Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 11. szám - Apponyi Albert gróf Magyarország külpolitikai helyzetéről és a revízióról

1929 3 Május 18 nak közvetlen céljai, amelyek konkrét feladatokat szabnak elénk, amelyeket elhanyagolnunk éppen a végcél tekintetéből nem szabad, amelyre gondunkat és energiánkat kell fordítani és melyek tekintetében több az esélye a közvetlenül elérhető eredménynek. A mi külpolitikánknak ez a közvetlen feladata, amely a reánk erőszakolt békeszerződés és az ezzel teremtett állapotnak keretén belül marad, nem egyéb, mint gondoskodás arról, hogy legalább ennek a békeszerződésnek a végrehajtása ne súlyosbítsa magát a békeszerződést, hogy az a kevés pontja, amely annak kemény igazságtalan és kegyetlen intézkedéseit némileg enyhíti, époly szabatos végrehajtást találjon, mint amit követelnek a minket lesújtó intézkedések fenntartásában. Mik azok a pontok a békeszerződésben, amelyek minket érdekelnek, mint olyanok, amelyek némileg enyhítik annak a súlyát? Kettő magaslik ki azokból: a nemzeti kisebbségeknek kérdése és az általános lefegyverzés kérdése. Mikor a nagyhatalmak a békeszerződést megfogalmazták, amely azután Trianonban aláíratott, mikor helyesnek és jónak látták a maguk szempontjából, hogy annak a diktátumnak, melyet akkori védtelen állapotunkban minden szerződési formalitás nélkül is reánk erőszakoltak volna, a nemzetközi szerződés alakját adni és amikor látták, hogy milliónyi lakosságot szakítottak el Magyarországtól, amely nem a faj rokonság útján jutott azokhoz az országokhoz, amelyekhez tartozik, hanem egyebek közt három A bukaresti magyar követség tagjai. Balról jobbra: Báró Vest Fedor követségi tanácsos, Thuránszky László és Mengele Ferenc követségi titkárok, Magyary Antal meghatalmazott miniszter és rendkívüli követ, Hollán Sándor követségi titkár. és fél millió színmagyarságot közel másfél millió németséget elcsatoltak, akkor is valami skrupulus fogta el őket és a lelkiismeretük megnyugtatására az utódállamoktól, Csehszlovákiától, Romániától, Jugoszláviától szerződés megkötését kívánták, amely államok azt kénytelen kelletlen aláírták, mely szerződésekben a hozzájuk beosztott nemzeti kisebbségek számára bizonyos szabadsági, bizonyos fennállhatási, bizonyos kulturális biztosítékokat nyújtanak. Hasonló biztosítékok a trianoni szerződésben is vannak, a Magyarországon levő nem magyar ajkúak javára. Mindenkinek látnia kell tehát, mily óriási jelentősége van ezeknek a kisebbségi szerződéseknek a jelenben és a jövőre. Hiszen azzal, hogy bizonyos államférfiak a mappán plajbászvonalakat húztak, a nemzetközi jogi összetartozást megszakíthatták köztünk és más államokban beosztott faj rokonaink közt, de erkölcsi, szívbeli és az érzelmi összefüggést nem szakíthatták meg. Azt a rettenetes fájdalmat, melyet az elszakadás ténye előidéz és melyet az idő nem enyhít, ezt legalább enyhítheti, hogy ha tudjuk, hogy azoknak kultúrai összefüggése, nemzeti összefüggése velünk fenntartatik. Ez a jelent illeti. A jövőt illetőleg Nagy Magyarországnak ilyen vagy amolyan határok között való helyreállítása mégis csak attól tételeztetik fel, hogy követeli a fajmagyarság jellegének fenntartását, hisz ha elvesztené ezt a jellegét, Magyarország rekonstrukciójának főérve és mozgató ereje vesznék el. Tehát mindenképpen, akár a jelent, akár a jövőt tekintsük, a ki-