Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 11. szám - Apponyi Albert gróf Magyarország külpolitikai helyzetéről és a revízióról

Magyar Külpolitika 4 77. szám sebbségi szerződéseknek a biztosítása életérdeke az egész magyar fajnak, az egész történelmi, ma nemzetközi jogilag többé nem létező, de a dolgok örök természetéből ki nem irtható nagy Magyarország jövője ennek a kérdésnek a helyes megolddásától függ. A Nemzetek Szövetségének tanácsa van hivatva a kisebbségi kérdések végrehajtásának ellenőrzésére. A Nemzetek Szövetségének tanácsa ennek a feladatnak eddig vajmi tökéletlenül felelt meg. A kellő nemzetközi udvariasságunk korlátain belül akarok maradni és ezért nem használok erősebb kitételt. A mi külpolitikánknak egyik soha szem elől való tévesztése az , hogy ezeknek a szerződéseknek komoly, lojális megtartását biztosítsa. íme az egyik konkrét célja külpolitikánknak, amelynek számára segítséget kell kérnünk, amelynek számára mint segítség az erkölcsi igazságnak folytonos hangoztatása, nem megvetendő. Elég reálpolitikus vagyok és így tudom, hogy egyedül az erkölcsi igazság, ha mögötte hatalom nem áll, gyakorlati eredményeket vajmi lassan és vajmi nehezen tud elérni, mégis mint segítőeszköznek, mint háttérnek megbecsülhetetlen jelentősége van. Hisz a központi hatalmak nagyrészt azért vesztették el a háborút, mert sikerült a művelt világ közvéleményének nagyrészébe azt a balhitet elterjeszteni, hogy ők a bűnösök a háború felidézéséért. Ha ezt a balhitet nem sikerült volna terjeszteni, ha ez az erkölcsi tényező nem működött volna ellenünk, úgy minden valószínűség szerint nem lehetett volna Amerikát reávinni a háborúban való részvételre, pedig ez döntötte el a háború sorsát. Tapasztalásból tudom, hogy a nemzetek szövetségénél az egyes ügyek elintézésénél a hatalmi súlypontokkal szemben rendkívül nehezen érvényesül a tisztán jogi és erkölcsi igazságra alapított érvelés, de hatálytalannak még sem mondható, mert ha sikerül azt az ottan képviselt államok nagyrészének köztudatába belevinni, akkor igen-igen nehézzé válik, hogy azzal homlokegyenest ellenkező határozatokat hozzanak. Most éppen konkrét alakot öltött ismét a nemzeti kisebbségek kérdése és hogy bizonyos erkölcsi erők működése még sem teljesen hatálytalan, éppen abból tűnik ki, hogy az utolsó ülésszakon mi meg sem mozdítottuk ezt a kérdést, tisztán semlegesek részéről a hollandi külügyminiszter részéről vettetett fel és a következő tanácsülésen nem térhettek ki az elől, hogy ennek a kérdésnek megvizsgálására bizottságot küldjenek ki, melyre referálni fog a legközelebbi tanácsülésnek. Őszintén szólva nagy várakozással nem tekintek az akció eredménye elé, de kiszámíthatatlan, hogy mekkora rosszabbodást tud megakadályozni és mégis a javulás felé mennyire csúszik előre, ha nem is halad ez az ügy, amely minket oly közelről érdekel. A lefegyverzés problémája A másik kérdés, amely minket közelről érdekel, a békeszerződések által teremtett állapotnak keretén belül, az általános lefegyverkezés kérdése. Itt a győztes államok részéről vállalt erkölcsi és becsületbeli kötelezettséggel állunk szemben. A győztes államok a legyőzötteket a teljes lefegyverkezésre kényszerítették és ezt a szerződésben azzal a formulával vezették be, hogy Magyarország, Ausztria, Bulgária vagy Németország a lefegyverzést abból a célból vállalja, hogy ezzel útját egyengesse a fegyverkezés általános arányos leszállításának. Tehát nem mint egyoldalú kötelezettséget írtuk ezt alá, hanem abban a tudatban és azzal a biztatással, mely magának a szerződésnek szövegéből folyik, hogy a mi egyoldalú lefegyverkezésünk csak átmeneti állapotot jelent, hogy mi abba belenyugodhatunk, mert követni fogja^ a közeli időben a fegyverkezés általános leszállítását. Lehetetlen állapot ami ma van, hogy Magyarország fegyvertelen és védtelen, mikor az őt környező államok 500.000 embert tartanak fegyver alatt, még pedig az összes hadifelszerelés netovábbjával ellátva. Hogy ilyen erkölcsi nivó tartós legyen, arra senki sem gondolt, ha ezt tartósnak gondoltuk volna, akkor ezt a szerződést nem írtuk volna alá. Aláírtuk annak a biztatásnak alapján, hogy ezt az általános lefegyverkezés követni fogja. Terminus nincs kitűzve, de hiszen, ha jóhiszemű emberek egymással megállapodást kötnek, akkor feltételezik, hogy a terminus kitűzésének hiánya nem fog ürügyül szolgálni, hogy az ad graicas calendas odáztassék el. Ennek a kérdésnek a terén ma a legszomorúbban állunk. Én szívből óhajtom a fegyverkezés leszállítását sok mindenféle okból, de nem ez a főszempont. A főszempont az egyenlőség helyreállítása valamennyi nemzet között, mert míg különböző nemzetek különböző nemzetközi jogi rendszerek alatt állanak, nincs béke, hanem az egyiknek kényuralma, a másiknak elnyomatása, ezt pedig oly nemzet, melynek szíve helyén van, el nem tűrheti, el nem fogadhatja soha. A Nemzetek Szövetsége nálunk Magyarországon nem népszerű. Ezt tökéletesen értem. De midőn bizonyos jelenségeket elítélünk, azokat egyszersmind meg kell érteni. A Nemzetek Szövetségének eszméjéért én lelkesedem. Lelkes híve vagyok még mai alakjában is. Látom hasznát annak a találkozásnak, amely a vezető államférfiak között történik. De ma a Nemzetek Szövetsége tulajdonképpen — hangsúlyozom nem intézményesen — a győztes hatalmak szövetségének fenntartása a változott és tetszetősebb alakban, de a világtörténelem órájának mutatói nem mozognak oly gyorsasággal, mint a zsebóra mutatója, itt tíz esztendő nem olyan nagy idő, én nem várom annak a lelkiállapotnak eltűnését, mely azt juttatja kifejezsére, mit akar az úr, a háborúban ellenünk volt, én csak figyelemmel kísérem az enyhülésnek szimptomáit. És ezeket igenis látom, mind többen és többen érzik a semlegesek közt, hogy mindnyájunkról van szó, midőn a nemzetközi állandó bíróság hatáskörének sérthetetlenségéért, bírói kompetenciájának megtámadhatatlanságáért küzdünk, akkor érzik az összes kisebb nemzetek, hogy az ő biztonságukról is szó van, mert hisz egy kis állam nem kérheti, hogv az ő szava a politikai kérdéseknél olyan súllyal essék latba, mint egy nagyhatalomé, de ha jogi kérdésről van szó, akkor nem szabad különbségnek lenni az Angol világirodalom és Kosztarika köztársaság között. Azt tapasztalom, hogy az ezen elvért való küzdelemben mindinkább terjed a kisebb államok között az a tudat, hogy ez mindnyájunk kérdése, érdeke mindnyájunk biztonságának. f ... Egy szerződés nem lehet sírbolt. A világtörtenelem sohasem ismert örökké tartó szerző'déseket--- MUSSOLINI