Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 11. szám - A revízió és a szociáldemokrácia

Magyal Külpolitika • 10 • szám amellyel gróf Apponyi Albert ebben az ügyben a magyar álláspontot Genfben képvise'to. Konkrét eredményt azonban, sajnos, elérni nem tudtunk. A Tanács a pótbíró kirendelése iránt eddig nem intézkedett, azokat a javaslatokat pedig, amelyeket a Tanács az ügy békés megoldása iránt tett, vagy román, vagy magyar részről nem fogadták el, Ily előzmények után született meg az 1928. évi szeptemberi tanácshatározat, amely hazánkat és Romániát felszólította arra, 'hogy elvi álláspontjuk kikapcsolásával keressenek gyakorlati módot a vitás kérdés megoldására. A magyar kormány, amely ebben az ügyben sohasem keresett politikai sikert, hanem csupán állampolgárainak védte jogát, készséggel hozzájárult a javaslathoz és a gyakorlati alapon folytatandó tárgyalások vezetésére báró Szterényi Józsefet küldte ki. A román kormány, amely úgylátszik szintén belátta, hogy egy nemzetközijogilag tarthatatlan pozícióban való elbarrikadirozásnál többet ér, ha méltányos egyességgel kielégíti az érdekelteket s ezzel megveti Magyarországhoz való viszonya javulásának alapjait, meghatalmazottjául athéni követét, LangaRascanu Konstantint nevezte meg. Mindkét delegátust tekintélyes számú szakértő támogatja munkájában. Magyar részről a delegációban ugyanazok vesznek részt, akik már a döntőbíróság előtti eljárásban is kivették a részüket: Egry Aurél, Lakatos Gyula és Császár Károly. A két delegáció 1928 decemberében találkozott egymással Ahbazziában s azóta, kisebb-nagyobb megszakításokkal, állandóan dolgozik. Átvizsgálta az egyességi tárgyalások anyagát képező perekben érvényesített igényeket és a felmerült megoldási javaslatokat azzal a gondossággal és alapossággal vizsgálta meg, amely egy ilyméretü tranzakciónál elengedhetetlen. Hiszen nem kevesebbről, mint összesen kb. félmillió katasztrális holdat kitevő, kb. 350 ingatlanból álló komplexumért nyújtandó kártérítésről van szó. Anélkül, hogy indiszkréciót követnénk el, eme puszta adatnak a közlésével, mindekinek fogalmat nyújthatunk az ügy méreteiről, s azokról a komplikált kérdésekről, amelyek egy ekkora méretű tranzakció során természetesen lépten-nyomon felmerülnek. Szeretnők remélni, hogy a két delegáció legközelebbi találkozása, amelyet május végére Bécsbe tűztek ki, a még fennálló ellentétekben is teljes megértést fog létrehozni, s károsult állampolgáraink annyi viszontagság után végre jogaikhoz juthatnak. A tárgyalások sikerét annál inkább kívánnunk kell, mert azok eredményes befejezése megnyitná annak a lehetőségét, hogy Romániával függőben lévő egyéb nagyfontosságú kérdések megoldására kerülhessen a sor. A. revízió és a szociáldemokrácia Irta: Dr. FALL ENDRE H

erczeg Ferencnek, a Revíziós Liga elnökének a Szociáldemokrata párt vezetőségéhez intézett felhívása s a pártvezetőségnek a felhívásra adott válasza ma már nemcsak a magyar közvéleményt, de az egész világsajtót méltán foglalkoztatja. A magyar közvélemény, beleértve a munkásság nagy tömegeit, valamint a külföldi sajtó egyhangúlag elítélte a szociáldemokrata-párt határozatát. Mindamellett érdemes foglalkozni azzal a kérdéssel, hogy vájjon a trianoni békeszerződés revíziója érdekében áll-e a munkástömegeknek, s ha igen, akkor a pártvezetőség határozata mennyiben tévesztette el célját. A szociáldemokratapárt válasza két figyelemreméltó megállapítást tartalmaz. Az elsőben elvileg állást foglal a revízió mellett. Ez mindenesetre örvendetes és nagyjelentőségű tény, de platonikus jelentősége van mindaddig, amíg csak elvi álláspontot jelent s a gyakorlati megvalósításáért nem megy küzdelembe, csak a demokratikus eszmék megvalósítása után. A második pontos megállapítása a szociáldemokratapártnak az, hogy „Magyarország demokratikus átalakulása nélkül a revízióért a siker reményével nem lehet harcolni" s ép ezért kijelenti, hogy „nincs módjában Herczeg Ferenc felhívásának eleget tenni". Érdekes ennél a pontnál egy kissé megállni. Herczeg Ferenc a felhívásában kategorikusan kijelentette, hogy ha a szociáldemokratapárt a Revíziós Ligához csatlakozik, senki sem kívánja tőlük azt, hogy elveiket és eszméiket megtagadják. De most megfordítjuk a kérdést. Akadálya-e a revízió követelése a demokratikus fejlődésnek?! Sőt még tovább megyünk, ha a szociáldemokratapárt a Revíziós Ligához csatlakozott volna, vájjon nem kísérte volna-e nagyobb szeretettel és megértéssel a magyar társadalom a szociáldemokratapárt törekvéseit és küzdelmeit?! Vájjon ilyen nemes gesztussal nem értek volna-e el hamarabb sikert? S vájjon, hogy most az elutasítás álláspontjára helyezkedtek, nem méltán hívják-e ki maguk ellen a vergődő magyar nép ellenszenvét, hogy a nemzet élet-halál harcát elvi álláspont ködébe burkolva tétlenül nézik. És még egyet. A revíziót az egész magyar társadalom követeli rendre, rangra, pártállásra és vallásfelekezetre való különbség nélkül. A katholikus vallású épúgy követeli, mint a protestáns vagy zsidó vallású magyar állampolgár, a munkás épúgy, mint a tisztviselő, gazda, iparos vagy kereskedő. Szabad-e tehát a szociáldemokrata pártnak a népakarattal szembehelyezkedni ?! Mert most a népakarattal helyezkedett szembe, s nem a kormánnyal, hiszen a Revíziós Ligát nem a kormány kreálta, de a népakarat hívta életre. Bizonyos, hogy a magyar nép demokratikus érzésű és gondolkodású s az is bizonyos, hogy demokratikus fejlődését ki is küzdi magának. Azonban nézzünk egy kissé körül az országban. Mindenütt lerongyolódott tisztviselőket, éhező és nyomorgó munkásokat, kétségbeesett iparosokat, kereskedőket' és gazdákat látunk. Kérdezze meg a szociáldemokratapárt a munkásokat, vájjon több kenyeret vagy több demokráciát kívánnak-e?! S revízió nélkül kaphatnak-e több kenyeret?! Azt hiszem, ezt még a szo-