Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 21. szám - 1918-1928. A romániai magyarság politikai szervezkedésének és küzdelmének története Erdély megszállásától napjainkig

Magyar Külpolitika . 10 • 21. szám azért tartózkodnia kell a jelszavas propagandától. A régi Redut országgyűléseket látott ősi termében, 1922 február 12-én meg is alakult a Magyar Nemzeti Párt, amely a Magyar Szövetség egész vezetőségét magához ölelte, és elnökéül ugyancsak báró Jósika Sámuelt választotta meg. Az alakuló gyűlés azonban azt is kimondotta mindjárt, hogy egyesülést kíván a korábban alakult Magyar Néppárttal. A két párt közösen kiküldött hat-hattagú 'bizottsága, rövidesen meg is indította az eygesülésre vonatkozó tárgyalásokat, melyek a közóhaj nyomására csakhamar annyira előre haladtak, hogy már 1922 novemberében proklamálható volt a két párt egyesülése és ez esztendő karácsonyának harmadik napján, az zottsága, rövidesen meg is indította az egyesülése hivatalosan is megpecsételtetett azzal, hogy külsőleg is ünnepélyes keretek között, megalakult a Romániai Országos Magyar Párt. Első elnöke az egységes új pártnak ugyancsak br. Jósika Sámuel volt, aki mellett dr. Grandpier Emil, Kolozsvár város és Kolozsmegye impériumváltozás előtti kormánybiztosa, jelenleg magyar közigazgatási bíró töltötte be az ügyvezető alelnöki tisztet. Az első parlamenti küzdelmek Az Országos Magyar Párt elsőrendű feladatának természetesen a trianoni és az azt megelőző párisi egyezményekben, a kisebbségek javára kikötött jogok biztosítását tekintette és mert a kormány intézkedései, de általános politikája különösen a közművelődési életben a magyarsággal szemben agreszszív szellemű volt, — főleg ezen a téren irányult a védekezés kiépítésére. Bent a kamarában, Bernády György nem éppen szerencsés szereplése után, egyetlen kombattáns képviselőjével, Sándor Józseffel tiltakozott minden olyan elnyomatás ellen, amely a magyarságot alkotmányos jogaitól fosztotta meg, vagy kísérelte megfosztani. Sándor Józsefnek ezek a parlamenti beszédei, mint az Országos Magyar Pártnak megnyilatkozásai, a román Hivatalos Lapban is megjelentek és így történelmi dokumentumait képezik annak, hogy a romániai magyarság a reá kényszerített politikai életében bár igyekezett az adott keretek közé beilleszkedni, de szabadságjogairól soha nem mondott le, azokért soha meg nem szűnt küzdeni s azokat soha fel nem adta. Kint a közéletben, a marosvásárhelyi nagygyűlés foglalkozott impozáns keretek között a kormány iskola-politikájával. Részletesen és szakszerűen mutatta ki annak sérelmeit s az akkor készülőben lévő közoktatásügyi törvények ellen, tiltakozását fejezte ki. 1923 júniusában báró Jósika Sámuel az egész magyarság őszinte fájdalmára meghalt. A párt vezetését az akkori elnöki tanács, méltányolva az első elnök intencióit, Ugrón Istvánra bízta, ki engedve az általános óhajnak, vállalta is a nehéz tisztet, melyre az 1924 decemberében tartott brassói nagygyűlés egyhangúlag választotta meg. Időközben a magyarság vezetői több irányban kerestek a román politika tényezői felé tájékozódást, amire a különböző politikai mozgalmak bő alkalmat nyújtottak. Az első 1922. évi általános választásnál megpróbálta a magyarság egyes helyeken az önálló fellépést, de ez a jelőlő-ívek visszautasítása következtében már az első lépésnél eredménytelen maradt. Mindazonáltal sikerült báró Jósika Sámuel és Paál István pápai prelátus személyében a szenátusban; Bernády György, Sándor József és Zima Tibor személyében a kamarában, mint a trianoni békeszerződés után összeülő első román törvényhozótestületben, a magyarságnak némi képviseletet biztosítani. A párt vezetőségéhez tartozók közül többen az Avarescu tábornok vezette román néppárt irányában kerestek erősebb összeköttetést, amely törekvés eredményében létre is jött az úgynevezettt „csúcsai paktum", mely azonban a párt illetékes tényezői részéről nem ratifikáltatván, gyakorlati érvényt soha se nyert, és később Ugrón István részéről fel is mondatott. A liberális és néppárti kormányok tárgyalásai Ugrón István elnöklése idején az akkor kormányon lévő liberálispárt vezetősége a választásokra figyelemmel, tárgyalásokat indított a Magyar Párttal egy, közösen megvívandó küzdelem felvétele iránt. A párt vezetősége nem utasította vissza a kezdeményezést, de 'megformulázta az együttműködés lehetőségének feltétleit, melyeket a liberálispárt vezetősége elvben elfogadhatónak is minősített; azonban az akkori miniszterelnök, Bratianu Joan, az írásban foglalt egyezmény aláírását elutasította magától. A Magyar Párt az előzmények után is, a legtöbb helyen támogatta a kormány jelöltjeit; mert a kormány általában úgy fogadta a Magyar Párt részéről felállított kívánalmakat, mint amelyek a közel jövőben bővebb megtárgyalást igényelnek, de legalább nagyjában megvalósíthatók. A községi és megyei tanácsválasztásoknál azonban a kormányt a munkásság és úgynevezett zsidóblokk támogatta ellenzék részéről oly erőteljes támadás fogadta, hogy nevezetes helyeken még részleges sikert sem ért el. Ez a körülmény bizonyára lényegesen befolyásolta a helyzetet, melynek súlya alatt 1925 tavaszán a Bratianu kormány lemondott és helyét Avarescu néppártjának engedte át újból. Az új kormány ez év május hava végére kiírta az általános választásokat.