Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 11. szám - Az optánsügy. Lényege és jelenlegi állása

1929 Május 18 polgároknak a volt magyar területen fekvő javait akár a fentem]ített ,,likvidáció" címén, akár más címen az eredeti tulajdonostól elvegyék. (Bsz. 250. cikk.) Példával megvilágítva a dolgot: ha nekem Bukarestben (régi külföld) volt házam, azt a román kormány tőlem a békeszerződés értelmében elvehette akár egy fillérnyi ellenérték fizetése nélkül is, ellenben nincsen joga ugyanezt megtenni, ha ez a ház tegyük fel Marosvásárhelyen, vagy Csíkszeredán (volt magyar területen) van. Ebben az antitézisben, az utódállamok agrártörvényhozásának a békeszerződés rendelkezéseivel való ellentétes eljárásában van az egész „Optánsügy" magva és lényege. A békeszerződés szerint Romániának nem lett vona jogában magyar állampolgároknak volt magyar területen lévő javait likvidálnia, azaz kellő ellenérték nélkül elvennie, viszont tény, hogy a román agrárreformtörvény alkalmazásával sok százezer holdat vettek el a románok magyar állampolgárainktól a román törvény szerint járó mintegy 1%-os „kártérítés" ellenében, vagyis: ellenérték fizetése nélkül. Csak természetes, hogy mind a magyar kormány, mind pedig az érdekeltek mindent elkövettek, hogy a román kormánynak békeszerződésellenes magatartásával szemben orvoslást találjanak. A magyar kormány előbb az ú. n. nagyköveti tanácsnál, majd a Nemzetek Szövetségénél kísérelte meg, hogy érdekelt állampolgárainak egy kisebb töredékére nézve, vagyis azokra nézve, akik az elszakított területekről optáltak a magyar állampolgárság javára, a békeszerződésnek bizonyos különleges rendelkezései alapján eredményt érjen el. Sajnos, ennek az akciónak egyetlen eredménye az lett, hogy nevet adott az egész ügykomplexumnak, s azóta a román agrárreformoknak magyar állampolgárokra történt békeszerződésellenes alkalmazásából előállott egész vita, annak minden ágazatával egyetemben a nemzetközi közvélemény előtt, mint a „magyar Optánsok ügye", vagy röviden, mint „optánsügy" szerepel, holott az ma már valamennyi érdekelt magyar állampolgár ügye, nemcsak azoké, akik magyar állampolgárságukat opció útján fenntartották. Az „optánsokkal" folyt előcsatározás eredménytelensége után az érdekeltek maguk tették meg azokat a lépéseket, amelyeket a 250. cikkbe ütköző jogsérelmek orvoslására a békeszerződés előír. És pedig a sérelmes kisajátítások hatálytalanítása iránt perrel léptek fel a román állammal szemben a békeszerződés által erre a célra kijelölt bírói fórum, a párisi Magyar-Román Vegyes Döntőbíróság előtt. A bíróság, melynek elnöke Cedercrantz svéd követ, magyar részről delegált tagja pedig Székács Aladár közigazgatási bíró, a román részről emelt hatásköri kifogással szemben, 1927. évi január 10-'án kelt ítéletében megállapította, hogy a kérdéses keresetek elbírálására hatáskörrel bír és utasította a román kormányt, hogy terjessze elő az ügyben érdemi védekezését. A „nagy per", melynek előkészítésén a magyar kormány képviselőjének, Gajzágó László rendk. követ és megh. miniszternek páratlanul szakavatott vezetésével évekig fáradoztak az érdekeltek magyarországi jogi képviselői, nevezetesen Egry Aurél felsőházi tag, Lakatos Gyula orsz. képviselő és Császár Károly ny. min. tan., ügyvédek, s melynek bírósági tárgyalásán a magyar álláspont mellett vallottak hitet Európa legkiválóbb nemzetközi jogi szaktekintélyei, a hatáskör kérdésének szentelt eme fázisában teljes sikert hozott. Románia a párisi kudarc után megpróbált Genfben, a jogi terrénum helyett a neki kedvezőbb politikai terrénumon fordítani egyet az ügy sorsán. A nemzetközi jog történetében páratlan eljárással visszavonta bíráját az'agrárperek tárgyalásáról, lehetetlenné téve ilyen módon, hogy a Vegyes Döntőbíróság az ügyek érdemi tárgyalását folytassa s egyben a népszövetségi paktum 11. cikkének 2. bekezdése alapján a Népszövetségi Tanácshoz fordult közvetítés iránt, minthogy szerinte a bíróság hatásköiét túllépte. Ezzel a sakkhúzással szemben a magyar kormány állásponja tiszta és egyszerű volt: a békeszerződés értelmében a Vegyes Döntőbíróság ítéletei végérvényesek és megtámadhatatlanok, hatásköri túllépésről nem lehet szó és semmiesetre sem tartozhatik a Tanács, mint politikai fórum hatáskörébe, hogy egy bírói fórum működésébe beleavatkozzék. Ez a hatalmak szétválasztásának a nemzetközi életben is irányadó elvébe ütköznék. Ha a tanácsnak ebben az ügyben bármi szerepe lehet, az csak abban állhat, hogy a visszavont román bíró helyébe, a békeszerződésnek a bíróság megalakítását tárgyazó intézkedései alapján, pótbírót rendeljen ki, ami iránt a magyar kormány formális indítványt is terjesztett elő. A Tanács ezzel az üggyel Chamberlain angol külügyminiszter előadásában 1927 márciusa óta jóformán minden ülésében foglalkozott és még mindenkinek élénk emiékezetében van az a páratlan bravúr, Magyary Antal, Magyarország bukaresti követe, aki nemrég ad1(t át megbízólevelét a román királynak.