Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 8. szám - Magyarok Prágában. Az Interparlamentáris Unió prágai ülésszaka, 1928 március 28 - április 2.

26 zett javaslatát tárgyalta az államok jogaira ós kötelességeire vonatkozó elvek megállapításáról. A javaslat több pontja körül érdekes vita folyt le. Az első pontnál La Fontaine és Gratz Gusztáv oly szövegezés mellett foglaltak állást, amely szerint az államok és az egyének egyazon jogi és erkölcsi szabályoknak vannak alávetve, másszóval az államokat a jogi eljárások során magánfelekhez hasonló módon kell kezelni, Djuvara román delegátus az ellenkező álláspontot vitatta, a bizottság többsége azonban az elől említett szövegezést fogadta el. La Fontaine szenátor javaslatának második pontjához — hangoztatjuk, hogy ezek a pontok nem bírnak jogtételek jellegével, hanem csupán a jogi és erkölcsi elvek leszögezését jelentik — a magyar csoport a szöveget kiegészítő módosítást terjesztett elő. Ez a pont ugyanis kimondja, hogy az államok között keletkezett ellentétek, amennyiben békésen nem oldhatók meg, minden esetben bírói úton szabályozandók, és pedig vagy a békés közvetítés, vagy választott bíróság, avagy perrendszerű tárgyalás útján. A magyar csoport ennek a szövegnek oly értelmű kiegészítését javasolta, hogy „minden bírói hatóság saját hatáskörében teljesen független előzetes utasítással vagy utólagos felülvizsgálattal; ez a függetlenség nem csorbítható és bármely ügy, amely egyszer a bíróság elé került, onnét többé nem vonható el politikai okokból, kivéve, ha az érdekelt felek ebben megegyeznek". A magyar javaslat körül rendkívül élénk vita fejlődött ki, jobban mondva, a javaslat román és jugoszláv, úgyszintén cseh részről heves ellenzésre talált. Djuvara a kisentente csoportjának vezérszónoka, aki szinte kifogástalan franciasággal és mindvégig tapintatos mérsékelt modorban ügyeskedett a jogi formulákkal és igj^ekezett minden neki nem tetsző tételt ad absurdum vinni, azzal érvelt, hogy a magyar javaslat félre nem érthető módon a közismert magyar—román birtokperre céloz s mivel ez az ügy jelenleg még tárgyalás alatt van, kéri a javaslat elutasítását. A magyar indítvány mellett Heyle német delegátus is többször szót emelt, de a többség Gratz Gusztáv erőteljes védelme ellenére, azt végül mégis elvetette. Érdekelt még bennünket a hatodik pont, amely kimondotta, hogy az egyes államok területei megváltoztathatók a nemzetközi jogban megállapított szabályok szerint, amenynyiben az érdekelt lakosság szabadon megnyilvánuló akarata azt kívánja. A kisentente csoportja szerette volna ezt a pontot teljesen kiküszöböltetni. La Fontaine és a töbí>ség felfogásán ez a szándék kudarcot vallott ugyan, mégis sikerült azonban a szövegben oly értelmű változtatást keresztülerőszakolniok, ami a mi szempontunkból lényegesebben kedvezőtlenebbé tette ezt a paragrafust. És pedig ..az érdekelt lakosság" (populations) szót kicseréltették ..az érdekelt nemzetek" szavaival, amivel lehetetlenné tették, hogy erre a szakaszra támaszkodva, a lakosságnak bizonyos kompakt csoportjai, amennyiben helyzetüket sérelmesnek találják, helyzetük megváltoztatására jogos formában lépéseket tehessenek. Váratlanul érdekesnek mutatkozott magyar szempontból a tizenharmadik pont. Ez a pont azt akarta kimondani, hogy az államok a saját területükön élő idegeneknek is biztosítják, a politikai jogok teljes vagy részleges kivételével, mindazokat a jogokat, amelyek megilletik az illető nemzet teljes jogú polgárait. Mivel ez a pont jogilag nem volt egészen világosan szövegezve, illetve nem zárta ki annak a lehetőségét, hogy a nemzeti kisebbségek is e paragrafus hatálya alá vonassanak, — másszóval fennforog annak a lehetősége, hogy erre a pontra hivatkozással egyes nemzetek megfosztani igyekezzenek a kisebbségeket politikai jogaiktól — Grátz Gusztáv igen élesen tiltakozott a pontnak ilyeténkép való szövegezése ellen, monstruozitásnak nevezvén még a gondolatát is annak, hogy a nemzeti kisebbségeket és az idegen állampolgárokat hasonló elbírálás alá vegyék. Djuvara román delegátus élesen szembehelyezkedett minden olyan indítvánnyal, amely a nemzetiségeknek, mint ilyeneknek külön jogállást akart biztosítani ós azt javasolta, hogy az eredeti szövegen is túlmenően történjék utalás e pontban a nemzeti kisebbségekre is. A magyar állásponthoz csatlakozott Joanovich jugoszláv és Heyle német képviselő, míg a csehszlovák delegátus a román álláspontot tette magáévá. Hosszú vita után kompromisszum jött létre, amelynek értelmében a szakaszt kettéosztották és egy új pontban kimondották, hogy ,,az államok kötelessége, hogy polgárainak fajra, nemzetiségre és vallásra való tekintet nélkül lehetővé tegyék kulturális életük szabad fejlesztését". E pont körül való vitánál történt meg először, hogy a kisentente véleményegysége megbomlott, amennyiben a jugoszláv képviselő a nemzeti kisebbségek problémáját nem annyira mi ellenünk, mint inkább a nagyhatalmak ellen élezte ki (Olaszország) követelvén, hogy a nagyhatalmak is éppen oly kötelezettségeket vállaljanak a kisebbségekkel szemben, mint aminő kötelezettségek vállalására kényszerítették a kisentente államait. Váratlan szószólónk akadt még Rádics, a közismert horvát parasztvezér személyében is, aki mindvégig résztvett a bizottsági üléseken, olykor igen kíméletlenül hangoztatva különvéleményét saját csoportjával szemben és aki éppen Djuvarának a nemzeti kisebbségekkel kapcsolatos probléma fejtegetésénél kiáltott föl: — Ez rettenetes, hát sohasem fogunk tudni szabadulni a balkáni mentalitástól? Hiszen ma már tíz évvel vagyunk a háború után. Magától értetődik, hogy a tanács a bizottság előterjesztette javaslatot változtatás nélkül elfogadta, de éppen mert, miként azt föntebb