Magyar külpolitika, 1928 (9. évfolyam, 1-24. szám)

1928 / 6. szám - KÜLPOLITIKA ÉS KÖZVÉLEMÉNY

Magyar Külpolitika 6. szám KÜLPOLITIKA ÉS KÖZVÉLEMÉNY írta GABÁNYI JÁNOS, ny. tábornok A

kitűnően szerkesztett Magyar Küljjolitika 1928. évi 4. számában Eöttevényi Olivér „A külügyi szeminárium jövője" című dolgozatában beszámol a szeminárium eddigi működéséről és bizalommal tekint annak fejlődése elé. Ennek az érdekes cikknek hatása alatt és mintegy foytatásaként írom le következő gondolataimat: A Szemináriumban arra hivatott tudósok sok előadást tartottak már a múltban és tartanak most is. Akik ezeket hallgattuk, meggyőződhettünk egyrészt arról, hogy külpolitikai érettségünk — tisztelet a kivételeknek — a zérusfokon alig emelkedik felül, másrészt pedig, hogy a Szeminárium azt a feladatot, amelyet maga elé tűzött, fényesen meg tudja oldani. Akik valamennyi előadáson részvettek és ott ügyeltek, sőt jegyeztek is, azoknak külpolitikai látóköre nagyobbodott: sok olyan kérdést ismertek meg, amelyekkel azelőtt nem foglalkoztak és sok olyan kérdésben tiszta fogalmakat szereztek maguknak, amelyekről addig csak homályos, bizonytalan sejtelmük volt, amelyekről tehát egészséges judiciumuk nem is lehetett. Csahogy a Szeminárium a mostani szerény eszközeivel mégsem érheti el azt az ideális célt, hogy a nemzet széles rétegeit, vagy legalább is a művelt társadalmat, valóban megismertesse a külpolitika nagy kérdéseivel, olyan mértékben, hogy ezen a téren egészséges, helyes közvélemény alakulhasson ki, mint külügyi kormányunk cselekedeteinek szilárd támasztéka. Hogy miért merem ezt mondani, azonnal kifejtem. A Szemináriumba — amint tájékozódtam — átlag 100—150 hallgató iratkozik be a^elsőelőadás előtt. Közülök—azt vélem— legfeljebb 50 ballgató hallgatja az összes kollégiumokat, tehát a beiratkozottaknak fele, harmada. Ezek közül nem jegyeznek többen 10-nél! Tehát mit látunk? Azt, hogy a Szeminárium minden év szemesztereiben csak mintegy 10 egyénnél éri el csakugyan azt a nemes és a magyar nemzet érdekében rendkívül fontos célt, amelyet maga elő kitűzött! Ezen segíteni kell! Ma még nem nyújthatunk tájékoztatást mindazoknak, akik az országnak — kereken — 8 millió lakosából, jogosan számot tarthatnak arra, hogy külpolitikai kérdésekben a közvélemény kialakítói, vagy döntő befolyásolói legyenek. Ezek száma — t. i. az érettkorú értelmiséget értve — legalább másfél millióra tehető. Ha mindezeket meggondoljuk, akkor sivár kép tárul elénk. Másfél millió egyénnek kellene évenként — a Szeminárium üdvös áldásaiban részesülnie és — csak mintegy tíz egyén jut hozzájuk! Hogyan mondhassuk tehát, hogy a Szemináriumból kiáradó verőfény az egész magyar nemzetet besugározza?! Jogosan jegyezhetné meg a pesszimista ezek után: „Ha ilyen kép tárul elénk, akkor nincs szükség a Külügyi Szeminárium fenntartására". Ezzel a véleménnyel szemben a leghatározottabban hangsúlyozzuk, hogy — nem osztjuk azt! Igeis, az intézményt fenn kell tartani és tovább kell fejleszteni, mert az. megmaradásunk és jövő boldogulásunk egyik hatalmas tényezője. Csak arra kell törekednünk, hogy azokat az előadásokat, amelyeket a Szemináriumban tudósainktól hallunk, ne engedjük elhangzani hiába, hanem — örökítsük meg azokat. ,,Verba volánt — scripta manent". Adjunk örök életet, nyomtatásban, a Szeminárium előadóitól származó szellemi termékeknek és szórjuk szét azokat az egész csonka országban. Minden előadónak minden előadását ki kell adni, akár egységesen, könyv alakjában, akár füzetekben. Olcsón kell adni ezeket a nyomtatványokat és megfelelő propagandával arra kell törekednünk, hogy az értelmiséget a lehető legbehatóbb intézkedésekkel fölhívjuk a kiadványok alapos olvasgatására, sőt megtanulására. Ezzel a fejtegetésekkel szemben igen sokan lehetnek, akik azzal okolják meg a megvalósítás lehetetlenségét: ,,Pium desiderium! Nincs pénz, miből nyomtassuk ki az előadásokat?!". Azonnal válaszolok. Először is sietve hangsúlyozom, hogy csak az akció megindításakor kell megfelelő tőkéről gondoskodni, mert később már a kiadványokból befolyó összegekből a többi sajtótermék kiadásának költségei megtérülnek. Meggyőződésem ugyanis, hogy a Szemináriumnak (vagy talán: a Külügyi Társaságnak) ezeket a kiadványait csonka hazánkban ezrek és ezrek fogják megvásárolni, amint azok kissé ismeretesek lesznek. Minden kiadvány néhány oldalán hirdetések volnának elhelyezhetők, ezek is hozzájárulnának az első ízben szükséges tőke összegyűjtéséhez. Azután: redezzen a Külügyi Társaság belépődíj mellett díszesebb keretű, nem egészen tudományos ünnepi előadásokat, csekély zenével, szavalattal; meg vagyok győződve, hogy a közönség a székesfővárosban és a vidéken is nagyon szívesen részi venne ezeken az esti „JÓZSEF FŐHERCEG" SZÁLLODA ,2oo8> BUDAPEST, BAROSS-TÉR 2. (A keleti pályaudvarral szemben) (5-6) HIDEG ÉS MELEG VÍZ! <§> OLCSÓ SZOBÁK!