Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 8. szám - Az osztrák kormányválság

1929 13 Április 16 ték, Európa ma jóval többet költ fegyverkezésre, mint 1914-ben. Maga az a tény, hogy a Népszövetség alapokmányába foglalt ünnepélyes ígéret ellenére a lefegyverzés kérdése az elmúlt tíz év alatt egyetlen lépéssel sem jutott közelebb a megoldáshoz, megdönthetetlen bizonyítéka a békeszerződésekben elkövetett súlyos hibáknak. Hasonló a helyzet gazdasági szempontból: a békeszerződések ahelyett, hogy javítottak volna a háború által amúgy is felforgatott gazdasági helyzeten, az észszerütlen területi rendelkezésekkel alapjában támadták meg Európa gazdasági és kereskedelmi rendszerét. A volt osztrák-magyar monarchia területén ma hét független állam épít fel úgyszólván elviselhetetlenül magas vámtarifákat, melyek a gazdasági és kereskedelmi életet teljesen megbénítják. Nem oldották meg a békeszerződések a kisebbségi kérdést sem; új kisebbségeket teremtettek csupán a régiek helyett és a különbség csupán az, hogy a békeszerződések által erőszakosan teremtett kisebbségek ezerszer súlyosabb iga alatt nyögnek, mint amilyenről a régi, történelmi fejlődés folytán létrejött kisebbségek még csak álmodni is képesek lettek volna. Mindezek alapján azt a következtetést vonta le, hogy a békeszerződések mielőbbi revíziója nem csupán Európának, de a békéért áhítozó egész művelt világnak érdeke. A beszédet fogadó tapsvihar ékesen szóló bizonysága volt annak, hogy az előkelő kereskedőkből, bankárokból és társadalmi egyesületek vezetőiből álló hallgatóság teljes mértékben osztja a Boér bíró által meggyőző bizonyítékkal alátámasztott véleményt. Az utána következő szónok, Mr. Charles Pergler, a cseh köztársaság volt követe Japánban, a háborús felelősség kérdéséről kezdett beszélni. Magyarország — úgymond Pergler — sokkal többre menne, ha a revízióért folytatott „propaganda" és „izgatás" helyett — a kötelező döntőbíróság intézményéhez folyamodnék, mely egyedül hivatott arra, hogy nemzetközi viszályokat elintézzen. Hivatkozott a magyar hadügyminiszternek egy héttel ezelőtt tett állítólagos kijelentésére is, mely szerint a magyar nemzet katonai szellemét meg kell őrizni. Pergler kijelentette, hogy míg Magyarország békés (?) szomszédjait ez a „katonai szellem veszélyezteti", addig semmiféle változtatásról beszélni nem lehet. Boér Elek velős viszontválaszában megemlítette, hogy míg Magyarország a „katonai szellem" fenntartására még a békeszerződés által engedélyezett 35.000 főnyi hadsereget sem tudja pénzügyi okoknál fogva fenntartani, addig a „békés" Cseh-Szlovákia 114.000 főnyi katonaságot vall be a Népszövetségnek és a Magyarországot körülvevő „békés" államok (Cseh-Szlovákia, Románia és* Jugoszlávia) hadserege összevéve közel jár a hétszázezerhez (a tartalékot nem számítva!). Pergler úrnak a kötelező döntőbíráskodásra vonatkozó megjegyzésére pedig minekünk is van egy megjegyzésünk. Benes cseh külügyminiszter éppen a napokban jelentette ki, hogy a cseh—magyar döntőbíróságnak egy a cseh kormány ellen hozott ítéletét nem ismeri el és annak „végrehajtását visszautasítja". Vájjon az elfogúlatlan szemlélő előtt Magyarország vagy Csehország tűnik-e fel, mint a nemzetközi bíráskodás híve? És talán arra is szabad lenne Pergler úr figyelmét felhívnunk, hogy Magyarország már régen aláírta a hágai Állandó Nemzetközi Bíróság kötelező illetékességét elismerő jegyzőkönyvet, — Csehország azonban még nem határozta el magát erre a lépésre. AZ OSZTRÁK KORMÁNYVÁLSÁG \ prilis 3-án, az osztrák szövetségi tanács húsvéti szünetelése idején, teljesen váratlanul érte a közönséget Seipel osztrák kancellár kormányának lemondása. Seipel apát, az osztrák köztársaság tízéves életéből éppen öt esztendeig állt két részletben a kormány élén s valósággal meggyökeresedett az a hit, hogy őt pótolni nem lehet, hiszen az első kormány éléről való távozása után, a Ramekkabinet idejében is, a háttérből voltakápen ő kormányzott. Nyolc éve tart ez a vezetőszerepe a keresztényszocialisták vezérének, aki még a császár kinevezése alapján került a miniszteri székbe, ha csak pár napra is, a forradalmat közvetlenül megelőző Lammasch-kormányban. Seipel lemondása, melyet azzal okol meg, hogy az ő személyét állították legfőbb akadálynak a szociáldemokraták részéről a parlamenti béke elé, nem névleges. Tudta volna még tartani magát, esetleg sokkal kevesebb fáradtsággal, mint keleteurópai államaiban szokták magukat tar tani parlamenti viharok között a kormányfők, bele sem fáradt a küzdelembe s ha mégis önként távozott, mindenesetre nagyon komoly okai voltak hozzá. Az osztrák alkotmány meglehetősen hézagos és állandóan úgynevezett alaptörvényekkel kell ezeket a hézagokat kitöltögetni. Minden ilyen alaptörvény megszavazásához nem elég az egyszerű szótöbbság, tehát állandó kiegyezési tárgyalásokra van szükség a kormányon levő polgári koalíció és a szociáldemokrata párt között. Ezek a tárgyalások vég nélkül elhúzódnak s akár sikertelenek, akár sikerrel járnak, egyformán károsak, mert a szocialisták engedékenységét nagy áron kell Megvásárolni. A szocialisták Bécsben két-