Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 16-17. szám - ROMÁNIA KÜLFÖLDI KÖLCSÖNE

2 kalmával gyakran fordulnak elő, ami igen kínos benyomást kelt. Genf egész közvéleménye érzi, hogy a Népszövetség komolyságában vetett hit az optánsügynek ilyetén való elintézésével erősen megrendült és azok is, akik ezt a nekik semmi sikert nem hozott incidenst provokálták, látják, hogy a balkáni és kubai fogások nem mindig válnak be. A sikertelenség ugyanis azonnal észrevehető volt, amikor Apponyi gróf alább közölt levelét a Tanács elnökének átadta, amely levél általános megelégedést váltott ki a nem érdekelt körökben és a hivatalos népszövetségi körök megértésével találkozott, amikor udvariasan, de érthetően megbélyegezte a Tanács elnökének eljárását és ismételten hangsúlyozta Magyarország jogát arra, hogy a Tanácstól újra kérje a magyarromán agrárvita tárgyalását és komoly eldöntését. A Népszövetség minden barátja komoiy aggodalommal néz a Népszövetség jövője elé, mert még a magyar-román agrárvitában a Magyarországgal szemben elfogultak is érzik, hogy a Népszövetség hajója 1928. június 8-á.i olyan leket kapott, amelyet csak szemfényvesztéssel és zsongiőrködéssel nehéz lesz betömni. A tárgyalás lefolyása. A Tanácsasztal körül helyet foglal a 14 tanácstag és a Nemzetek szövetségének vezértitkára. Majd az elnök felszólítja Apponyi Albert grófot, Magyarország képviselőjét, hogy foglaljon helyet a Tanácsasztalnál. Sir Austen Chamberlain: A Tanácshoz mindez ideig két levél érkezett a magyar-román optánsügy tárgyában. Az egyik a magyar kormánytól, 1928. június 6-ról, a másik a román kormánytól 1928. május 28-ról, mely levelek a két kormány válaszát tartalmazzák, a Tanács legutóbbi ülésének határozati javaslatára. Mielőtt a kérdésről érdemlegesen beszámolnék, felkérem a Tanácsot, nyilatkozzék, vájjon az említett két levél megérkezése óta a két kormány közt semmi közeledő lépés nem történt-e? (Apponyi gróf felé fordulva): Abban a levélben, melyet Excellenciád június 6-án a Tanácshoz intézett, azt mondja, hogy a magyar kormány nevében megismétli azon kijelentését, amely szerint a legutóbbi Tanácsülés alkalmával annak határozati javaslatát elfogadja? Apponyi Albert gróf: A Tanácshoz intézett levelem szövegéhez egyetlen megjegyzésem sincsen. Sir Austen Chamberlain: (Titulescu felé fordulva) Abban a levélben, melyet Excellenciád május 28-án a vezértitkárhoz intézett, kormánya nevében kijelenti, hogy a Tanács március 9^én hozott határozati javaslatát újabb megfontolás tárgyává tették és arra az eredményre jutottak, hogy most is, mint annak idején, azt elfogadhatatlannak minősítik. Titulescu: Fenntartom válaszomat. Sir Austen Chamberlain: Mielőtt a magyar-román optánsper érdemi tárgyalására térnénk át, engedjék meg, hogy ennek a kérdésnek eddigi fázisait röviden összefoglaljam. A magyar-román optánsügy legelőször 1923-ban szerepelt a Tanács napirendjén. Ekkor Japán képviselője, a Tanácstól támogatva, megkísérelte a két fél barátságos kiegyeztetését. Sajnos, ezek a kísérletek nem jártak eredménnyel. 1927. február 24-én újra előtérbe került ez a kérdés, a román kormánynak egy megkeresése folytán, melyben a Népszövetségi Paktum 11. szakaszának 2. bekezdésére hivatkozik és ugyanekkor a magyar kormány megkeresése, melyben a visszavont döntőbíró kinevezését kéri a trianoni szerződés 239. szakasza alapján. Miután a Tanács meghallgatta a feleket, felkért engem, hogy vállaljam el ennek a kérdésnek az előadói tisztét és ugyanakkor egy hármasbizottságot alakított, melynek tagjai Csile, Japán és Nagybritánnia képviselői. A hármasbizottság, miután igen hosszas és kitartó kísérleteket tett a két fél baráti úton való kiegyezésének elősegítésére és mindez eredménytelenül végződött, a Tanács elé terjesztett egy jelentést, melyben 6 elsőrangú jogász jogvéleményére támaszkodva a feleknek ajánlja, hogy ezen jogvélemények alapján keressenek megegyezést. Ez az ajánlat Románi részéről elfogadtatott, viszont Magyarország részéről visszautasíttatott. A hármasbizottság azon reményben, hogy ajánlata mindkét fél részére elfogadható lesz, mégis számítva arra, hogy egyik vagy másik fél, vagy esetleg mind a kettő visszautasítja ajánlatát, jelentésének utolsó részében figyelmeztette a Tanácsot utalás formájában azokra a lépésekre, melyeket szükségesnek itél, ha a fentemlített eshetőségek egyike bekövetkezik. Ha a jelentés teljes egészében elfogadtatik, a Tanács végleges határozatot hozhatott volna és az optánsügy lekerült volna a Tanácsülés napirendjéről. Sajnos, a Tanács egyes tagjai nem voltak hajlandók jelentésünknek ezen második részét elfogadni. Javaslatunk második részét úgy tekintették, mint határozatot, az általunk előre látott esetekben. Minthogy nem volt egyhangúság a Tanácsban, nem hozhattunk végleges döntést. A Tanács csak arra szorítkozott, hogy nagy általánosságban helybenhagyja a jogászok véleményezését és azt ajánlotta az érdekelt feleknek, hogy ezt tárgyalásaik alkalmával vegyék alapul. Ezen újabb kísérletünk sem sikerült, mivel Magyarország kijelentette, hogy ilyen tárgyalási alapot nem fogadhat el, míg ezzel ellentétben Románia semmi más alapon nem volt hajlandó tárgyalásokba kezdeni. így állt a helyzet márciusban, amikor én,