Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 22. szám - Magyar szellemi termékek és az utódállamok. Karafiáth Jenő interpellációja - Walkó Lajos külügyminiszter: Az utódállamok gyakorlata ellentétben van mind az emberi jogokkal, mind pedig a kisebbségi szerződések alapgondolatával

25 óta történt az, hogy e kulturális létkérdés megoldásával ez év szeptember havában Genfben újból foglalkoztak. A szellemi együttműködés nemzetközi intézetének munkálataival kapcsolatban ugyancsak Vészi József felsőházi tag, magyar delegátus tette szóvá a kérdést a hatodik főbizottság 1928 szeptember 15-én tartott ülésén, amikor is részletesen megvitatták, hogy az egyes kormányok a magyar szellemi termékek bebocsátása elé milyen megokolatlan akadályokat gördítenek és mily mesterséges sorompókat emelnek az összes magyar szellemi termékek, a fejlett magyar kultúrát terjesztő könyvek, valamint tudományos és technikai magyar folyóiratok nemzetközi forgalma elé. Comnén román delegátus és Slavik cseh delegátus felszólalása után, — akik főként csak azt hangoztatták, hogy csupán oly tudományos könyvek és folyóiratok bebocsátásáról lehet szó, melyek nem tartalmaznak magyar nacionalista propagandát — a főbizottság figyelemre is méltatta a magyar részről elmondottakat és a későbbi közgyűlés elé terjesztett határozati javaslatot akként szövegezte meg, hogy a közgyűlés fontosnak mondja ki a könyvek nemzetközi terjesztésének problémáját és azt óhajtja, hogy hárítsák el a lehetőség legnagyobb mértékéig azokat az akadályokat, melyek a tudományos és technikai kiadványok forgalmát meggátolják! A szellemi bojkott — A Tudományos Akadémia föllépése Még a reánk kényszerített, úgynevezett trianoni békeszerződés is, melyre különben, mint jogforrásra hivatkozni, mint magyar ember, érthető okokból sohasem kívánok, elismerte a magyarságnak azt a jogát, hogy az elszakított területeken élő tagjait a nemzet ezeréves kultúrmunkájába bekapcsolhatja. A legfájdalmasabb érzéssel kell tehát tényként megállapítanunk, hogy a szellemi összeköttetésnek még a békeállapot karikatúráját lerögzítő szerződésben is biztosított lehetősége elé mindenütt mesterséges akadályokat gördítenek és hogy még ma, a különféle tiltakozó felszólalások ellenére is az a helyzet, hogy Cseh-Szlovákia, Románia és Jugoszlávia valamennyi magyarországi sajtóterméket, tehát nemcsak a politikai lapokat, hanem a tisztán csak szépirodalmi tartalmúakat is a legraffináltabb módszerek alkalmazásával tartja távol elszakított véreinktől. A simább rendszer, hogy mind Cseh-Szlovákia, mind pedig Románia a magyar könyvek bevitelét elméletben megengedik és csak akkor támasztják a legkülönfélébb nehézségeket, mikor az elméletben szívesen megadott beviteli engedély a gyakorlatban kiszolgáltatásra kerül. Ezzel szemben például Jugoszlávia minden könyvet beenged és csak utólag tiltja meg a terjesztését, vonja meg a szállítás jogát és kobozza el a munkát, ha „véletlenül" az állameszmére vagy közerkölcsre „utólagosan" sérelmesnek találja. Ennél sokkal drasztikusabb módszer, amikor egyszerűen visszaküldik a magyar kiadványokat, viszont kétségkívül keztyűsebb kézre vall, ha szellemi termékeinket egyszerűen eltüntetik a cenzúra és a vámkezelés titokzatos sülyesztőjében. A békekötés után tehát ezzel a szellemi bojkottal voltaképen egy újabb háborút indítottak a győztesek a legyőzöttek ellen, amikor a tudományos viszonylatra, szerzői jogra, találmányi szabadalmakra nézve mindenkor és minden művelt nemzettel szemben fennálló kultúrális viszonosságot és természetes közösséget máról-holnapra felborították és ezzel a tudomány, az irodalom és a sajtó előnyeit a győztesek számára sajátították ki. Anglia volt az első, mely e szellemi bojkottot a tudomány szolgálatában való kizárólagosságra nézve kötött antantmegegyezést megtörte, mely ennek köszönheti, hogy az 1925. év végén Párisban megalakult Foederation Internationale des Unions Intellectuelles (Szellemi Együttműködés Szövetsége) is felvette a maga körébe a legyőzött nemzetek képviselőit. A Magyar Tudományos Akadémia 1927 június 8-án szintén intézett megkeresést a Szellemi Együttműködés Nemzetközi Intézetének igazgatójához és jogorvoslást kért tőle a Nemzetek Szövetsége útján azért, hogy kiadványait, általában véve 1918. év után megjelent magyar tudományos és irodalmi munkákat nem tudja eljuttatni az elszakított területeken élő magyarokhoz. Tudomásom szerint a Magyar Tudományos Akadémia elnöke a m. kir. külügyminisztert is megkereste ebben a tárgyban és közbenjárását kérte, mert ha kisebb kiadványai ajánlott levél útján el is jutottak olykor-olykor a címzettekhez, nagyobb terjedelmű tudományos kiadványai rendszerint a vámhivatalban kallódtak el vagy szőrénszálán egyebütt vesztek el. Megállapítást nyert az is, hogy kizárólagosan természettudományi vagy orvosi folyóiratok, ha azokat nyomtatvány gyanánt akarják a kiadók az elszakított területekre juttatni, „non admis" jelzéssel küldetnek vissza a feladókhoz. E panaszt Genfben 1927. júliusában tárgyalás alá vették és a bizottság elnöke Lorenz, leydeni fizikus professzor a bizottság előadójának javaslatával szemben ahhoz a bizottsághoz tétette át, amely a nyomtatvá-