Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 7. szám - Magyar problémák Genfben. A Magyar Népszövetségi Egyesületek Szövetségének ülése - Lukács György beszámolója - Honti Ferenc jelentése

A Magyar Külpolitika 4. számú melléklete 1926, április 1 Magyar problémák Genfben A Magyar Népszövetségi Egyesületek Szövetségének ülése — Lukács György beszámolója — Hontí Ferenc jelentése A Magyar Népszövetségi Egyesületek Szövetsége március 23-án Berzeviczy Albert v. b. t. t. elnöklésével ülést tartott, melynek tárgya a Népszövetségi Ligák Unióiának e hónap elején Genfben lefolyt üléséről szóló beszámoló volt. A genfi üléseken a miagyar érdekeket Lukács György v. b. t. t. ny. miniszter képviselte, aki a konferenciának magyar szempontból jelentősebb eseményeiről a következőkben számol be: Az állampolgárságukat vesztettek védelme A világháború végeztével a győzők által diktált terület átcsatolások folytán intézkedni kellett az új uralom alá került egyének állampolgársága tekintetében is. Az uralom változásoknak megfelelő állampolgárság változások tekintetében egyfelől azok a kisebbségi szerződések intézkednek, amelyeket a főhatalmak a területileg gyarapodott u. n. utód államokkal kötöttek, másfelől pedig a st. germaini és trianoni békeszerződések, amelyek a győztes szövetkezett hatalmak és Ausztria illetőleg Magyarország között létrejöttek. Mindezek a jogszabályok meglehetős komplikált módon rendezik az állampolgárságot és már maga az a körülmény is nehezíti az eligazodást, hogy a terület átkapcsolásokkal egybekötött állampolgárság változtatás alapjául hol a lakás, hol a községi illetőség van megjelölve, azaz, hol az van megállapítva, hogy az átcsatolt területen állandó lakással bírók, hol pedig az, hogy az átcsatolt területen községi illetőséggel birók szerzik meg annak az i államnak állampolgárságát, melyhez az illető terület átcsatoltatott. Növeli a nehézségeket, hogy a községi illetőség fogalma meglehetősen nehéz közigazgatási jogi probléma, holott az volna a kívánatos, hogy a terület átkapcsolással egybekötött állariipolgárság változások a legegyszerűbb s legkönnyebben áttekinthető szempontok szerint történjenek. Ezt a sok nehézséget tetézi még az is, hogy a kisebbségi szerződések határozmányai nem egy tekintetben lényegesen eltérnek a békeszerződések megállapításaitól, úgy hogy adott esetekben vitássá válik, hogy az eltérő jogszabályok közül melyiket kell alkalmazni. így például a főhatalmak és Románia között létrejött kisebbségi szerződés úgy intézkedik, hogy a Romániához csatolt volt magyar területen állandó lakhellyel bíró egyének szerzik meg a román állampolgárságot, míg a trianoni szerződés értelmében a Romániához csatolt volt magyar területen községi illetőséggel bíró egyének azok, akik magyar állampolgárságukat román állampolgárságglal cserélik fel. Vagy pedig: a Cseh-szlovák köztársaságra irányuló kisebbségi szerződés azon rendelkezésével szemben, hogy mindazok, akik a Magyarországtól a cseh-szlovák köztársasághoz csatolt területen az átcsatolás idejében községi illetőséggel birtak, megszerzik a cseh-szlovák állampolgárságot, .— a trianoni szerződés a cseh-szlovák állam szabad elhatározására bízza, hogy azok közül, akik 1910. évi január hó l-jét követő időben szereztek az átcsatclt területen községi illetőséget, kiket fogadjon el cseh-szlovák állampolgároknak, s kiket nem° A felsoroltakon kívül is van még néhány ellentét az állampolgárság kérdésének a; kisebbségi szerződésekben foglalt rendezése között, úgy hogy adott esetekben vitássá válik, vaj jen a kisebbségi szerződésben avagy a békeszerződésben foglalt jogszabályt kell-e irányadóul venni. Ha még mindezekhez hozzá vesszük azt, hogy az utódállamok az állampolgárság kérdésében igen sűrűen ^helyezkednek célzatosan megszorító álláspontra, főleg a végből, hogy a fizetések avagy nyugdíjak terhétől szabaduljanak, de meg ném egyszer azért is, mert nem kívánatos magyar elemtől szeretnének mentesülni: érthetővé válik az a tenger panasz, aimely az állampolgársági kérdésekben nap-nap után felmerül. Különösen sok a panasz a csehekkel való vonatkozásban. A cseheknél ugyanis az utóbbi három évben a prágai közigazgatási bíróság néhány elvi döntése alapján a magyar községi törvénynek olyan önkéntes magyarázata kapott lábra, amely homlokegyenest ellenkezik a törvénynek a magyar uralom alatt negyven éven keresztül fennállott következetes alkalmazásával. A mi községi törvényünk ugyanis ismeri a községi illetőségnek hallgatólagos megszerzési módját is, amennyiben községi törvényünk 10. §-a értelmében négy évi egy helyben lakás és ezen idő alatt — habár csak egy alkalommal is — a község terheihez való hozzájárulás által meg lehet szerezni a községi illetőséget a nélkül, hogy a községi kötelékbe való felvételnek a község részéről történő nyilt kimondása szükséges volna. A csehek a törvény csavaros magyarázata alapján nem ismerik el a hallgatólagos illetőség szerzést és vitás esetekben a község által történt kifejezett felvétel igazolását követelik, melynek hiányában sem a községi illetőséget, sem az ahhoz fűződő cseh állampolgárságot nem ismerik el. Már pedig Magyarországon a leszármazás által való illetőség szerzés után az illetőség szerzés legáltalánosabb módja a hallgatólagos megszerzés volt, és csak kivételes volt a község kötelékébe való kifejezett felvétel útján előálló illetőség szerzés. A csehek hamis törvény magyarázata révén már most a Felvidék számos polgárától el lehet vitázni az oda való községi illetőséget és az azon alapuló cseh-szlovák állampolgárságot is. A csehek bőven élnek ezzel az eljárással és nyakra-főre utasítják ki a nekik alkalmatlan magyarokat, főleg a hivatalnokokat meg a nyugdíjasokat, akiknek fizetését illetőleg nyugdíját is természetesen beszüntetik. Ezeknek a kiáltó bajoknak orvoslása kérdésével foglalkozott legutóbb Genfben a népszövetségi ligák uniójának ezen kérdés tanulmányozására kiküldött bizottsága. Mi magyarok az orvoslásnak azon egyszerű módja mellett foglaltunk állást, hogy a volt Magyarország és a volt Ausztria területéből részesedő hét állam által — beleértve ezekbe Magyarországot és Ausztriát is — 1922-ben Rómában az állampolgárság kérdésében kötött konvenció a legsürgősebben ratífikáltassék. Ebben az öt szakaszos konvencióban megállapodás történt az iránt, hogy vitás állampolgársági kérdésekben három tagú választott bíróság döntsön, amely az illető államok egy-egy delegátusából s az általok közösen választott .elnökből álljon, megegyezés hiányában pedig az elnököt az ügyben nem érdekelt államok polgárai közül a svájci szövetségtanács elnöke küldje ki.