Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 8. szám - Tallózás az idegenforgalom mezején

Magyar Külpolitika 18 8. SZÓM óhajtja azt a tényt, hogy téves az a némely oldalról jövő beállítás, mintha az Ibusz agyonszubvencionált intézmény lenne, amivel szemben azonban tény az, hogy józan üzleti politikával, kellő forgótőke megszerzése útján végzi fontos hivatását. Az előadáson megjelentek az elnöklő Tasnády-Szüts András államtitkáron kívül még: Lukács György v. b. t. t., Tjrmay Géza államtitkár, Tasnády-Nagy András máv. igazgató, Balogh Elemér, Eöttevényi Olivér ügyvezető alelnök, Gömöry-Laiml László és Gerevich Zoltán miniszteri tanácsosok, Halászi László miniszteri tanácsos, Miklós Elemér, Esterházy Móricné grófné, Báró Bornemissza Pál, Gróf Apponyi Antal, Paikert Alajos, Radisics Elemér, üormándy Géza, Szviezsényi Zoltán, Nádas Béla, Tausz Béla, Zilahy Dezső, Gáldy Nándor, Móricz Péter, Homonnay Károly, Bánó Dezső, Czabalay Kálmán, Peller Imre, Tábori Kornél, Lázár Lajos, Heylmann Ottmár és még sokan mások. A NÉMET JÓVÁTÉTELI SZÁLLÍTÁSOK \ prilis 12-én a lipcsei egyetem természettudományi karcának egyik tanára érkezett hallgatóinak nagy csoportjával Zágrábba, hogy onnan körutat tegyenek Boszniában és a horvát tengermelléken. Április 14-én 400 német automobilista lépte át a szlovén határt Marburgnál és ugyanerre a körútra vállalkozott. A zágrábi lapok nagy elégtétellel hirdetik, hogy a németek végre felfedezték a horvátoklakta terület természeti szépségeit és bár a szerb idegenforgalmi propaganda egyetlen lépést sem tett a külföldieknek becsalogatása irányában, a németek maguktól is jönnek, sőt újabb nagy transzportok készülnek ilyen látogatásokra. Gazdasági szempontból mindenesetre örömmel üdvözölhetik a horvátok "ezt a német inváziót, a magunk részéről azonban aligha hisszük, hogy tisztán a természeti szépségek vonzanák a német birodalom természettudósait és ipari köreit. A pancsovai Dunahidat a jóvátételi számla terhére építik a németek s alighanem egyéb gazdasági kapcsolataik is vannak a szerb abszolutizmus exponenseivel, mert ok nélkül nem folynék a nagy belgirádi német-szerb barátkozás sem. Németország ipara elhelyezésére új területeket keres, mert a jóvátételi természetbeni szállításokat Franciaország már évek óta nem tudja felvenni. Erről a magyar sajtóban eddig egyáltalában nem szellőztetett és a külföldiben sem igen ismert kérdésről igen érdekes cikket írt most a Revue des Vivants legutóbbi számában Emilé Brémond. Kifejti, hogy a Dawes-terv életbeléptének első éveiben Franciaország a legrendszertelenebbül járt el, mert a lehető legtöbb jóvátételi szállítmányt akarta felvenni, csakhogy ezek eladásával pénzhez jusson. Nem volt tekintettel arra, hogy a francia ipar saját érdekeinek sérelme nélkül nem tud több szállítmányt átvenni, sőt a már érkezettekkel sem tud mit csinálni. Franciaország minden annuitást fel akart használni és különösen olyan árukat kívánt, melyeket rögtön pénzzé tehetett. Az elpusztított francia területek előbb csak fel tudtak venni minden küldeményt, de azután ezek is kimerültek. Az első évi szállítmányok összege 1 milliárd aranymárkára rúgott, a második évi 1220 millióra, a harmadik évi 1500 millióra. Franciaországnak az elsőből 451.7, a másodikból 584.4, a harmadikból 744.7 millió jutott volna, de csak 396.6, 575.7, illetőleg 638.3 millió értékűt tudott felvenni, de még ezek értékesítésénél is kárt szenvedett, mert csak árleszállítással tudta az anyagot eladni. Körülbelül 16 százalékra tehető ez a veszteség, ami különben részben onnan is ered, hogy közvetítők kezébe került az üzlet, akik az állam és a vevők terhére meggazdagodtak a német jóvátételi szállításokon. A szállításokban legnagyobb tételt képviselte a fa és a szén. Franciaország évi szénszükséglete 75, millió tonna körül van, de ebből csak 52 milliót tud kitermelni saját bányáiból. Azután jött az újságpapír és a cukor, majd a műtrágya. Az utóbbi tételnél konfliktusra is került a sor a földmivelési és a pénzügyminiszter között, mert az előbbi a lehető legolcsóbban akarta elhelyezni a műtrágyát a francia mezőgazdaság emelésére, a pénzügyminiszter azonban minél nagyobb közvetlen állami bevételt akart belőle biztosítani. 1927-ben már kénytelen volt Franciaország lényegesen lejebb szállítani a német jóvátételi szén kvótáját, saját túltexmielése miatt. Lassankint rájöttek az illetékesek, hogy a német jóvátételi szállításokból nem lehet a francia belföldi ipari termelést kiegészíteni és hogy egyre erősebb érdekellentétbe kerülnek a német szállítások folytán, magával a francia ipari termeléssel. Belátóbb politikusok még idejében igyekeztek a helyzeten javítani és a Le Tirocquer-féle programm úgy akarta megoldani a kérdést, hogy a magángazdaság helyett nagy állami beruházásokban próbálta volna értékesíteni a német szállításokat. A francia ellenzék azonban és különösen az ipari érdekeltségek, olyan harcot indítottak ez ellen a terv ellen, hogy a gyarmatügyi minisztérium az 1928. évi költségvetésbe mindössze 400 millió fran-