Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 16-17. szám - ROMÁNIA KÜLFÖLDI KÖLCSÖNE

Magyar Külpolitika • 8 •• 16— í 7. szd~* tői, hogy vájjon az elszegényedett magyar állam megengedhet-e magának olyan „luxust", mint a külföldi kollégiumok fenntartása. Azt hisszük, hogy ha ezek az aggodalmaskodók egyszer végigsétálnának a bécsi palota dolgozószobáin s vennének maguknak elég fáradtságot arra is, hogy az elért tudományos eredményeket megismerjék, és egy rövidke félórán át elbeszélgetnének Lábán igazgatóval az intézet jelentőségéről és hivatásáról, soha többé nem gáncsoskodnának. Ekkor ugyanis meggyőződhetnének, hogy egyrészt az itteni tanulmányok alatt elért, külföldi szakfolyóiratokban is közzétett és visszhangra talált tudományos eredmények, másrészt az az érték, amit a hazatérő, nyelveket beszélő, európai látókörű, külföldi tudományos összeköttetésekkel rendelkező voilt kollégiumi tagok a legkülönbözőbb állásokba magukkal visszavisznek, sokszor kamatozását jelenti az intézetek fenntartására és az ösztöndíjakra fordított összegeknek. Hogy művelődéspolitikai és nemzeti propaganda szempontjából milyen jelentőségük van ezeknek az intézeteknek, azt bizonyítja az is, hogy a Bécsben megforduló külföldi szakemberek, tudósak és professzorok, kultuszminiszterünknek ezt a legegyénibb alkotását a maga nemében páratlannak és mindenképpen követendő példának tekintik. — Maga a kollégium, — mint az igazgató mondja, — nem egyszerűen internátus, hanem: képzőintézet, melynek vezetője a tagoknak nemcsak szaktudományi előrehaladására , hanem az egész ember kiművelésére törekszik. Ilyeténképpen az ösztöndíjasoknak kulturális és lelki habitusuk is állandó ösztönzést kap. Lényegesen fokozottabb munkateljesítményt vált ki belőlük az is — a természetesen kifejlődő ambíció mellett, — hogy ők tudatosan dolgoznak és szerepelnek itt, mint a magyar szellemi élet exponensei; hiszen a professzorok bizonyos mértékben szerintük ítélik meg a magyar kultúra fajsúlyát. A kollokviumi jegyek és a különböző tudományos intézetek bizonyítványainak hangja és szövege olyan, hogy a legnagyobb örömmel állapítható meg, hogy a fiatal generáció tudományos felkészültsége nemcsak megállja helyét, hanem igazán elsőrangú. Hogy a bécsi tanulmányok eredményei a szűkebb olvasóközönségű szakfolyóiratokon kívül is napvilágot láthassanak, „A bécsi Collegium Hungaricum füzetei" címmel egy sorozat kiadását kezdette meg Lábán igazgató, melynek első számaként maga ismertette a kollégium szervezetét, hivatását, épüfletét, életét. A II. füzet: A tatárok és a XIII. századi Európa, Pálfy Ilona dr. munkája, aki a kötetben a külföldi egykorú krónikások feljegyzéseit ismerteti a tatárveszedelemről, melynek nagyságát és a magyarság szembenállásának jelentőségét, amint ezekből a jelentésekből kitűnik, bizony a többi európai államok fejedelmei egyáltalában nem mérték fel kellőképpen. A harmadik füzet a bécsi levéltárakban talált Magyarországra vonatkozó kéziratos térképanyagot öleli fel, mely eddig ismeretlen térképekről teljesen rekonstruálni lehet a XVI. századi Magyarországot földrajzi, gazdaságtörténeti, sőt talajtani szempontból is. A további kötetek közül egy a magyar paleontológia történetét fogja ismertetni németül, egy másik pedig a Magyarországi németség viszonyait, településtörténetét, számát,"földfajzi eloszlását, kulturális életét, iskolázását s jogviszonyait, mert ezen a téren is számos téves adat forog közkézen a németség között. Mária Terézia nemes testőreinek egykori szobáiban, hol valamikor 160 meg 130 esztendőkkel ezelőtt Bessenyei György ék meg Kisfaludy Sándor rótták gyertyafény mellett deákos betűiket a magyar népliteratúra mívelésére, ma újból szorgalmas, dolgos fiatalok élik munkás és termékeny éveik legszebbjeit. Nemsokára már ott fog állni a lépcsőházban örök emlékeztetőül Bessenyei szobra és a fogadóban Kisfaludy arcképe is, hogy a késő utódok egv napra se feledhessék nagy elődeiket, akik abból a bécsi palotából ugyanazt a nemzeti átalakulást készítették elő, amire a mai fiatalság is készül a régi falak között: az ezeréves ország diadalmas megújhodását. (Bécs.) ROMÁNIA KÜLFÖLDI KÖLCSÖNE írta: ETÉDI \ Bratianu-kormány kilenc hónapi keresgélés és izgalom után, végre júliusban azzal az örvendetes hírrel lepte meg az országot, hogy sikerült 80 millió dolláros kölcsönt kötnie. Rendkívüli ülésszakra össze is hívta a parlamentet, hogy ezt a kölcsönt ratifikáltassa; mire összeült a parlament, kiderült azonban, hogy a kölcsön még csak Ígéret, ellenben előbb egy szomorú valóságon kell átmenni, a parlamentnek az a feladata ugyanis, hogy megszavazzon három igen fontos pénzügyi javaslatot, nevezetesen: revalorizálását a francia-angol-belga-holland kézben levő román járadékoknak, beváltását az 1913. évi járadékkötvényeknek és rendezését a háborús adósságoknak. Csak mellékesen szavaztak meg egy olyan javaslatot is, hogy a parlament felhatalmazza a kormányt külföldi kölcsön kötésére és arra 20 millió dollár előleget vehet fel. Az ország roppant kiábrándultan fogadta ezt a fordulatot, a független sajtó pedig azóta is napirenden tartja állandóan azokat a megtévesztő jelentéseket, melyekkel Bratiánuék egy olyan kölcsönt harangoztak be, amelyet az előzetesen írásbeli megállapodás alapján csak akkor ad meg a franciaangol-amerikai bankkonzorcium, hogyha a nemzetközi pénzpiac helyzete őszig nem változik. Ezért az igéretért azonban kénytelen volt Románia háborús adósságait rendezni és háborúelőtti kötvényeit valorizálni. A támadások szakadatlanul tartanak azóta, s az egyetlen számbajöhető nagy ellenzéki párt: a nemzeti parasztpárt, minden erejével azon van, hogy meghiúsítsa ezt a kölcsönt, arra hivatkozván, hogy bármily más kormány sokkal kedvezőbb feltételek mellett juthat külföldi hitelhez, mint a Bratianu-kormány, melynek külföldön még annyi tekintélye sincs, mint otthon, nem említvén, hogy Eratianu Vintila pénzügyi politikája űzte ki a külföldi tőkét az erőszakos nacionalizálásokkal Romániából, most tehát nagyon súlyos áldozatok árán tudná csak visszacsalogatni. A kölcsön jeligéje alatt folyik tehát az ádáz küzdelem a hatalomért. A liberálisok göröcsösen ragaszkodnak a hatalomhoz, a nemzeti parasztpártiak a lakosság nagy részének bizalmára hivatkozván, maguknak követelik a kormányt. Még pedig még a parlamenti szünet ideje alatt, hogy módjukban ne