Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)
1928 / 10. szám - A gyarmatpolitika. Gerevich Zoltán előadása a Magyar Külügyi Társaság Külügyi Szemináriumában (1928 március hó)
2 A felfedezett földrészeken először is a pc tugálok és spanyolok, azután az angolok, hollandok, franciák találják meg gyarmatosító munkájuk hihetetlenül nagyterjedelmű bázisát. Később a nemzeti egységben tömörült Németország és a politikailag egyesült Olaszország is beáll a gyarmatosító hatalmak közé. Oroszország lassú, hosszas munkával benyomul Észak- és Középázsiába és eléri a Csendes-óceán kikötőit. Eleinte ezek a gyarmatterületek csupán gazdasági és politikai függvényei voltak az anyaországnak és sorsuk a háborúk és békekötések során Európában dült el. A gyarmatok fejlődésének nyomán, azok megerősödése folytán ez a viszony némely helyütt mindinkább eltolódik. Növekvő gazdasági és politikai hatalmukkal a gyarmatok egy része önálló államképzódménnyé vált, mint pl. az amerikai köztársaságok. A Monroe doktrína ezt az egész kontinenst kikapcsolta az európai hatalmak gyarmatosító törekvései elől. Sőt azok az országok, amelyek maguk is a gyarmatosítás objektumai voltak, most maguk is beléptek az aktív gyarmathatalmak sorába, mint például az Egyesült Államok. De még az európai hatalmak kezén maradt gyarmatok is részben hova-tovább oly jelentékeny tényezőkké váltak az anyaországgal szemben, hogy kívánságaik és érdekeik ezek politikáját gyakran döntőleg befolyásolják, mint ezt pl. az angol gyarmatok egy része mutatja. Az európai államok minden háborúja a világháborút megelőző évszázad folyamán voltaképen gyarmatháború volt. A spanyolamerikai háború, a búrháború, a kínai bonyodalom, az orosz-japán háború mind a gyarmatkérdésre vezethető vissza. Sőt a békés diplomáciai akciók is túlnyomólag a gyarmatkérdésre vonatkoztak, az 1884-i Kongókonferenciától az 1906-os Marokkó-konferenciáig. A világtörténelem súlypontja így lassankint Európából átterelődött a többi kontinensre, amely folyamatra azután a világháború tette rá a koronát. Amerika lett a nagy világpolitika legfontosabb faktora. Maga a legfiatalabbb kontinens, Ausztrália is mindjobban növeli gazdasági és politikai hatalmát. Ázsiában a keleti kultúrának az európaival való amalgamirozása Japánban oly erőt hoz létre, amely maga is rátér a gyarmatosítás tevékenységére. A keletázsiai (kínai) és az indiai kérdés, tudjuk, a mai vajúdó modern világpolitikának a legnehezebb súlypontjai, amely problémák az európai nemzeteket visszavezették azokhoz az országokhoz, amelyek voltaképen az emberiség legősibb kultúrhelyei. Ilyen módon a gyarmattörténelem visszatért oda, ahonnan évezredekkel ezelőtt eredetét vette. A most körvonalazott történeti gyarmatosító jelenségek különféleségéböl nagyon nehéz a ..gyarmat" egységes fogalmát levezetni -és meghatározni. Ennek a fogalomnak közelebbi definíciója tekintetében az egyes nemzetek irodalmában is nagy eltéréseket látunk. Nyelvészetileg a kolónia szó a colere-szóra vezethető vissza (a földet termékennyé tenni). Ilyen módon a kultúra neve és fogalma áll legközelebb hozzá, mint gyökér szó, amelytől az idők folyamán vált külön a kolónia fogalma, amely alatt egy népnek az anyaországtól távoli letelepülése értetett. Ez a tágabb értelemben vett jelentősége a kolónia fogalmának, amehT csupán a kolonizátorok természetes és kulturális vonatkozásait, kapcsolatait az anyaországgal tartja szem előtt. A gyarmat fogalmának, szűkebb értelemben vett magyarázat szerint, mint azt a gyakorlati és tapasztalati alapokon felépült modern gyarmattudomány teszi, még egy to\ábbi fontos kritériuma van: a nemzet egy részének letelepülése az anyaországon kí\ ül csak akkor és addig tekinthető gyarmatosításnak, amikor és amíg közöttük és az anyaország között politikai és jogi kapcsolat áll fenn. II. A gyarmatok fajai. a) A gyarmatok megkülönböztetése jogi szempontból. A gyarmatok különböző kategorizálása élénk fényt vet a gyarmat fogalmának lényegére is. Jogi szempontból különbséget kell tennünk a gyarmat és gyarmati protektorátus, valamint a gyarmatterület és az érdekszféra között. A gyarmat fogalmának meghatározásánál láttuk, hogy annak legfontosabb kritériuma annak az anyaországgal való jogi és politikai kapcsolata. Ez a kapcsolat azonban alapjában kettős különböző természetű lehet. Lehet a gyarmat vagy közjogilag vagy nemzetközi jogilag az anyaországnak alárendelve. Az első esetben szűkebb értelemben vett gyarmatról, az utóbbiban gyarmati protektorátusról van szó. Az első esetben a gyarmatterület híjján \an az állami személyiségnek, és teljesen az anyaország államjogi szuverénitása alá van vetve, még ha esetleg bizonyos közigazgatási önkormányzat fölött rendelkezik is. A döntő az, hogy egy és ugyanaz az államhatalom legyen szuverén az anyaországban és a tengerentúli területen. Ehhez a kategóriához tartozik a modern gyarmatok legnagyobb része. A gyarmati protektorátusok alatt levő területek ezzel szemben önálló állami léttel bírnak, de nemzetközi-jogilag egy más állam védelme és ezzel egyidejűleg ennek az államnak quasi gyámsága alá helyeztettek.