Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 14. szám - A német jóvátétel végleges rendezése

Magyar Külpolitika 4 14. szám A. képviselőház külügyi vitája Ő szintén szólva, valahogyan másként képzeltük a képviselőház külügyi vitáját, mely alig két na­pon belül lezajlott és amelynek a miniszteren kívül mindössze hat szónoka akadt kormánypárt és ellen­zék részérő] együttesen. A külügyi vita ideje az idén véletlenül összeesett a trianoni békediktátum szo­morú napjának a fordulójával. Azt vártuk volna tehát és velünk egyetemben azt várta volna a nemzet egye­teme, hogy a képviselőház tagjai nagyobb tömegben vonulnak fel, hogy a parlamenti aréna színteréről harsogják eggyel többször a világ felé a magyar nemzet fájdalmát, a vele elkövetett igazságtalanság fölött érzett elkeseredését. Az alkalom annál kedve­zőbb lett volna, mert hiszen alig néhány nap múlva ül össze Madridban a legfőbb areopág, a Nemzetek Szövetségének a tanácsa, s üléseinek napirendjén ott szerepel a kisebbségi kérdés is vérző sebeivel, vigasz­talan megoldatlanságával. Odasietett a magyar érde­kek védelmére a magyar nemzet vezére Bethlen Ist­ván gróf, s csak megkönnyítette volna feladatát, ha­tásosan alátámasztotta volna fellépésének súlyát a nemzet egyetemes érzelmeinek és óhajainak egyidejű impozáns megnyilvánulása. Nem így történt. Magyarázatát részben abban leljük, hogy a magyar közönség még mindég nem éb­redt kellően tudatára annak a ténynek, hogy a nem­zetek egyetemes és legvitálisabb érdekeinek döntő tényezői ma nem a belpolitika, hanem a külpolitika terén keresendők. Egyébként a rövid és csendes vitának valameny­nyi szónoka nívós felszólalással kötötte le az elég nagyszámú hallgatóság figyelmét. A vita előadója, Lakatos Gyula, szépen felépített beszéde során a jo­gászelme precizitásával körvonalazta a magyar kül­politika hármas célkitűzését. Ez a hármas cél a ma­gyar nemzet elszigeteltségének a megszüntetése, a bé­keszerződésekben foglalt jogainknak szívós és kitartó munkával való követelése, végül pedig akció indítása a békeszerződés megváltoztatására. Láng Boldizsár báró, parlamenti első felszólalásában, a követségi szolgálatának ideje alatt szerzett tapasztalataira tá­maszkodva, a propaganda intenzitásának fokozását sürgette, hangoztatva azt az előnyünket, hogy ügyünk védelmében nincsen szükségünk ferdítésre, vagy ép­pen rágalomra, a magyar propagandának az igazság megszervezett terjesztésének kell lennie. Lukács György, a kisebbségi kérdés kiváló szakértője, elsza­kított véreink szenvedéseire hívta fel újból a figyel­met, sürgetve az érdekükben kötött kisebbségi szer­ződések lelkiismeretesebb végrehajtását. Hunyady Ferenc gróf a külügyminisztérium tevékenységét védte meg az utóbbi időben elhangzott támadásokkal szemben, míg Wolff Károly nagy politikai érzékkel szólt a revízió kérdéséről és energikus szavakban kö­vetelte a magyar kormánytól, védje meg a cseh kor­mány túlkapásai ellenében azokat a magyar if jainkat, akik hazafias kötelességüknek eleget téve, résztvesz­nek a magyar leventemozgalomban és akiket ezért a csehek lépten-nyomon letartóztatnak jogtalanul. Walkó Lajos külügyminiszter válaszában nagy tetszés közepette jelentette ki, hogy amennyiben a csehek nem adnak kielégítő választ a magyar kormánynak felvilágosítást kérő jegyzékére, a kormány mérlegelni fogja a retorzió kérdését is. Végül Beck Lajos köz­gazdasági világhelyzetünket világította meg szak­értelemmel és bölcs politikai mérséklettel. A. német jóvátétel végleges rendezése Irta: VÁSÁRHELYI ISTVÁN Dr. 1 921 március 2-án Dr. Simonsz, Németország kan­cellárja, felajánl a Lloyd George elnöklete alatt Londonban összegyűlt szövetségeseknek 30 milliárd aranymárka jóvátételt. Lloyd George magából kikelve utasítja vissza az arcátlannak ítélt német ajánlatot, ultimátumot intéz a németekhez és a szövetségesek megszállják Duisburgot, Ruhrortot, Düsseldorfot és vámhatárt állítanak fel a Rajnavidék és Németország között. A Jóvátételi Bizottság dönt: Németország adóssága pontosan 132 milliárd márka. S következik a Ruhr-megszállás, a passzív ellenállás, vér és könny és a márka példátlan katasztrófája. 1929 május 29-én teljes megegyezés jön létre a német és a szövetséges szakértők között a német jó­vátétel összegére és a fizetési módozatokra nézve; Németország 37 éven át átlagban évi 2050 millió aranymárkát, azután 20 éven át évi 1700 millió arany­márkát és az 58. évben 900 millió aranymárkát fizet. A német reparációk jelenlegi értéke 5^%-os leszá­mítolási bázison 36Yi miüiárd aranymárka. Tehát 6V-2 milliárd márkával több, mint ameny­nyit a németek 1921-ben Londonban oly „arcátlanul" önként felajánlottak. Európa elképedése nem lesz ki­sebb, ha a most megállapított 06V2 milliárdhoz hoz­záadjuk azt a mintegy 7000 milliót, amit Németor­szág a Dawes-terv életbelépése óta fizetett, — nem képzeli senki, hogy az a Németország, amely a passzív ellenállás finanszírozására kerek 12 milliárd arany­márkát költött el, ezt a 13i/2 milliárdos többletet szí­vesen el nem vállalta volna. Hiszen dr. Schaoht a mostan végződő szakértői értekezleten 261/2 milliárdos ajánlatról megállás nélkül ment fel az elfogadott 0614 milliárdra. Hol tartanánk ma már az elpusztí­tott Európa rekonstrukciójában, ha 1921-ben Lloyd George nem üt az asztalra ... Mindenesetre így is örülni kell, hogy ez a kérdés, amely egyike volt Európa gazdasági talpraállása leg­súlyosabb akadályainak, eljutott a végleges megol­dáshoz. A szakértők, akiknek feladata volt a „jóvá­tétel problémájának teljes és végleges megoldására" tervet kidolgozni, egy viszonylag jelentéktelen kér­dés ; a német megszállás alatt Belgiumban kényszer­árfolyammal kibocsátott és teljesen elértéktelenedett nemet márkáért nyújtandó kárpótlás kérdésének ki-

Next

/
Thumbnails
Contents