Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 5. szám - Lengyelország jelene és jövője

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1926. március 1 Lengyelország jelene és jövője Irta: Lukács György A nagy háború által Európában előidézett területi változások között leglényegesebb a lengyel állam feltámadása. A három császárság uralma alatt volt Kerületekből megalkotott, új életre keltett lengyel állam népességre hatodik, területre hetedik állama Európának. Teljesen kielégített nemzeti öntudattal, felruházva a fejlődés minden lehetőségével, mégis nélkülözi a biztonságnak tudatát, mert a német és orosz birodalom közé beékelve, úgy érzi, mintha két tűz közé került volna. A lengyelek attól tartanak, hogy mind a német, mind pedig az orosz imperiálizmus fel fog ébredni, s úgy látják, hogy mindkettőnek első sorban Lengyelország lesz akadályára, mind a kettő először Lengyelországba ütközik bele. Ez a képzet kelti a nyugtalanság, a biztosítatlanság érzését a lengyelek lelkében. És éppen ezért, noha addig, amíg Lengyelország szolgasága tartott, a nyugati demokrácia a legélénkebb rokonérzést mutatta iránta, most sokan olykép itélik meg Lengyelországot, mintha militarista, imperialista szellem hatná át, amely a pacifizmus modern elvei elől elzárkózik. Téves nézet. Lengyelország kétszáz évvel előbb tért a pacifizmus útjára, mint Európa többi része. A régi Lengyelország békéjének garanciáját abban látta, hogy levetkezett minden támadó jelleget szomszédaival szemben. Ezért keservesen megfizetett, feloszlatták és függetlenségi harcaiban nagy áldozatokat szenvedett. Az új Lengyelország nem akarja megismételni ezeket a tévedéseket. Ezért igenis militarista, ha nemzeti függetlenségének, avagy területi integritásának megvédéséről van szó. Egyébként azonban az egész lengyel nemzet testtel-lélekkel békebarát, nincs politikai pártja, avagy társadalmi rétege, amely át ne volna hatva annak beismerésétől, hogy Európa és Lengyelország jövő előhaladása csak közös békés együttéléssel érhető el. Lengyelország nem tévesztheti szem elől, hogy a történelem nagy országútján fekszik, és hogy ennél a helyzeténél fogva bármely percben olyan küzdelmek közepébe kerülhet, amelyek az európai béke megzavarásával járhatnak. Ezért költi Lengyelország a maga pacifizmusát ahhoz a feltételhez, hogy az esetleges békebontóval szemben Európa népeinek kollektív és aktiv védelmében részesüljön. A genfi protokollum ilyen kollektív garanciát kívánt megvalósítani. A lengyelek szívesen vállalták volna a genfi protokollumot. Minthogy azonban a protokollumot egyelőre félretették, Lengyelország is keresi a többi érdekeltekkel együtt a módozatokat ezen garanciák megtalálására. Ide vonatkozólag az első lépést máris megtette Lengyelország, amennyiben Locarnoban, a mult év októberében: arbitralis szerződésre lépett Németországgal. Nyugati határai tekintetében azonban nem tudott olyan biztosítást elérni Németország részéről, amilyent Németország Franciaországnak nyújtott, a francia keleti határt, Elzász-Lotharingiát illetőleg. A lengyelek egyáltalában aggodalommal tekintik a németeknek a nvugati föhatalmak által tett engedményeket. Attól tartanak, hogy a Nyugat, amely az események vezetését ma még kezében tartja, fokozatosan át fogja engedni a vezetést Németországnak és Oroszországnak, az energiák eme két óriási rezervoárjának. Lengyelország pedig mind a két hatalmat imperialista jellegűnek tekinti, s nagyon tart attól, hogy ez a kéí hatalom együttesen fog a jövőben haladni. Ugyanis az orosz-német ellentét immár megszűnt. Nem léteznek többé azok az okok, melyek Oroszországot arra indították, hog-y a Nyugat nemzeteihez csatlakozzék és a germán világgal szemben foglaljon állást a végből, hogy ellensúlyozza a Balkán uralmát és az Ázsiába vezető út dominálására irányuló germán törekvéseket. Ma már nem irányul többé Németország és Oroszország közös vágya Konstantinápoly felé. Oroszország balkáni és ázsiai politikája ma már nem Németország, hanem Nagybritánnia érdekfszérájába ütközik a muzulmán világra való befolyásvétel tekintetében pedig Franciaországgal jutott érdekösszeütközésbe. Viszont Németországnak sem áll útjában közvetlen politikai céjainak elérésében Oroszország. A lengyelek vélekedése szerint Németország avégből, hogy az európai politikában a világháború előtt elfoglalt pozícióját visszanyerje, Franciaország és Belgium ellenállását fog igyekezni megtörni nyugaton, Lengyelországét pedig keleten. A lengyel közvélemény Németországot és Szovje)t-Oroszországot elsősorban Lengyelországra, de közvetve az egész világ békéjére veszedelmesnek tartja. S ezt a veszedelmet fokozná az, ha a két hatalom összefogna. Ez a mai lengyel mentalitás. Mi, akik régi szövetségeseinkről, a németekről, ma is a legnagyobb rokonérzéssel vélekedünk, a lengyel aggodalmakat Németországra való vonatkozásaikban, ha alaptalanoknak nem is, de mindenesetre túlzottaknak véljük. Ellenben nagyon is méltányoljuk az orosz talánnyal szemben táplált sceptícimusukat. A forradalmi Oroszország szociális kialakulása, valamint a külön köztársaságoknak a federácíóval szemben való helyzete nagy változásokon megy keresztül. Most már nyolc év multán határozottan megállapítható, hogy az általános gazdasági, a belügyi és a külügyi politikát a központi szovjet-kormányzat intézi, éppen úgy az egy és osztatlan Oroszország a jelszó, amint a cári Oroszország volt, és ebben az egységben különösen a nagy orosz nemzet nemzeti és gazdasági érdekei érvényesülnek. A különbség az, hogy a cári Oroszország az egységet adminisztratív intézkedések által tartotta fenn, a szovjet-kormányzat pedig a gazdasági tényezőket használja fel ennek az eredménynek biztosítására. Ennek ellenére kettős harc és ellentét is van ez idő szerint folyamatban Szovjet-Oroszországban. Egyfelől a paraszttömegek folyton erősbödő politikai aktivitása, amely szembehelyezkedik az ipari proletáriátussal, másfelől az egyes külön szovjetek növekvő elégületlensége Moszkva hegemóniája és központosító törekvései ellenében. Innen van az a dissolució, melynek jelei magában a kommunista-pártban is folyton szembeszökőbbek és amely abban is megnyilvánul, hogy a népbiztosok tanácsa és a III. internacionálé között az ellentétek folyton fokozódnak. Mindezek a jelek arra vallanak, hogy a forradalom Oroszországban korántsem ért véget és hogy ennek az országnak legközelebbi jövője kiszámíthatatlan lehetőségeket tárhat fel. Lengyelország, amely a cári Oroszországtól annyit szenvedett, szorgosan figyeli a Szovjet-Oroszországban végbemenő kifej lődési processzust. S aggódva gondol arra, hogy a belső ellentétek kiegyenlítése előbb-utóbb mégis csak befejezett helyzetet teremt Oroszországban. És akkor Lengyelország a német és orosz kolosszusok közé ékelve, ismét kritikus helyzetbe kerülhet. Lengyelország a válságot akkép törekszik megelőzni, hogy minden erejét belső konszolidációjára fordítja, hogy a netalán elér-