Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 8. szám - Az asszimilációs elmélet bukása

MAGYAR KÜLPOLITIKA POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI LAP X. évfolyam 8. szám 1929 április 16 TARTALOM oim Lukács György: Az asszimilációs elmélet bukása 1 Pánortodox kongresszus a keleti egyházak egységesítésére 3 Antal Géza: Magyar-holland szellemi kapcsolatok 4 Románia széleskörű külföldi propagandát kezd 8 Újabb háború esetén testvérharc fenyeget Belgiumban 9 Az új lengyel alkotmánytervezet Drucker György: Francia visszhang Lukács György előadására // Boér Elek sikere Philadelphiában . ... 12 Az osztrák kormányválság . 13 Mit tanítanak rólunk a külföldi iskolákban? . lő Tallózás az idegenforgalom mezején. Bársony Oszkár előadása 10 A német jóvátételi szállítások 18 Rovatok 19 V AZ ASSZIMILÁCIÓS ELMÉLET BUKÁSA írta: LUKÁCS GYÖRGY \ midőn a győztes hatalmak a wilsoni pontok félretételével megrajzolták Európa új térképét, oly igazságtalanul, erőszakosan és egyoldalúan, amilyen igazságtalan, erőszakos és egyoldalú eljárásnak mását hiába keressük a civilizáció történetében: annyi elővigyázattal mégis voltak, hogy az idegen és pedig többnyire alacsonyabb kultúrájú hatalmak alá kényszerített népek és népelemek javára bizonyos kisebbségi jogvédelmet állapítottak meg és az így megállapított kisebbségi jogokat a nemzetek szövetsége tanácsának garanciája alá helyezték. A nemzetek szövetségének tanácsa a reája ruházott magasztos hivatásnak a letelt egy évtized alatt semmiképen sem felelt meg, sőt a kisebbségek hívatott védőjének megtisztelő szerepe helyett inkább a többségek hívatlan védőjének kétes értékű feladatát vette magára. Kisebbségi védelmi hivatásának tengelyét mindeddig abban látta a tanács, hogy únosúntalan hangoztassa a kisebbségek loyalitási kötelességeit, amidőn azonban a kisebbségek elnyomatásáról, a kisebbségek sérelmeiről volt szó, mindenkor alibivel tündöklött. Ennek az elfajzásnak, a kisebbségvédelmi hivatás ily rosszhiszemű elferdítésének és elmagyarázásának csúcspontján az 1925. évi mellofrancoi kijelentések állanak. Ugyanis Mello Franco brazíliai delegátus, a nemzetek szövetsége tanácsának éveken keresztül volt kisebbségügyi előadója, az 1925. évi decemberi tanácsülésen szórói-szóra a következő programmatikus kijelentéseket tette: „Azok, akik a kisebbségek védelmének rendszerét megalkották, nem arra gondoltak, hogy bizonyos államok keretében a lakosság egy részét úgy szervezzék meg, hogy az állandóan idegen maradjon a nemzet egyetemes szervezetében, hanem ellenkezőleg odatörekedtek, hogy ezeket az elemeket a jogi védelem olyan státusába helyezzék, amely az egyéni sérthetetlenséget számukra minden esetben biztosítsa és fokozatosan előkészítse a teljes nemzeti egység megteremtésének előfeltételeit". Ez a felfogás durva meghamisítása a kisebbségi szerződéseknek, amelyek nem csupán személyi sértetlenséget biztosítanak a kisebbségekhez tartozóknak, hanem garantálják a nyelvhasználat szabadságát, a vallás szabad gyakorlását, a nemzeti nyelv, irodalom és kultúra szabad művelését, szabad gazdasági érvényesülést, a nemzeti egyéniség, a nemzeti sajátosságok szabad kifejlesztésének lehetőségét is. Éveken keresztül gyötrelmesen tapasztalták a kisebbségek, hogy a nemzetek szövetségének tanácsa nem védője, hanem gonosz mostohája a kisebbségeknek, hogy a nemzetek szövetségének tanácsához érkezett ezer és ezer kisebbségi panasz szomorú sorsa az irattárban való eltemettetés, hogy a tanács a kisebbségi szerződéseket folyton szűkítő, megszorító értelemben magyarázza. S mindezen előzmények után, midőn a kisebbségek lelke keserűséggel telt meg a nemzetek szövetsége tanácsának elzárkózó magatartása miatt: a tanács kisebbságügyi előadója elérkezettnek látta az időt arra, hogy a kisebbségi nemzetközi szerződésekkel mereven ellenkező beolvasztás tragikumát jelentesse meg a kisebbségek szemei előtt, mint szükségkép elkövetkező szomorú jövőt. Mellofrancoi értelemben a kisebbségi szerződések csak ravasz mesterkedések s csak arra valók, hogy átmenetesen megnyugtassák a kisebbségeket s elfedjék előlük az igazi végcélt, mely nem egyéb, mint teljes beolvasztásuk a többségbe. A legbántóbb pedig az esetben az, hogy Mello Franco monstruózus kijelentéseit három tanácstag nem átallotta nyíltan helyeselni. Ezek a tanácstagok: Chamberlain, a [ • P