Magyar külpolitika, 1929 (10. évfolyam, 1-43. szám)

1929 / 6. szám - Galitzin-muravlien Dimitrij herceg

1929 5 Március 16 tart s ő ehiporta nyíltan. Két évvel később egy európai uralkodó (tehát nem barbár?) plattvalóit ígéretekkel magához édesgeti s az­tán hitszegően a belső keresztes hadjárat ürü­gye alatt megöleti őket... Mondhatjuk-e te­hát, hogy Rettenetes Iván IX. Károlyhoz vi­szonyítva barbár volt? A XVII. században egy szörnyű forrada­lom után, amely tisztára bolseviki jellegű volt, s amely alatt Európa épen úgy viselke­dett, mint most, a mi népünk teremtő ereje Nagy Péter hatalmas egyéniségében testesült meg. Kívánnék hasonlókat Európának. A XVIII. században egy kis német hercegnőből, a stettini kormányzó leányából nemcsak csá­szárnét csinálunk (ami könnyű lett volna), hanem oross asszonyt, orosz írónőt. A XIX. században Európa felséges képviselője eljön Moszkvába és lovait szent katedrái isunkban helyezi el (tiszta bolsevizmus) és mi Párisba megyünk, hogy a Bourbonok restaurációjának segítségéi legyünk s ott mint jól nevelt em­berek viselkedünk. Mi sohasem voltunk barbárok. Másokra tartozik, hogy igazolják Európát, amely erre most igazán rászorul, de úgy tesz, mintha ezt nem is sejtené. Sokkal jobban szeretem az európai kultúrákat, minden tökéletlenségük ellenére, semhogy ne kívánnám javát azoknak az országoknak, amelyek Pascalt, Goethét, Racine-t és Schillert adták. De szeretném, ha ők meg megértenék, hogy mi Lomonosoffnak, DerjavinneK, Puskinnak és Dosztojevszkynek adtunk éle'.et. [ GALITZIN-MURAVLIEN DIMITRIJ HERCEG Meghalt Visegrádon 1928 december hó 16-án írta: GÖMÖRY LAIML LÁSZLÓ, külügyminiszteri tanácsos Az elmúlt esztendő utolsó napjaiban he­lyezték örök nyuga­lomra a budapesti ke­vepesi temetőben Ga­litzin-Muravlien Di­mitrij orosz herceget, az orosz emigrációnak ezt a nemes alakját, példaképét annak a megrendítő sorsnak, mely a cári Oroszor­szág nagyjait érte. Váratlan halálának híre őszinte részvétet keltett hazánkban, mert Magyarország számos társadalmi körében ör­vendett osztatlan szimpátiának, érdekes egyé­nisége, kitűnő tollának a napi sajtóban való gyakori szereplése pedig a nagyközönség kö­rében tette közismertté nevét. Az elhúnyt a XIV. század első felében ne­vezetes szerepet játszó Gedimin litván her­cegnek volt leszármazottja, tagja annak a Ga­litzin családnak, amellyel századokon át talál­kozunk Oroszország történelmének lapjain. íróember volt, akinek művei, — főleg regé­nyek, történelmi és politikai munkák, drámák és versek — negyven kötetet tesznek ki. Mu­ravlien írói néven ismerték és a cár kitüntetés­kép megengedte, hogy ezt a nevet családi ne­véhez fűzhesse. Irodalmi munkássága mellett széleskörű közjótékonysági tevékenységet is kifejtett, nevezetesen a nemrég elhúnyt anya­cárnő védnöksége alatt álló számos népjóléti intézmény (menedékház, kórház, menhely, is­kola, nevelőintézet stb.) volt gondjaira bízva. Publicista is volt és sokszor hirdette eszméit szónoki eme;vényről. Férfikora javában érte el a száműzetés szo­morú sorsa. A cári Oroszország bukása után a Balkánon, majd Magyarországon talált me­nedéket. Nyolc éven át legközelebbi hozzátar­tozóival együtt báró Biedermann Rezső Szi­getvár melletti birtokán élt és itt készült el 1922-ben az a manifesztum, melyben Kyrill nagyherceg magát az „orosz trón őrének" proklamálta. Szeleskörű irodalmi és publicisz­tikai munkásságát itt is szorgalmasan foly­tatta, ezenkívül legkedvesebb foglalkozása volt a most üzenhatéves Dimitrij unokájának nevelése és oktatása. A vendéglátó Bieder­mann család házában megfordulván, alkal­mam volt a herceggel számos eszmecserét folytatni és ennek során csodálnom kellett el­méjének az emberi tudás minden terén való jártasságát. ' Galitzin herceg, aki a cári Oroszország ama vezetőkörének volt tagja, amely az osztrák­magyar monarchia romlását tűzte ki a nagy háború idején célul, megszerette hazánkat és belső meggyőződésből tette Magyarországot politikai koncepciója sarkkövévé. Egy ma­gyar-orosz barátság majdani megvalósításá­ról álmodozott, melyet mind a két ország bol­dogulásának alapjául képzelt el magának. A nagy elméknél gyakori naivsággal rendü­letlenül ragaszkodott Miklós cár életbenlété­nek gondolatához és képzeletében állandóan látta, amint Miklós cár egy napon jelenlegi rejtekhelyéi elhagyva és a boldogulás zászla­ját kibontva, visszatér népéhez. Bár délmagyarországi lakóhelyén környe­zete nagy szeretettel vette körül, az volt a vágya, hogy közelebb jusson a magyar fővá­roshoz és ezzel könnyebb legyen a Magyaror­szág vezetőköreivel való személyes érintke­zése. Ezért az elmúit ősz folyamán Visegrádra mm ("HU Déldánu ára t 3>

Next

/
Thumbnails
Contents