Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 11. szám - Az optánsügy. Lényege és jelenlegi állása

Magyar külpolitika 11. szám rángatta talárját, begombolta s kijelentette az elnöknek, hogy most újra hivatalos minőségében óhajt jelen lenni, mint a román kormány képviselője, úgylátszik, Románia megbizottai Párisban sem tudják levetkőzni Dimbovica-parti kisded bukaresti szokásaikat. • A MAGYAR NEMZETI SZÖVETSÉG KAPOSVÁRI körének vezetői egyúttal vezetőtagjai a megye és a város vezetőtársadalmának, s így a fiók készséggel vállalta, hogy előkészíti és megrendezi a Külügyi Társaság kaposvári vándorgyűlését. Az ünnep valóban fényes volt, méltó Apponyi Albert grófnak, a társaság elnökének kivételes nagy egyéniségéhez és azok, akik kíséretében voltak, csak elismeréssel beszélhetnek arról az őszinte é,s magyaros vendégszeretetről, amelyben részük volt. Az ünnep sikerében tehát méltán egyforma joggal osztozhatik mindkét, rokoncélú, előkelő társadalmi egyesület. Mégis megtörtént, — kinek a hibájából, nem tudjuk — hogy rejtélyes kezek, nyilvánvaló célzatossággal, a nyilvánosság előtt lehetőleg véka alá igyekeztek rejteni a Külügyi Társaságnak a szerepét, amire kétségtelen bizonyíték egyebek közt az ünnepről megjelent sajtóbeszámolók egy része. A Külügyi Társaság nem szorult arra, hogy ily kicsinyes ügyben megvédelmezzük. Mi is csak azért tesszük szóvá, hogy kifejezhessük azt a véleményünket: versengeni csak a munkában lehet, míg minden szereplésben való vetélkedés a nyilvánosság előtt legalább is — szépséghiba. • A PESTI NAPLóban hetek óta foglalkozik a csillagos cikkek népszerű és országosan ismert írója, Kossuthnak a dunai konfederáció tervét illető véleményével és különböző nyilatkozataival. A csillagos cikkek írója szédületes tudást eláruló cikkeit oly elevenen tudja megírni, hogy mindig élvezettel olvassuk. Kossuth nagyszerű emlékének felelevenítését is csak helyeselhetjük: jó az ő igéit hallani azoknak is, akik iratait valaha áttanulmányozták, még inkább azoknak, akik Kossuthot csak névről ismerik, mint nagy fogalmat. Annál inkább, mert csak ma látjuk igazán,hogy Kossuth Lajost éleslátása és koncepciója a külpolitika terén is a legnagyobbak közé emelte. E cikkek során a szerző kitér a revízió kérdésére is, mondván, hogy legfőbb ideje a Rothermere mozgalom konkretizálódásának. Az ország közönsége bizakodó várakozással van eltelve, de senki sem tudja elképzelni, hogy a revízió ábrándja mikor és hol válhatik valósággá. Mindezek előrebocsátásával azt a kérdést intézzük a csillagos cikkek írójához, miféle gyakorlati lépés az, amelyet Magyarországnak meg kellene tenni a rég elporladt testű, de örökké élő Kossuth útmutatásai nyomán? És miképpen képzeli a Kossuth-féle politika realizálását az utódállamokkal kapcsolatban, gazdasági téren? Mert erre a két kérdésre, sem cikkeiben, sem előadásaiban precíz közérthető választ nem találunk. „Határozott véleményem szerint a Kellogg-paktum kizárja a háború lehetőségét. A paktumot aláíró nemzet nem viselhet semmiféle háborút abból a célból, hogy határait megváltoztassa. Viszont nem foszthat meg egyetlenegy nemzetet sem attól a jogától, hogy határainak kiigazítását vagy sérelmeinek orvoslását békés úton követelje." (Borah szenátor) Az optansugy Lényege és jelenlegi állása Irta: SEBESTYÉN PÁL külügyminiszteri titkár, a magyar kormány megbízottja a vegyes döntöbiróságnál A

fennállásának tizedik évfordulóját ünneplő Nagy-Romániának első és máig legnagyobb politikai tette az agrárreformok keresztülvitele volt az új birodalom egész területén. Agrárreformokat kell mondani és nem agrárreformot, mert a reform művét négy különböző etappe-ban, négy külön törvénnyel valósította meg a román törvényhozó a régi királyság, Bukovina, Besszarábia és Erdély területén. A román agrárreformok két irányban nem tekinthetők izolált jelenségnek. Először is történeti szempontból, belekapcsolódnak a romániai agrármozgalmakba, amelyek a régi királyság agrárviszonyainak elmaradottsága folytán már a tizenküencedik század dereka óta a román politikai életnek egyik legégetőbb kérdéseként jelentkeztek, másrészt részeként jelentkeznek annak az agrárreform-mozgalomnak, amely a háborút közvetlenül követő években Közép- és Kelet-Európában észlelhető s amelynek eredményeként Lettországtól Görögországig jóformán egy államot sem találunk, amely a viszonyaihoz képest többé-kevésbbé mérsékelt vagy radikális agrárreformot ne vitt volna keresztül. Ennek az agrárreform-hullámnak megvoltak a maga gazdasági és szociális indítóokai, azonban a háborúutáni agrárreformok egy jelentékeny részében — jelesül a kelet-európai győzőállamok agrárreformjaiban — kétségtelenül politikai meggondolásoknak jut a döntő szerep. Azzal a jelszóval, hogy „akié a föld, azé az ország", ez a politika elvette a földet az eddigi földbirtokos-osztálytól, hogy kezére juttassa olyanoknak, akik a földbirtokban való fokozottabb részesedést az új állami alakulatokkal szemben való hűséggel fogják megfizetni. Ez a politikai gondolat a bennünket környező államok agrárreformjaiban, mint a magyarság birtokállományának csökkentésére irányulió törekvés jelentkezik s ezt a tendenciát bármelyik utódállam agrártörvényhozásában ki lehet mutatni, bármennyire öltse is fel az illető agrártörvény a szociális alkotás külső megjelenési formáit. Ez az utódállamok agrártörvényhozásában megnyilvánuló vagyonfosztó tendencia éles ellentétben van azzal a gondolattal, amelyet a békeszerződés megalkotói a volt osztrák-magyar monarchia területén alakult államokban fekvő magyar vagyon sorsának szabályozása tekintetében a békeszerződés vonatkozó rendelkezéseinek alapjául kimutathatóan elfogadtak. Vagyis azzal a gondolattal, hogy a volt osztráknmagyar monarchia területén a gazdasági viszonyokat megbolygatni, a magántulajdonba belenyúlni nem szabad. A békeszerződések ugyanis kizáróan csak az ú. n. régi külföldön engedik meg a magyar állampolgárok javainak jóvátételi célra való elvételét, „likvidálását", anélkül, hogy az elvevő államnak a tulajdonos részére kártalanítást kellene fizetnie, ellenben határozottan és kategorikusan megtiltják az utódállamoknak, hogy a magyar állam-