkül marad, mint a moldvai csángók. Emlékezéseim Tisza István grófról Irta = JAKABFFY ELEMÉR Ezzel a címmel rendkívül jellemző és érdekes epizódokat közöl Tisza István gróf életéből Jakabffy Elemér. A Lúgoson megjelent kis könyvecskéből valók az alábbi sorok is. T

iszára jellemző volt, hogy rendkívül figyelt minden szóra. Jellemzi ezt a következő igen érdekes megfigyelésem is. Tisza volt az egyetlen magyar miniszterelnök, aki külpolitikai nyilatkozatait nem olvasva adta elő. A többiek midőn a magyar képviselőház előtt nyilatkozniok kellett, pontosan megbeszélték szavaikat a külügyminiszterrel és hogy ne tévedjenek, felolvasták a megállapított szöveget. Tisza mindég szabadon adta elő külpolitikai nyilatkozatait is. A román hadüzenet előtt egy ilyen beszédében többek között megemlítette, hogy hiszen Magyarország nem akarta a háborút. Beszédét délelőtt mondotta el és amikor a délutáni folytatólagos ülésen a „Pester Lloyd" esti lapjában a miniszterelnöki székben elolvasta, felugrott, a gyorsírók páholyához sietett, elrendelte, azonnal hozzák elő a gyorsírók jegyzeteit, illetve az ezek alapján lekopogtatott szöveget. Izgatottságán észrevehettem, valami jelentőséges elírás történhetett. Megkérdeztem a gyorsiroda főnökét, mi történt? A következőket tudtam meg: Beszéde elmondása után Tisza megkorrigálta a gyorsírói jegyzetek alapján legépelt szöveget. A legépelés egyszerre négy példányban történt indigó használatával. Tisza a felső szöveget olvasta és amikor látta, hogy beszédében csak Magyarországról szólt, mint amely a háborút nem akarta, e szó elé odaírta Ausztriát és ezt a szót egy vonással behúzta a Magyarország szó elé. Az alulfekvő lapokon azonban a papír elcsúszott, ez a vonás kitörölte Ausztriát, ellenben aláhúzta Magyarországot. Miután pedig a délutáni sajtó és a kőnyomatosok ilyen indigós szöveget kaptak, a „Pester Lloyd" esti lapja ritkított betűkkel szedette, hogy Magyarország nem akarta a háborút, elhagyva természetesen az áthuzottnak látott Ausztria szót. Ettől ijedt meg Tisza és ezért intézkedett azután, hogy még a délután folyamán sürgönyöket menesszenek a központi hatalmak nagy lapjaihoz, melyekben az elírást helyesbítették. Másik jellemvonása volt, hogy a kritikus helyzetekben hihetetlenül gyorsan határozott és hajtotta végre döntéseit. Álljon itt erre is egy kis jellemző példa: IV. Károly király koronázásakor a hitlevél átadása alkalmával a trónteremben összegyűlt képviselők és főrendek már elfoglalták helyeiket, az udvar is bevonult, a király föltett kucsmával trónján ült, előtte a hercegprímás megkezdette beszédét. Alig hangzott el néhány mondat, a gyülekezet tagjai észrevehették, a király nem a hercegprímás szavaira figyel, hanem állandóan balra tekint, Lobkovitz Zdenko herceg főhadsegéd tekintetét keresi, majd jobb kezével bal tenyerébe jelképesen ír és egész viselkedése feltűnő nyugtalanságot árul el. Még jobban meglepi a jelenvoltakat, hogy Tisza miniszterelnök a szónokló hercegprímás közelébe lép és annak valamit fülébe súg. A hercegprímás vontatottan folytatja beszédét. Szokatlanul hosszúra nyúlt ez, aminek okát a gyülekezet tagjainak nagy része csak a király távozása után tudta meg. A főhadsegéd ugyanis elfelejtette a király leírt válaszát a terembe magával hozni és ezt a mulasztását csak akkor vette észre, mikor a király nyugtalan tekintete és jelei figyelmeztették. A kritikus helyzetet Tisza ismerte föl elsőnek, megsúgta a bajt a hercegprímásnak és arra kérte, beszéljen mindaddig, amíg a királyi válaszszöveg elő nem kerül. Erről az eseményről Tisza este a Klubban már jókedvű mosollyal szólt és mulattatásunkra azt is elmondotta, hogy amikor Lobkovitz észrevette és megértette a király intéseit, odasúgta Hazai honvédelmi miniszternek: ,,Jesses ich hab' die Rede vergessen, jetzt kann ich in Pension gehen". Mire a miniszter figyelmeztette ,,Geh' erst um die Rede". 1918 október 14-én délután különvonat vitte a magyar delegátusokat Bécsbe. A Pullmann-kocsi minden szakaszában csak két delegátus foglalt helyet, hogy így kényelmesen utazhassunk az osztrák fővárosba. A bécsi pályaudvaron a képviselőház tisztviselői és szolgái fogadtak, elkalauzoltak az állomás előtt reánk várakozó hadügyminiszteri autókhoz, ezeken száguldottunk a Hotel Imperial elé, ahol a gyönyörű márványoszlopos csarnokokon át a nekünk fenntartott pazarul berendezett szobákban szállásoltak el. Scha ilyen nagy úr nem voltam. Másnap délelőtt ennek a szállodának társalkodóiában izgalmas jeleneteknek voltam tanúja. Wekerle miniszterelnök feldúlt kedélyállapotban érkezett oda, mert kihallgatáson volt a királynál. Hogy miket mondott, annak közlésére még mindég nem tartom elérkezettnek az időt. Délután négy órára volt kitűzve a delegáci külügyi albizottságának ülése. A rendelkezések szerint ezt követőleg azonnal, vagyis hét órakor indult vissza különvonatunk Budapestre. Mielőtt az Imperialszállót elhagytam, az egyik szobaleánytól megkérdeztem, mit kíván inkább. 20 koronát, vagy a fél kenyeret, ami a Budapestről magammal hozottból megmaradt. A szobaleány elmosolyodott és felelt: Ha ezt a fél kenyeret nekem adja, olyan borravalót kaptam, melynél örvendetesebbet még sohasem. Ilyen volt az élet a császárvárosban, mikor mi a