Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 7. szám - Európa politikai problémái

Magyar Külpolitika 4 7. szám legközelebbről érdeklő expanzív politikában nyilvánultak meg. Vallási téren ez a törekvés a pravoszláv mozgalomban, társadalmi téren a szlavofil mozgalomban nyert kifejezést. Ezek elseje minden szláv nép egyházi fejéül az orosz orthodoxia fejét, a cárt kívánta elismertetni, a másik a minden oroszok cárját a minden szlávok cárjául proklamálni. A pánszlávizmus politikai értelmét tanulmányozva, arra a megállapításra kell, hogy jussunk, hogy semmi sem befolyásolta Oroszország külpolitikáját a világháború előtti évtizedekben annyira, mint ez az eszmeáramlat. II. Sándor cár uralkodása Oroszországban a reformok korszakát, amely főleg a jobbágyfelszabadításban és az igazságügyi reformokban kulminált. Mentől inkább befolyása alá került azonban ez a párt a nyugateurópai ideáknak, annál nagyobb lett az ellentét a párt és a nép között. Mert bár az egyes tanult és képzett orosz teljesen fel is tudta szívni magába a nyugateurópai eszméket, az orosz nép erre nem volt képes. A bizánci gyökér nyugateurópai talajban ültetve nem tudott megélni. Ekkor kezdték meg működésüket a reformátorok legnagyobb ellenségei, a szlavofilok. Ezek a rothadó nyugattal a fiatal szláv ideát állították szembe. Szolgálatukba állították az egyházat is, amely eszköz volt a kezükben a cél elérésére. A szlavofil eszmék megszületésének időpontjául a moszkvai Pagodin professzor Ausztriába való utazását tekinthetjük 1840Den. Amint ő onnan visszatért, emlékiratot nyújtott át a kormánynak, melyben a Dunamonarchiát odvas fához hasonlítja, amely mihamarabb össze kell, hogy dűljön, mert az ausztriai szlávok mindinkább tudatára ébrednek erejüknek. Kifejtette tehát, hogy elérkezett a pillanat, amikor a két császárság (az osztrák és a török) romjain fel kell építeni az orosz viíágmonarchiát. A szlavofilok hármas jelszava is tőle származik: „egyeduralom, orthodoxia és nagy orosz nemzetiség". A 40-es évek végén Tjutschev költő a cárnak emlékiratot nyújtott át „Oroszország és a forradalom" címen. Ebben az emlékiratban a költő ugyan mint össze nem egyeztethető ellentétet állította oda Oroszország és a forradalom fogalmát, mégis kifejezte abbeli reményét, hogy a Husita tradíció a cseheket arra fogja birni, hogy egy Oroszország és a kettős Monarchia közötti háború esetén fellázadjanak és a cár mellé álljanak. 1848-ban már odáig fejlődtek a viszonyok, a talaj már annyira elő volt készítve, hogy Prágában megtarthatták az első szláv kongresszust, amelyen az orosz tagok leplezetlen szlavofil propagandát űztek az osztrák kormány gyámolatlan türelmessége mellett. A tulajdonképpeni szlavofil tan voltaképpen csak 1869-ben nyert pontos körvonalozást, amikor Uanilewsky könyve „Mi és Európa" cím alatt megjelent, amelyben az a teória van kifejtve, hogy a keleti kérdést csak az osztrák-magyar monarchia felosztása után lehet megoldani. ., Mai napig is ez a könyv a szlavofilok bibliája. Danilewsky ideálja egy szláv föderáció Oroszországgal az élén és Cargraddal, amint Konstantinápolyt akkor nevezni fogják, mint fővárosával ennek a szláv szövetségnek. A következő újjáalakított államok tartoznának Oroszországgal az élén ehhez a szövetséghez : 1. a cseh—morva—szlovén királyság, 2. a szerb—horvát—sziavon királyság, 3. Bulgária-Romániával és Macedóniával, 4. a görög minden olyan török területtel, amelyen görögök laknak, 5. a magyar, amelyről mindazokat a területeket el kell csatolni, amelyeket nem magyarok laknak. Később a szlavofil tan, amelyet Danilewsky még liberális, bár imperiálisztikus áramlatúnak nevezett, mindinkább pánszlávizmussá alakult át, amely erős nacionalista és oroszcsító törekvéseket hoz előtérbe s amelynek elterjedéséhez nem kis mértékben járult hozzá Dosztojewszky publicisztikai tevékenysége, aki erős liberálistaellenes működést fejtett ki. A világháború előzményei A japán vereség következtében a távolkeleti politika csődöt mondott. Egységes falanxba tömörültek az összes politikai pártárnyalatok, hogy a vereséget belső reformokkal ellensúlyozzák. Ez hozta magával az 1905 október 17-iki alkotmányt. Alig hogy a dumaösszehívás által a kormány a legfelsőbb rétegek békétlenségét levezette, ismét megkezdte működését a minden oroszban szunnyadó mongol expanziós törekvés. A kadetpárt vezére, Miljukow lett az előharcosa a nagyvonalú terjeszkedő politikának. A pánszlávizmusra természetesen ezek az elemek nem támaszkodhattak, ezért a szlavofil tannak új jelszót találtak ki, a neoszlavizmust. Ez a neoszlav gondolatmenet, amely Konstantinápoly birtokáért való évszázados kívánságot gazdaságpolitikailag alapozza meg, betöltötte majdnem az egész orosz társadalmat. Az orosz gazdaságpolitika súlypontja ugyanis ekkor dél felé tolódott el, miután az Északoroszországot Déloroszországgal összekötő vasúti vonalak kiépültek és ez a vasút lehetővé tette az oroszoknak, hogy gabonát exportáljanak, ami a délorosz síkságot rengő búzafölddé alakította át és Oroszországot Európa legnagyobb gabonaszállítójává. A Witte által mesterséges módon fejlesztett orosz nagyipar is megszületett, amely a magas védővámok által nagy hatalomra és befő-