Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 22. szám - MANIU KORMÁNYA

1928 November 16 MANIU KORMÁNYA Irta: ETÉDI ÍVJ ovember 10-én véget ért a nyoinapos román kormányválság, mely voltaképen közel egyéves volt, mert hiszen Bratianu Vintila még tavaly november 25-én, bátyja halála után azzal a kikötéssel kapta meg a miniszterelnökséget a régenstanácstól, hogy a régi Bratianu kormány csak mint átmeneti kabinet működik addig, míg külföldi kölcsönt tud kötni a lei stabilizálására. Ezt az átmeneti időt, mely a megbízáskor maximálisan egy évre szólott, szerette volna Bratianu a romániai liberálisok ismert receptje szerint a végtelenségig meghosszbbítani. A nyáron még arról beszélt, hogy az ország érdeke feltétlenül azt kívánván, a liberális párt legalább négy évig fog kormányon maradni. Akkor még nem igen kételkedett senki benne, hogy ez a programm meg ne valósuljon, akkor még rendkívüli ülésszakon külön törvényeket szavaztatott meg a kormány a külföldi kölcsön ügyében és azóta nem múlik el egy hét, hogy félhivatalos kommünikék végleg elintézettnek ne jelentsék ennek a kölcsönnek az ügyét. A külföldi bankároknak és valószínűleg a mögöttük álló politikai köröknek is nem volt azonban semmi bizalmuk Bratianu pártkormányában és koncentrációs kormányt kívántak, hogy minden politikai párt — tehát bármilyen jövendő kormány is — garantálja ezt a kölcsönt. Ráadásul közeledett december elseje, Erdély Romániához csatlakozásának tízéves évfordulója és a régens-tanács nem merte kitenni az országot annak, hogy az erdélyi románság ezen az örömnapon is távolmaradásával tűntessen új államjogi helyzete ellen, mintahogy tette 1922Jben Ferdinánd király gyulafehérvári megkoronázása alkalmával. Valószínűleg főprotektora, Franciaország, sőt Anglia is megkívánta, hogy az egyre erősbülő békereviziós mozgalommal szemben Románia egységet mutasson a jubileumkor, ha már a másik két kisantant államban a belpolitikai viszonyok miatt csak suba alatt lehetett jubilálni. Különböző személyi ügyek is hozzájárultak, hogy a régens-tanács Bratianuékat felmentse. De tekintettel kellett lenni az ország hangulatára is: az állampénztár teljesen kiürült, a nyugdíjasok hónapok óta nem kapták meg illetményüket és a tisztviselők fizetésére kénytelen volt a pénzügyminiszter az utóbbi két hónapban már közel 1 milliárd lei külön kölcsönt felvenni a Casa de Depuneritől. Az adóprés már hiába működött, mert a középosztály teljesen pénztelenül áll, a parasztság a nemzeti parasztpárt agitációjától felizgatva, nem fizette az adókat, a liberális érdekeltség pedig, amelynek kezében van a nagyipar és a bankvilág, máskor is mentesítve érzi magát a közterhektől. A vidéken mindenfelé egymást érték a forradalmi tünetek és a kölcsön ügyében Romániába érkező különféle külföldi szakemeberek sorra leplezték le a leghihetetlenebb panamákat a kormányzat minden ágában és minden panama mögött az ellenzék-sajtó ujjongva mutatta be a kormánypárti politikusokat, akikkel azonban a többség kénytelen volt szolidáritást vállalni, mert nem lehetett tudni, melyik pillanatban derülnek ki az ő panamái is. A már kompromittált és a még nem kompromittált miniszterek halálos haragban állottak egymással szemben, a pártegységet többé nem lehetett megóvni, s így mindenképen távoznia kellett a kormánynak. Maniu Gyula, aki mint fiatal balázsfalvi ügyvéd, első megmozdulásakor már legtekintélyesebb tagja lett a magyarországi román nemzetiségi mozgalomnak, Nagyrománia voltaképeni megteremtője, az egykori erdélyi kormányzótanács elnöke, olyan ember, akiről ellenfelei sem tudnak egyéb rosszat mondani, minthogy igen theoretikus és nem elég energikus, de akinek tizenötéves magyarországi és tízéves romániai politikai pályáján a legelvakultabb gyűlölködés sem tudott soha semmi inkorrektséget felfedezni; ez a személyileg tisztakezű és abszolút becsületes ember miniszterelnök lett most Romániában egy olyan kormány élén, melynek pártja kettős eredetű. Az erdélyi nemzeti párt fuzionált az agrárszociálista tendenciájú királyságbeli parasztpárttal, mely a szövetkezés kedvéért lemondott ugyan eredeti köztársasági programmjáról és kommunisztikus mellékízű célkitűzéseiről, de így is megmaradt nagyjában osztály pártnak, melyet bajosan fog jobbfelé nyomni az a csekélyszámú nemzetipárti elem, mely Maniuékhoz a volt konzervatív demokratapárt feloszlásakor került. Az új párt erdélyi szárnya maga is meglehetősen demokratikus, hiszen két vagy három vezérét leszámítva, olyan képviselőkből áll, akik még csak első nemzedéken kerültek ki a parasztság sorából. Ez a demokratikus pártszövetség került most a világ legreakciósabb pártja, a magát liberálisnak nevező bankokrácia helyére. A liberálispárt a pénzügyi és gazdasági szervezetek hálójával fojtogatja az országot és tartotta egy kisszámú, nem születési, hanem helyzeti arisztokrácia rabláncán az országot. Amikor kis időre, inkább csak taktikai okokból, kénytelen volt átengedni a kormányt Avarescuéknak, vitte magával az összes kompromittáló aktákat, úgy hogy utódja nem tudott bizonyítani ellene semmit, ellenben a tisztviselők ilyenkor is igazi úrnak Bratia-