Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 18. szám - A KELLOGG-PAKTUM

Magyar Külpolitika • 2 • 18. szám felfogás jóllehet formailag helytállónak látszik, azonban a valóságban nem egyéb, mint a. szavaknak jogi szempontok szerint való csűrés-csavarása. Lord Phillimore meggyőzően kimutatta a fentemlített ülésen, hogy a trianoni békeszerződésnek szerződő feleiként szereplő államok mindannyian aláírói a Nemzetek Szövetsége alapegyezség-okmányának, amely a trianoni békeszerződésnek is integer része és mindegyikük gondoskodott, hogy e békeszerződés által létesített nemzetközi döntőbíróságok működjenek s evvel együtt azok is, amelyek a Nemzetek Szövetsége Tanácsának tagjai lehetnek, azt a kötelezettséget rótták ki magukra, hogy a Nemzetek Szövetsége Tanácsának tagjaiként az megfeleljen azoknak a kötelezettségeknek, amelyeknek megtartására a szerződést kötötték. A nemzetközi jog egyetlen egy tudósa sem fog Lord Phillimore fönti tételével vitába szállani. Kétségtelen, hogy a Covenant sem kifejezetten, sem hallgatólag nem jogosítja fel a Nemzetek Szövetsége Tanácsát, hogy a békeszerződés fentebb tárgyalt határozott rendelkezését semmibe vegye. De e jogi szempontoktól teljesen eltekintve, az általánosan elismert ténykörülmények olyanok, hogy semmi néven nevezendő módot sem nyújtanak kételyre. A trianoni békeszerződés határozottan úgy rendelkezik, hogy a „Magyar állampolgároknak e paragrafusra alapított követelései a vegyes döntőbíróság határozata alá bocsátandók". Nos, most már bekövetkezett, hogy magyar állampolgárok követelésekkel léptek fel éppen a 239-es szakasz értelmében. A vegyes döntőbíróság meghallgatván mindkét félnek előadott érveit és alapos megfontolás után úgy döntött, hogy illetékes e követelések felett dönteni. Románia avégből, hogy a döntőbíróságot ebben megakadályozza, visszahívta az ő képviselőjét a döntőbíróságból. Ily módon lehetetlenné tette, hogy a döntőbíróság e kérdésben dönthessen. Erre Magyarország a Nemzetek Szövetségének Tanácsához fordult, hogy az — Sir John Simon szavaival élve — teljesítse azt, amit a trianoni békeszerződés „automatikus adminisztratív cselekedete-ként kontemplált, vagyis hogy a vegyes döntőbíróságnál ilymódon előidézett bírói szék üresedését a pótbíró kijelölésével megszüntesse. Azonban dacára annak, hogy a békeszerződés ily kötelezettséget kifejezetten reá ró, a Tanács mai napig vagy elmulasztotta, avagy pláne elutasította magától e kötelességnek a teljesítését. Ennek következménye lett aztán, hogy a békeszerződés által létesített döntőbírósági mechanizmus úgyszólván eltöröltetett s mivel a vitában álló felek között megegyezés lehetetlennek bizonyult, a kérdés eldöntésére a vitázó nemzetek között csakis az egymással való háború útja maradt nyitva. És ezt kétségtelenül meg is tennék, ha valamiképpen módjukban állana a fegyveres ellenségeskedés. Szerencsére ez jelenleg nem áll módjukban. E kérdésben domináló alapelv az egész világ számára a legégetőbb fontossággal bir. Amiként Lord Buckmaster, Lord Carson, Lord Sydenham és Sir Malcolm Macnighten és még többen csak a közelmúltban jelentették ki, mikor e kérdéssel foglalkoztak: Amíg egy per le nem foktatható a békeszerződés által felállított vegyes döntőbíróság előtt, anélkül, hogy az ítéletében előre megszabott működési feltételek által korlátozott legyen, az eredmény az lesz, hogy bármely nemzetközi szerződésnek akármelyik aláírója semmibe veheti vagy kijátszhat ja az illető szerződésnek nemzetközi vegyes döntőbíróságot létesítő vagy annak működését szabályozó határozmányait. Ennek következtében a nemzetközi döntőbíróságnak eszméje és egész rendszere végzetes csapásban részesülne. Mi lesz azután az értéke általában a nemzetközi szerződéseknek, különösen pedig a döntőbírósági szerződéseknek és a nemzetközi döntőbíróságoknak ? Ehhez én még hozzátehetném: „Mi lesz ezek után az értéke a Kellogg-féle békepaktumnak?" A Nemzetek Szövetsége Tanácsának a magyar-román birtok-vita kérdésében elfoglalt álláspontjával kapcsolatosan még egyéb kérdések is vannak, amelyek szerény nézetem szerint világraszóló fontosságúak. Elsősorban itt van az az erkölcstelen román tétel, hogy szuverén állam létére a nemzetközi jog értelmében megvan a joga és (a valóságban) a hatalma is, hogy idegen állampolgároknak a vagyonát elkobozhassa, feltéve, hogy ugyanez az eltulajdonítás éri az ő saját állampolgárait, amely furcsa tételhez bármily különösnek is tűnjék fel, a Nemzetek Szövetségének Tanácsa kétségtelenül szándéka ellenére hozzájárulni látszik. Mivel azonban e kérdés nem függ egybe a Kellogg-féle békepaktummal, azért ennek beható tárgyalását ezúttal mellőzöm. Mint végső konklúzió, azt mondhatom, hogy a Népszövetség Tanácsa előtt még mindig nyitva áll, hogy felélessze a vegyes döntőbíróságot és képessé tegye e kérdésben való működésre. Hogy ezt a mostani ülésszakon meg is fogja tenni, azt mindnyájan őszintén reméljük, akik úgy tekintik a nemzetközi döntőbíráskodást, mint egyedüli gyakorlati eszközt, amellyel fegyveres elintézések helyett, nemzetközi vitákat meg lehet oldani. Amíg ez nem fog megtörténni, addig lehetetlen úgy tekinteni a Kellogg-féle békepaktumot, amely valóságban effektív megoldás volna a háború törvényen kívül helyezésére. Fővárosi fasor-szanatórium Legjobb, legmegbízhatóbb, legelőkelőbb intézet (2012) Budapest, Vilma királynő-út