Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 16-17. szám

MAGYAR KÜLPOLITIKA POLITIKAI, KÖZGAZDASÁGI ÉS SZOCIÁLPOLITIKAI LAP IX. évfolyam 16—17. szám 1928 szeptember 1 TARTALOM oniai Ember Gyula: Franciaország és a békerevizió 1 G. J. : Rádiós halála és a délszláv államválság 5 vitéz Nagy Iván dr.: A bécsi Collegium Hungaricum 7 Etédi: Románia külföldi kölcsöne 8 Kun Pál: Az Olasz-Albán barátkozás gazdasági háttere 1 f 12 A szerbiai és görögországi bolgár kisebbségek mai helyzetéről 13 Rovatok 14 FRANCIAORSZÁG ÉS A ^ BÉKEREVIZIÓ Irta: EMBER GYULA pH gy kis franciaországi városkában, a Meuse-megyebeli Sampignyben nemrég tartották meg az iskolák hagyományos ünnepélyes díjkiosztását. A kis franciák bizonyára türelmetlenül várták a nekik oly becses jutalmak szétosztását, mielőtt azonban erre az aktusra sor került volna, előbb figyelmesen végighallgatták azt az ünnepi beszédet, amelyet egy ez alkalomra felkért szónok intézett hozzájuk. Ebből a beszédből megtudták a francia gyerekek, — ha ugyan még nem tudták volna, — hogy Sampigny és egész környéke nem mindig volt olyan csendes, nyugodt, békés, mint ma. Nem is olyan régen, alig tiz éve, a most jól megművelt szántóföldek helyén az ellenség lövészárkai húzódtak, a környékbeli árnyas erdőket gránáteső tarolta le s a városka házai nagyrészt romhalmazzá váltak, mert az ellenséges német tüzérség azzal „szórakozott", hogy a városka lakóházait és lakosságát elpusztítsa ... Megindító színekkel festette le az ünnepély szónoka azt, hogy milyen pusztulást okozott a francia földre betört gonosz ellenség. Csak azért tette valószínűleg, hogy megértesse kis hallgatóival, mi lenne, ha ugyanez még egyszer megtörténhetnék. Miután így emlékeztette a kis franciákat szülőföldjük elpusztítására, azt ajánlotta nekik, hogy azért csak próbálják, ha tudják elfelejteni az átélt szenvedéseket, sőt meg is bocsátani azoknak, akik azokat okozták ... Az ünnepély szónoka Raymond Poincaré, francia miniszterelnök volt. Pár évvel ezelőtt még a francia haditemetőket járta végig s az elesett francia katonák sírjánál hívta tetemre Németországot. Ma, Locarno és Thoiry után, az iskolásgyermekeket tanítja a feledésre és megbocsátásra ... Azért ragadta meg figyelmünket ez a fentebb vázolt beszéd, mert abban pregnánsan fejeződik ki az a felfogás, amely a francia politika mai urait Németországgal szemben még most is eltölti. „Feledni és megbocsátani" — ez a jelszó, ez a feledés és megbocsátás azonban nem akadályozza meg őket abban, hogy Németországot lépten-nyomon ne emlékeztessék „háborús bűneire", amelyekért lakolnia kell. Ha ez megtörtént, akkor, de csak akkor jöhet az a bizonyos közeledés, amely francia részről azonban néha olyan igen hasonlít a megálláshoz, ha ugyan nem a távolodáshoz. Ez a közeledés, amely valamikor, — nem is régen, — az optimisták előtt olyan könynyen megvalósíthatónak látszott, ma mindinkább nehezebb akadályok elé kerül. Könynyű volt a joviális berlini fiakkeresnek Párisba hajtani s a párisi autótaxinak, melyet „Locarno" névvel ruháztak fel, viszont Berlinig eljutni. Könnyű a francia-német közeledésről szívhezszóló frázisokban áradozni, mint ezt némely francia orgánumok teszik, de már nem ilyen könnyű a két országot elválasztó súlyos problémákat úgy megoldani, hogy az mindkét félre kielégítő legyen. Hogy ez mennyire így van, azt a francia és német választások óta előállott helyzet túlontúl igazolta. Közeledés és háborús felelősség. A versaillesi szerződésnek azzal a „megállapításával" szemben, amely a világháború kitöréseért Németországot vádolja bűnösséggel, a francia hivatalos felfogás ma sem vesztett hajthatatlan merevségéből. A német részről jövő tiltakozásokra a francia kormány azzal felelt, hogy összeállított egy igen népes bizottságot, amely azt a feladatot kapta, hogy állapítsa meg a háború kitörésének okait és körülményeit francia okmányokkal, — bizonyára az elfogulatlanság legtökéletesebb garanciája mellett. Amilyen érzékeny az egész nemzet a háborús bűnösség megbélyegzésével szemben, ép olyan, sőt nagyobb csökönyösséggel ragaszkodnak francia részről a német bűnösség dogmájához. Ebben a tekintetben nincs különbség a pacifista s állítólag németbarát radikálisok s az extrém-nacionalisták között, legfeljebb annyi, hogy az előbbiek disztingválnak: szerintük a németek nyitott ajtót