Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 10. szám - Kis Magyar és "Nagy Magyar" politika

Magyar Külpolitika 2 10. szám teszi próbára a legtehetségesebb államférfiak képességét. A belpolitika úgyszólván minden vonatkozásában függvénye lett külpolitikai tényezőknek és az olasz politika sikerének kulcsa, hogy ennek az elméleti megállapításnak következményeit le tudta vonni a gyakorlati élet terén is. Musolini neve ma már szimbóluma annak a politikának, amely a formákba merevedett, szinte bürokratikussá vált diplomácia óvatos mérlegelése helyett férfias erejének lendületével, magabízó bátorságával követeli, a politikai lehetőségek határain belül, nemzete jogainak az elismerését. Szimbóluma annak a politikának, amely a nemzetrontó irányzatokkal szemben való küzdelemben életet állít élettel szembe, ahol tehát a másik félen vívott győzedelem az önfeláldozó férfias ellenállásnak jogos, nem pedig óvatos megalkuvásnak kétes értékű gyümölcse. Amely politika a munkást a minden dolgozóval egyenlőrangú polgárság sorába emeli fel s ezzel a nemzeti célokért folytatott küzdelemnek aktív részesévé tudja tenni. Szimbóluma végül annak a politikának, mely éppen a háború után való megpróbáltatások éveiben a szociális béke legnagyobb biztosítékát abban a kormányprogrammban látja, amely nemcsak az állam, de az államot alkotó egyedek milliói megélhetésének, jólétének s ennek természetes következményeképp jelentkező megelégedettségének biztosítását mindenekfölött való feladatának tekinti. A belpolitika terén való konszolidálással és az ország közgazdasági tevékenységének felfokozásával párhuzamosan jár a nemzet expanzív erejének a megnövekedése. Olaszország életerejének ez a megnövekedése kifejezésre jut külpolitikájának mind nagyobb aktivitásában is és amikor Mussolini éles szeme megtalálja azokat a pontokat, amelyek messzetekintő célkitűzésében előretolt bástyáiként szerepelhetnek egy nagyobb politikai érdekközösségnek, meg kell találnia a módját annak is, hogy ezek az előretolt bástyák necsak színházi kulisszák legyenek, de komoly támadás kivédésére is alkalmas, szilárdan megalapozott építmények. Mi az, amire Magyarországnak szüksége van mind politikai, mind pedig közgazdasági téren, hogy ilyen kellően megalapozott előretolt bástya szerepét betölthesse, azt oly tájékozott politikusnak, mint aminőnek Grandi bizonyult, nem kell részletesen kifejtenünk. «Kis magyar» és «nagy magyar» politika Irta: GRATZ GUSZTÁV v. b. t. t, ny. külügyminiszter E

gyes magyar sajtóorgánumokban, amelyek a fajvédelem eszméjét szolgálják, az elmúlt hetekben több érdekes közlemény jelent meg, mely mereven ellenzi külpolitikai tekintetben a Németországra való támaszkodás gondolatát, belpolitikai tekintetben pedig a magyar nemzeti kisebbségek kultúrális különbözeti részeinek kielégítésére irányuló, kivált a kisebbségek által lakott vidékek iskolaügyének átszervezése alakjában megnyilvánuló politikát. E fejtegetések szerint külpolitikai tekintetben nemcsak nem várhatunk saját céljaink elérésére irányuló törekvéseinkben támogatást Németország részéről, hanem ellenkezőleg, annak Kelet felé irányuló expanziós törekvései veszedelmeket rejtenek magukban, amelyek ellen idejekorán védekeznünk kell távolabbi országok, nevezetesen Franciaország barátságának megszerzésével. Az iskolaügy terén pedig az egynyelvű állami népiskolát követelik, amely a legjobb eszköze a német kisebbségeknek a magyarságba való, — mindenképen üdvös, — beolvasztására. Ezekkel a fejtegetésekkel érdemes komolyan foglalkozni, mert a magyar politikának néhány alapvető kérdését érintik. Okvetlenül szükséges, hogy a fajvédelem eszméjét szolgáló lapok kül- és belpolitikai javaslatait összes következményeikben végiggondoljuk, mielőtt azokhoz állásfoglalunk. Csak az teheti őszintén magáévá ezeket a javaslatokat, aki hajlandó azok megvalósításának összes konzekvenciáit is vállalni. Ami külpolitikánkat illeti, az ezidőszerint nem támaszkodik különösképen Németországra. Nem is támaszkodhatik, mert Németország abban a kényszerhelyzetben, amelyben a versaillesi szerződés óta van, oly külpolitikát kénytelen követni, amely nagyvonalban elhajlik a Magyarország részéről követett külpolitikával. A jövőben azonban a Németországgal való együttműködést, — bár még nem érkezett el az ideje az e kérdésben való állásfoglalásnak, — nem küszöbölhetjük ki ama lehetőségek köiréből, amelyeket esetleg képesek leszünk a magunk hasznára fordítani. Magyarországot természetes érdekei azokhoz az országokhoz hozzák közel, amelyek nem tekintik a Páris körüli békekötések tartalmát megváltozhatlan dogmának és olyan befejezett ténynek, amelyhez hozzányúlni semmi körülmények között nem szabad. Ezekhez az országokhoz tartozik Németország is. Nem tagadható ugyan, hogy a németség bizonyos körülmények között veszélyeztetheti Magyarország független és önálló fejlődését, mert minden nagy állam adott alkalommal veszedelmessé válhatik aránytalanul gyengébb szomszédjára nézve. Ezt a veszedelmet a magyar politika sohasem fogja egészen ignorálhatni. Alig tagadható azonban, hogy legalább ma a német politikának egyáltalában nincsenek olyan tendenciái, amelyek függetlenségünkre és önállóságunkra nézve veszedelmesek volnának és emberi számítás szerint belátható időn belül ott ilyen tendenciáktól nem is kell tartanunk, — legkevésbé akkor, ha nem adunk politikával határozottan németellenes irányt, amilyent a fajvédők által ajánlott francia szövetség útján nyerne. Ami azt a javaslatot illeti, hogy Magyarország ne Németország, de Franciaország barátságát keresse, azt előbb végig kell gondolni. Magam is azok közé tartozom, akik igen szükségesnek tartják, hogy Magyarország igyekezzék Franciaországhoz való viszonyát lehetőleg megjavítani. De saját érdekünk szempontjából éppen olyan veszedelmesnek tartanám azt a politikát, amely Franciaország szolgálatába szegődik a németséggel szemben, mint ahogyan perhorreszkálnám azt a politikát is, amelynek révén Ma-