Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 8. szám - A magyar-holland szellemi kapcsolatok

7929 7 Április 16 megszabadította a már akkor 26-ra leolvadt magyar protestáns gályarabokat. A holland rendek e megszabadítás után sem szűntek meg interveniálni a bécsi udvarnál, s főkép az ö intervencióiknak köszönhető, hogy mintegy másfél év múlva — miután Svájc vendégszeretőén fogadta őket, s onnan egy küldöttséggel megköszönték a holland rendeknek is a szíves közbenjárást — visszabocsáttattak hazájukba, s újra elfoglalhatták működésük terét. Pár év múlva, 1681-ben tartatott meg Sopronban az az országgyűlés, amely hivatva lett volna a bécsi kormány és a magyar elégületlenek között bizonyos megbékélést létrehozni. Ezen az országgyűlésen ott látjuk tevékenykedni újra Németalföld követét, a fent említett Hamel Bruymings-t, ki hét részletes jelentésben számol be azokról a fáradozásokról, melyeket a megegyezés érdekében eszközölt. Ez a megegyezés nem sikerült ugyan, de mit sem von le Németalföldnek abból az érdeméből, hogy a maga részéről mindent megkísérelt, hogy a török háború mellett még polgárháború is ne pusztítsa ezt a pusztulásnak anélkül is már évszázadok óta kitett országot. A soproni országgyűlés után nem egész tíz esztendő múlva Erdély is a Habsburg Háznak jogara alá került. Az ezt megelőző és ezt követő hosszú tárgyalásokban mindenütt ott látjuk Németalföld követét, kihez a magyarok egész bizalommal fordultak, hogy ügyük benne támogatót nyerjen. Még a karlovitzi békekötés alkalmával is különös gondját képezte Németalföldnek, hogy a békekötésbe lehetőleg oly pont vétessék fel, mely Erdélynek régi jogállapotával számol. A XVIII. század elején még az eddiginél is nagyobb mértékben látjuk Németalföld érdeklődését megnyilatkozni hazánk politikája és sorsa iránt. II. Rákóczi Ferenc felkelése Németalföldet nem pusztán csak a magyar szimpáthia szempontjából érdekelte, de érdekelte közvetlenül is, mint Lipót szövetségesét, mert hisz a nagy koalíció XIV. Lajos törekvései ellen a spanyol örökösödési háborúban Angliát és Németalföldet közvetlen kapcsolatba hozta Lipóttal, a német császárral és magyar királlyal. Németalföld, mely ebben a spanyol örökösödési háborúban rendkívül nagy áldozatokat hozott, sajnálattal látta, hogy a magyar felkelés megbénítja Lipót erejét, úgy hogy az nem tud teljes erejével a szövetségesek mellé állani s XIV. Lajos haderejével szemben megfelelő haderőt állítani. Ezért szeretett volna békét hozni létre a bécsi udvar és az elégületlen magyarok között, s bízta meg nemcsak Bécsben székelő követét, a fentebb említett Hamel Bruymings fiát, de külön megbízatással gróf Van Rechteren-t, hogy a felkelők s I. Lipót, majd ennek halála után fia, I. József között, aki a békülésre különben is hajlandó volt, a békét igyekezzenek létrehozni. A holland követek akkor hónapokat töltöttek itt Magyarországon, s mindent elkövettek, hogy a bécsi udvar és a felkelők között a békét létrehozzák. Fájdalom, sikertelenül s csak II. Rákóczi Ferencnek gróf Van Rechterenhez intézett levele mutatja, hogy magyar részről is mennyire értékelték azt a fáradozást, amelyet a fegyverszünet, illetve az ezt felváltani hivatott béke érdekében a holland követek véghezvittek. A Rákóczi-féle felkelés meghiúsulta után Hollandia nem fejtett ki többé olyan fokú diplomáciai tevékenységet hazánk érdekében, mint amilyenről az előző évtizedek történetének rövid érintésével megemlékeztünk. A spanyol örökösödési háború magát Hollandiát is teljesen kimerítette, s az utrechti béke után (1713) nem játszotta többé a világpolitikában azt a döntő szerepet, mely neki az előző évtizedekben, sőt bizonyos fokig az egész XVII. század alatt osztályrészéül jutott, az alatt a század alatt, melyet a holland történetírás joggal nevez Hollandia aranykorának. Mindennek dacára is, körülbelül 1740-ig láthatjuk nyomait a holland érdeklődésnek, főleg egyházi ügyeink terén, amikor azután a viszonyok változtával ez az érdeklődés is alábbhagy, vagy legalább olyan világos nyomaival nem találkozunk, mint az előző időkben. A XIX. században a magyar-holland kapcsolatok nem igen nyertek újabb alkalmat az erősödésre. A holland egyetemek látogatása a magyar ifjak részéről szünőben volt, úgy hogy évenként csak néhány magyar ifjúval találkozunk, akik a fentebb említett stipendiumok élvezetében töltöttek Hollandiában egy-két esztendőt. A tanítás nyelve az azelőtt egyetemes latin nyelv helyett a külön nemzeti nyelvük lett, s ez nagyban akadályozta ifjainkat abban, hogy tömegesen keressenek fel oly egyetemeket, melyek tanítási, illetve előadási nyelve idegen volt reánk nézve. Hollandia szíve A világháború és az azt követő idők azonban egyszerre újra erőteljes alakban mutatták meg azt a rokonszenvet, mely a holland népben országunk iránt úgy látszik állandóan megvolt, s amely, ha alkalmat nem talált is a kifejezésre, de a multak hagyományain táplálkozva, létezni nem szűnt meg. Hollandia volt a legelső, amely e letiport ország felé a maga teljes részvétével fordult, amely a maga szeretetadományaival igyekezett enyhíteni a legégetőbb szükségen, s amely a gyermekakcióval a nemzet legféltettebb kincsét, a jövendő magyar nemzedéket igyekezett megmenteni. Szavakban nem fejezhető ki az az érzet, amelyet e nemzet a vele szemben megnyilatkozott részvétért viszonzásul adott. Legjobban van talán szimbolizálva ez abban a képben, amelyet a Magyar-