Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 7. szám - Európa politikai problémái

Magyar Külpolitika 7. szám A vajúdó jelennek mindenesetre legfontosabb problémája a kisebbségi kérdés, amely mint gennyedő fekély borítja el Középeurópa beteg testét. Itt csak erélyes beavatkozás hozhat gyógyulást, fel kell vágni a kelevényt és ennek csak egy kielégítő módja lehet: a népszavazás. Alig segítenek itt a leggondosabban körvonalozott kisebbségi jogi. konstitúciók a való életben, a gyakorlatban ezek a szerződések vagy törvényes rendelkezések gyarlóvá, elviselhetetlenné, borzalmassá lesznek. Nem lehet népeket, mint birkanyájakat ide-oda tologatni — mondá Wilson — magukat a népeket kell tehát megkérdezni, hova akarnak tartozni. A kisebbségi jogok akármilyen kodifikációja csak misztifikáció, amellyel a nem érdekelt népek igyekeznek lelkiismeretüket elaltatni. A jövő útja A mult és jelen után lássuk a jövő útját. Aligha hiszem, hogy tévednék abban a megítélésemben, hogy Európa — főleg Közép- és Keleteurópa — jövőjének kialakulását a kisebbségi kérdés és az orosz-kérdés fogják determinálni. A történelmi, gazdasági és erkölcsi erők hova-tovább éreztetni fogják erejüket és a kisebbségi kérdés az önrendelkezési jog alapján kell, hogy megoldást találjon. Hogy mikor, az csak idő kérdése lehet. És ennek a kérdésnek a megoldása Középeurópa mai térképét, a párisi békék országhatárait jelentékeny mértékben fogják megváltoztatni. Az orosz-kérdés mikénti alakulása még inkább lesz kihatással egész Európa politikájára. Amióta a hatalmas orosz birodalom a bolsevizmus őrjöngő szorítása alatt alélten hever t&\ minden fejlődési lehetőségtől el van zárva, az orosz probléma Európa szempontjából nyugvópontra jutott. Mihelyt azonban ez az alélt kolosszus, előbb vagy utóbb, felszabadul a ránehezedő lidérctől, amely nemzeti és erkölcsi erejét lekötve tartja, újra itt áll Európa előtt a szláv kérdés, még pedig az eddiginél sokkal veszedelmesebb formában. A szláv szolidaritást még a bolsevizmus sem tudta kiölni, amely szolidaritás megnyilatkozását napról-napra láthatjuk. Milyen befolyása lehet és véleményem szerint lesz is, egész Európára, annak kultúrájára és civilizációjára ennek a problémának, amely Oroszország megújhodása, a nemzeti energia feléledése után újra fokozott aktualitást fog nyerni. Oroszország imperiálisztikus politikája, amely még a mai bolseviki köztársaság külpolitikájának is irányt szab, a jövő nacionalista Oroszország működésének is örök rugója fog maradni. A nyugat vagy kelet felt való terjeszkedés csupán taktikai kérdés lesz. Kelet felé, mint azt ma is láthatjuk, elsősorban ;•• brit' világbirodalom van érdekelve. A ma szemünk előtt lefolyó kínai bonyodalom is már ennek a jegyében hozza izgalomba a brit politika urait. Csak idő kérdése, hogy akár a bolseviki, de még inkább a jövő nacionalista Oroszországa nyugat felé is megkezdje ismét azt a politikát, amelyet a viszonyok változása folytán abbahagyott, hogy először is megvalósítsa a szlavofil gondolatot, Danilewsky ideálját, az összes szláv népek egyesítését, hogy életet adjon Puskin mondásának: „Minden szláv folyónak az orosz tengerbe kell ömlenie". Hogy mi szerep várna ebben az esetben Magyarországra, azt Danilewsky sem titkolja el, amikor .helyét már 1869-ben mai megcsonkítottságában abba a nagyszláv kolosszus államszövetségébe jelöli Ebben a pontban válik újra nyilvánvalóvá az a nagy politikai szerep, amelyet a történelem a magyarság számára geográfiai helyezettsége folytán a múltban a törökök ellen kijelölt. A jövőben ezt a szerepet a nagy szláv áradat gátjaként juttatja nekünk a kegyetlen sors. Vájjon ebben a küzdelemben is annyira egyedül leszünk, mint a középkorban? Vájjon tudatára ébred az európai politika, hogy a történelmi fejlődés sarkpontjává éppen Magyarországot jelölte ki a végzet? A páriskörnyéki békék az ellenkezőjét bizonyítják. Minden észszerűség és politikai előrelátás kiáltó bizonyítéka a trianoni békeszerződés. Nem véletlen, hogy éppen Anglia és Olaszország véli felismerni legelőször, ha talán még nem is teljes mértékben, Magyarország történelmi jövő hivatottságát. Nagybritannia már most is érzi a nyomást, bárha egyelőre csak az orosz szovjet imperiálizmust. De a nacionalista Oroszországnak már csak egy lépésre van szüksége, hogy a megnagyobbodott Szerbia, azaz Jugoszlávia és az állami szervezethez jutott Csehország, azaz Csehszlovákia útján megvalósuljon a Danilewsky által megálmodott nagy szláv egység. És mi lesz akkor? A háború előtti évek 130 milliós Oroszországa helyett egy kb. 250 milliós nagyszláv állammal fogja magát Európa szembetalálni, amelynek határa mélyen belenyúlik Középeurópa testébe. Ennek a nagy kolosszusnak kultúrája, civilizációja, a keleti gyökérből származó lelkisége, mint láttuk, egészen elütő a nyugati kultúrától, s emellett semmi okunk sincs feltételezni, hogy kevésbbé lesz imperialista, mint a mult hosszú évszázadainak során, sőt a mai Szovjetoroszország is. Ez ellen a kolosszus ellen a nyugati kereszténység és a nyugati kultúra védőbástyája csak az erős, integer Nagy-Magyarország lenét. A nagy nyugati nemzetek józan és elfogulatlan logikával kell, hogy idővel ennek a tudatara ébredjenek.