Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 7. szám - Európai Egyesült Államok. A Magyar Külpolitika ankétje. 3. [r.]

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1926. április 1 kai Egyesült Államokban tapasztalható nagyobb életstandard és Európáét messze felülmúló jólét nemcsak a viszonylagosan kisebb népességnek és a részben még ma is szabad földnek az eredménye, hanem éppen olyan mértékben az ezekkel legalább is egyenrangú tényezőnek: a közös vámterület hatásának. Csakis az Egyesült Államok egyre emelkedő jóléte magyarázza meg azt a különbséget, amely politikai életét az európai politikai viszonyoktól megkülönbözteti. Amerikában nincs szocializmus. Ott a középosztály nem proletarizálódik, hanem a munkásság civilizálódik, polgáriasul. Tarde szerint a társadalomban minden az utánzás tényén alapul. Miért ne utánozzuk tehát azt, a mi jó odaát? Amióta a közgazdaság tudománya létezik, két irány küzd egymással: a szabadkereskedelem és a védvám. Hiába szögezte le magát a közgazdaság nagy megalapítója Smith Ádám — és utána annyi kiváló elme — a szabadkereskedelem mellé, ma is folyik a küzdelem a két irányzat között, miután vitáról már nem lehet szó. Az már régen eldőlt; nem vitás többé! Minden védvám ellenére tömegcikkeket fogyasztunk a világ minden részéről. A békében amerikai és német cipőt, amerikai és olaszországi kalapot, francia és angol divatcikkeket stb. Az a kapcsolat, amely az emberi test és az elhasznált részeinek pótlását szolgáló földből termett táplálék közt fennforog, immár nemzetközivé tette az emberi, mert argentinjai hust, birmai rizst, berber datolyát, olaszországi narancsot, tengeri halat, kínai fheát, brazíliai kávét, kubai dohányt stb. fogyaszt tengeren túli, nem kizárólag hazai földből pótolja tehát testének elégetett részecskéit. Nem is beszélve a kulturfogyasztásról, amely annál intenzivebb, minél nemzetközibb. Ezek a tények minden nemzeti különállásra törekvés, minden autarkía hiábavalóságát napnál fényesebben bizonyítják. Az önálló vámterületek lebontása a mai kis egységekre szabdalt Középeurópában a lakosság kilenc tized részének érdeke. Ha tehát mégis szilárdan ragaszkodnak hozzá az államok, ennek rejtélyes okát abban kell látni, hogy mindegyik számol egy háborúval, amikor az összes iparcikkeket otthon kellene előállítania. Pan-Európa éppen ezt az imminens veszedelmet hhatott elhárítani. Mi jobb: az orvosság a betegségre, vagy az egészség? Kétségtelen, hogy a politikai jelszavaktól félrevezetett kontinentális tömeglélek előtt, a tisztán gazdasági célkitűzésnek — bármily nagy érdeket fejez ki — ma sincs akkora ereje, mint olyan, a fantáziára is hatni tudó programúinak, amilyent az Egyesült Európa fejez ki. Ezért, még ha a pan-európai törekvésnek nem lenne egyúttal politikai oldala is és tisztán csak gazdasági, illetve vámunió megalakítását célozná, akkor is sokkal kedvezőbb, sokkal suggesztivebb agitációs eszközt jelentene számára a pan-ameríkai aranymezőnyben vöröskeresztes lobogó! Felvetődhet a kérdés: van-e fontossága annak és miben áll az, hogy mi magyarok milyen állást foglalunk el a pan-európai mozgalom iránt. Saját magunk lekicsinylését jelentené az, ha európai állam létünkre egy minket is érdeklő közös európai kérdésben nem tartanánk fontosnak az állásfoglalást. Egy kis nemzetnek, amely lefegyverzetten, a sokat emlegetett szláv gyűrűben, ellenségektől körülvéve kész prédája a szomszédok szeszélyektől vezetett önző érdekének, — valóságos életbiztosítást jelent a belépés egy a nemzeti létet garantáló szervezetbe, aminőt Pan-Európa jelent, amely elszakított véreinkkel egyesítene bennünket újra és elválaszthatatlanul, — örökre! De ha Magyarország teljes szimpátiával állana is a pán-európai törekvés szolgálatába, micsoda jelentősége lenne ennek a mozgalomra? Számbeli és anyagi erejéhez képest vajmi kevés befolyást tehetne annak előmozdításáért, mondhatnák. Ez igaz, de csak félig. Mert itt az erkölcsi erők is számítanak, amelyet nem lehet ehelyt lekicsinyelni, kivált oly kérdésekben, mint ez, ahol nem a fegyveres *rö dönti el a kérdést hanem a józanság. Tényleg Magyarország nagyon kevés súllyal esik a latba az államok nemzetközi együttesében, mindaddig, amíg nem követi a kis államoknak: egy Svájcnak, egy Dániának, egy Svédországnak már csak méreteik miatt is követendő példáját, amellyel példát adtak a nagy, a legnagyobb nemzeteknek ís, hogyan kell viselkedni. Egy kis ország szavának tényleg nincs mindig súlya. Attól függ, hogy mit mond. És ha a magyar nemzetben erős törekvés fog megnyilvánulni az összes európai nemzetek testvériségének gondolata irányában, ez semmi esetre sem fog rossz vért szülni, hanem csak hasonló rokonszenvet és tiszteletet fog kiváltani mindenfelé. Mert hiszen erről még azok is, akik utópiának tartják és ezért nem hiveí, is elismerik, hogy a béke, jólét és biztonság magasabb fokát jelentené valamennyi európai népre. Ami azonban lehetetlen volt még tegnap, az ma valószínű és holnap már valóság! Vagy megmaradunk a mai nemzetközi anarchia állapotában, mely a pusztulást jelenti, amelyben ,.elveszünk egy szálig, vagy ez a mi hitünk valósággá válik!" Eckhardt Tibor, nemzetgyűlési képviselő A világháború befejezése óta, a nagydimenzíókban gondolkodó államférfiak előtt egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az aranynak és általában a nagy vagyonnak Amerikában való felhalmozódása következtében az Ó-világ fokozatos elszegényedésnek néz elébe, hacsak oly gazdasági egységbe nem tud az Ó-világ összeforrni mely képessé teszi arra, hogy az amerikai versennyel szemben ís síkeresen felvegye a harcot. John Maynard Keynes maga utalt már a békeszerződésekről írott könyvében arra, hogy Európa adóssága Amerikával szemben évenként aranyban milliárdokkal szaporodik és a fokozatos eladósodás Európát előbb-utóbb teljes függőségi helyzetbe juttatja Amerikával szemben. Ez az az alapvető meggondolás, mely Európa nagycbb-stilű politikusait és főleg közgazdászait, évek óta foglalkoztatja és az európai nemzeteknek egy szorosabb együttműködésre irányuló tervezgetéséhez vezetett. De szerepel itt egy másik, immanens közgazdasági törvény is és ez az a szükségesség, hogy közgazdaságilag szaturált területeken a termelés szabályozása elkerülhetetlen, mert a kíméletlen verseny a csekély felvevő képességű, de expanzív termelésre berendezett Európában a termelés csődjével fenyeget, hacsak az egész európai termelésnek bizonyos kartellszerű szabályozása belátható időn belül be nem következik. Ez a szempont a Loucheur-féle páneurópai terv megindokolásánál elsősorban szerepel. Ezeknek az érveknek a logikája elől lehetetlen kitérni, s a gazdasági élet egyre súlyosabban jelentkező válsága egyébként is gyors cselekvésre késztet. — Teljesen téves az a beállítás, mintha ez a