Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 4. szám - Századvégi tétovázások a német diplomaciában

A Magyar Külpolitika 2. számú melléklete 1926 február 16 Századvégi tétovázások a német diplomáciában Irta ; Lutter János dr. egyetemi tanár La Rochefoucauld herceg elmésen mondja, hogy az apró tűszúrásokat, csipkelődéseket sokkal kevésbbé bocsátjuk meg, mint a vaskos sértéseket. E mondásnak találó voltát szemlélteti a II. Vilmos német császár impulsiv egyénisége által a XIX. század utolsó évtizedében irányított német diplomácia. Amíg a német külügyeket Bismarck irányította volt, azt átgondoltság és megfontoltság jellemezte. Mihelyt azonban az ifjú császár félretolta az útjában álló teuton szellemóriást, a megfontoltságot csakhamar szeszélyes ide-oda cikkázás, az átgondoltságot pedig tétova kapkodás váltotta fel, visszatükrözve ezzel az irányító elme hangulatés kedélyhullámzásait. II. Vilmos császár lelkében kiirthatlan volt az a megbántódottság, amelyet már prezumptiv trónörökös korában, előidézett az ő érzékeny lelkében eéy_eSy gőgös angol államférfiúnak lenéző, gúnyolódó bánásmódja, mikor ő nagyanyja udvarában időzött. S gyakran ez a megbántódottság volt sugalmazója oly. külpolitikai elhatározásoknak is, melyekben csakis a hideg, higgadt mérlegelésnek lett volna szabad érvényesülnie. Szinte szemmellátható, miként akarja II. Vilmos császár Angliát olyan helyzetbe hozni, hogy kényszerűen rá hegyen utalva a gőgös angol politikusok fumigálta Németországra, hogy akkor fejedelmi gesztussal megsegíthesse. Büszke lelkét nem angolellenes gyűlölet töltötte el, hanem csak az alkalmat áhította, hogy Anglia megsegítésével is hazáját hatalmasabbá tehesse. Külpolitikai elgondolásában az érzelmeknek sokkal nagyobb befolyás jutott osztályrészül, mint a hideg számításnak és higgadt mérlegelésnek. Egyénisége pedig sokkal határozottabb volt, hogysem ellenvélemény érvényesülhetett volna. Ezért vehetünk észre annyi tétovázást a német külpolitika intézésében a XIX. század utolsó évtizedében, ha a német külügyi hivatal által kiadott akta publikáció VII—XII. köteteit tanulmányozzuk. Az alábbiakban néhány példáját mutatjuk be e bizarr külpolitikának. A délafrikai incidens 1895 legvégén bekövetkezik Délafrikában a Jameson-féle betörés Transvaalba. Bár Transvaalban Németországnak csak szórványos gazdasági érdekei voltak (helyesebben: mindössze néhány német cég volt érdekelve), mégis e nagyon is alárendelt kérdésből csaknem európai háború keletkezett. 1895 december 31-én utasította Hatzfeld grófot, hogy amennyiben Anglia a betöréssel való minden közösséget meg nem tagad, kérje ki útlevelét. Tehát valóságos ultimátum: a diplomáciaj viszony megszakításával való fenyegetés. Igazán szerencse, hogy a Salisbury lorddal bizalmas barátságban álló Hatzfeld tökéletes tapintatú államférfiú volt. 1896 január 1-í beszélgetésükben Salisbury saját iniciativájából dezavuálta a Jameson-féle betörést, s barátilag kérte a német nagykövetet, hogy semmi olyan kifejezést ne használjon, ami fenyegetésként fogható fel. A konfliktus a két államférfiú jóvoltából el lévén hárítva, a német külügyi hivatal újabb felvonást rendezett. 1896 január 2-án a legridegebb formában tartott írásbeli jegyzék átadására utasította Hatzfeldet. A jegyzék, melynek szó szerinti szövegét is előírta a német külügyi hivatal, kategorikusan tiltakozik a betörés és a délafrikai status quo minden változtatása ellen. Tehát még holmi ultimátumnál is rosszabb, mert valóságos kihívás. Szerencsére Salisbury lord e borítékban átadott jegyzék átnyujtásakor vidéken volt, s még mielőtt Londonba visszatért volna, a Jameson-féle betörés már teljesen meghiúsult, erre a német külügyi hivatal újabb távirati utasítással az írásbeli jegyzéket mint tárgytalant visszaszívta, s Hatzfeldnak sikerült a Foreign Office-ban átadott levelet még felbontatlanul visszakapnia. De még az sem teljes sorozata a baklövéseknek. Eckardstein báró memoirjaibó! tudjuk, hogy a portugál külügyminisztertől, Pinto de Soveral marquís-tól a német külügyi hivatal engedélyt kért arra, hogy a délkeletafrikai portugál gyarmaton, Lorenzo Marques-en, át csapatokat szálithasson a bur köztársaság segítségére. Ez Pinto de Soveral marquis ellenállásán hajótörést szenvedett, s ezzel ismét elejét sikerült venni annak, hogy a Jameson-betörésből európai háború támadjon. E tapogatózáson felül a német külügyi hivatal még utasította a pretoriai német konzult, hasson oda tanácsával, hogy a bur köztársaság a nagyhatalmak közbelépését kérje. 1896 január 1-én pedig a német külügyi hivatal még arra is utasítást adott, ezúttal Münster herceg párisi német nagykövetnek, puhatolja ki, vájjon angol-német háború esetén Franciaország nem állana-e Németország mellé, valamint azt is, hogy nem volna-e lehetséges egy németfrancia-orosz védőszövetség, melyből azonban Egyiptom és India kérdése kivétetnék. Ez alapos sületlenség volt, hiszen Franciaországot Elzász-Lotharingián kivül Egyiptom érdekelte a legjobban. Ezzel ismét elárulta a német külügyi hivatal azt, hogy az ily módon tervelt európai angolellenes koalíciót nem komolyan gondolja, hanem csak arra akarja felhasználni, mint ahogy különben az egész Jameson-féle betörés ürügyét is, hogy Angliával az izoláltság veszélyeit s a Németországgal való szövetkezés előnyeit megérttesse. Egyenesen a feje tetejére állított gondolat volt, hogy Angliát a Németországgal való szövetkezés szükségességéről úgy kell meggyőzni, hogy neki úton-útfélen diplomáciai nehézségeket csinálnak. Maga Vilmos császár egy évtizeden át próbálkozott Anglia izoláltságának veszedelmes voltát számos angol államférfiúval megérttetni. Különösen pregnánsan fejezte ki ezt egy, Sivaine ezredessel folytatott beszélgetésében: — Anglia számára nagy veszedelem a splendíd isolation, s ezért rögtönösen (at once) el kell magát határoznia a vagy Németországgal, vagy Orosz- és Franciaországgal való szövetkezésre. Igen találóan írta az ilyen furcsa német próbálkozásokra vonatkozólag Hatzfeld, hogy nagyon veszedelmes dolog az ily kísérletezés, mert megeshetik, hogy Anglia tényleg fölismeri az elszigeteltség veszélyeit, de — a túlsó oldalhoz": á francia-orosz szövetséghez talál csatlakozni, éppen a német tűszúrások hatása alatt. A Jameson-féle betörés körül elkövetett német diplomáciai hibák sorozatának sorrendben utolsója,