Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 4. szám - Az erdélyi Magyar Párt paktuma a liberális párttal

MAGYAR KÜLPOLITIKA A MAGYAR KÜLÜGYI TÁRSASÁG ÉS AZ INTERPARLAMENTÁRIS UN10 MAGYAR CSOPORTJÁNAK HIVATALOS LAPJA Politikai, közgazdasági és szociálpolitikai lap gs Megjelenik minden hónap 1-én és 16-án Budapest, 1926 VII. évi. 4. szám Február 16 Főbb cikkeink: Az erdélyi magyar párt paktuma a liberális parttal — Németország belépése a Nemzetek Szövetségébe — Bj. Kormányválság Jugoszláviában — Diplomáciai élet. — Medriczky Andor dr.: A mosszuli kérdés — Külügyi Társaság (Igazgatósági ülés ) — Szász Zsombor: Az erdélyi kisebbségek helyzete és jogának forrásai — Gerevich Zoltán dr. előadása az idegenforgalomról — Káyser Szilárd: A hágai uniós konferencia — Külföldi államok képviseletei Magyarországon — MELLÉKLET (II.): Lutter János dr.: Századvégi tétovázások a német diplomáciában — Könyvesház — Eöttevényi Olivér dr.: Nemzetiségi törvényünk és a kisebbségi szerződések — Kresz Károly dr: A német valorizáció tanulságai. — Az új cseh nyelvrendelet Az erdélyi Magyar Párt paktuma a liberális párttal Az erdélyi magyarságnak a liberális párttal kötött paktumát illetően ellentétes hirek kerültek forgalomba. Azokkal a híresztelésekkel szemben, amelyek a párt, valamint a magyarság között létrejött paktum teljes felborulásáról szólnak, az igazság az, hogy bár a román kormány, különösen az clknzék támadása miatt, nem hagyta jóvá az egyezséget, az abban lefekteted elvek és megállapodások mégis nagyjában irányadók lesznek a választási harcban. Ezt bizonyítják a legközelebb kezdődő községi vá'asztásokról beérkezett hirek is. Az egyezség jelentőségét az alábbiakban ismertetjük: A trianoni három országban teljesen egyforma politika indult meg a Magyarországból kihasított területeken. Kétségtelen, hogy túlfűtött sovinizmus, a helyzetet át nem értő türelmetlenkedés, mind ható erőként működött ennek a politikának kialakulásában és alkalmazásában, voltaképen azonban az egész politika gazdasági természetű. Ezek az államok elkéstek már attól, hogy idegen világrészekben szerezzenek gyarmatokat, az anyaország fenntartási terheinek csökkentésére azonban a jól bevált gyarmati politikához fordultak s ilyen kizsákmányolási területnek tekintették és tekintik a trianoni békével kapott új terűteket. Prága, Belgrád, Bukarest, egyöntetüleg az új területek minél intenzivebb pillanatnyi gazdasági kihasználását kezdték meg, s ami ebben a kihasználásban kizárólag politikumnak látszanék is első tekintetre, voltaképen erősen gazdasági természetű. Nevezetesen politikai jelszavakra, nacionalista szólamokra támaszkodva eltávolították mindenünnen a régi magyar köztisztviselő-osztályt, majd a magánértelmíséget, de egyidejűleg hozzákezdtek az autonóm gazdasági szervek: a szövetkezetek, kereskedelem, gyáripar, bankok vezetőinek, alkalmazottainak, sőt | önálló vállalkozóknak a kicseréséi seihez. Eltávolították előbb a született magyarságot, azután lassúbb tempóban ugyan, de szintén következetesen vérrokonaikat is, csakhogy minél nagyobb tömegben juttassák keresti lehetőséghez saját embereiket. Rávetették magukat a földre is és törvényes külsőségekkel létrehozott földbirtokreformok címén fosztották meg birtokától a magyar nagy- és kö/épbirtokos osztályt, de helyette nem saját kisembereiket igyekeztek gazdaságilag megerősíteni, hanem a szociális cél következetes elhanyagolásával saját fajukból való közép- és nagybirtokos osztály kialakításán dolgoznak. Ez a tervszerű és egyöntetű gyarmati gazdaságpolitika érthető ellenszenvet, kétségbeesést, végül védekezést váltott ki az új területek minden lakójánál. A nemzeti kisebbségek ebben a védekezésben 'jórészt tehetetlenek, a fajrokon tömegek azonban politikai jelszavak alatt kíméletlen ellenzéki politikát kezdtek a kizsákmányoló anyaországok kormányaival szemben. Ez az eredete a horvát, a tóf és az erdélyi román mozgalomnak. Utóvégre mindhárom nép nemcsak a gazdasági kérdésekben, hanem a közös mult és a közös kultúra révén is közelebb áll a vele vegyesen lakó nemzetiségekhez, mint a fajrokon kizsákmányolókhoz, különösen ott, ahol még a vallás is különböző. Összekötő kapocs mindössze a többé-kevésbbé rokon anyanyelv, amely azonban tartósan nem tarthatja össze a minden egyéb vonatkozásban egymással ellentétes különböző érdekű népeket. Legélesebb az ellentét a szerbek és a horvátok, azután a csehek és a tótok s legkevesebb a királyságbeli és erdélyi románok közt. Utóbbiaknál sokat enyhít a nagyobb felében közös vallás. A kizsákmányoló uralkodó fainak ebben a küzdelemben végre is be kell látnia, hogy politikájának megváltoztatása nélkül nemcsak hogy nem konszolidálhatja az államot, hanem fennmaradását teszi kétségessé. Ez a belátás már megtörtént a délszláv államban, ahol a horvátokat, illetőleg legerőseb pártjukat — ha színre is — bevonták a kormányba, hasonló tárgyalások indultak meg most Csehországban a tótok nemzeti képviseletével. Kísérletek történtek ilyen irányban a bukaresti kormány és az erdélyi román nemzeti párt közt is, ott azonban nem sikerültek. Túlságos kevés az, amit Bukarest ajánl és túlságos sok, amit az erdélyi románság követel. Kiegyezni azonban múlhatatlanul kell az új tartományok valamelyik népével, mert a királyság a maga erejéből a kulturálisan sokkal fejlettebb Erdélyt teljes gyarmati függésben nem tarthatja. Itt az az érdekes következménye állt be ennek a beismerésnek, hogy az uralmon lévő királyságbeli liberális párt, illetőleg — ha úgy tetszik, — a Bratianu-kormány, megegyezést kísérelt meg a második legnagyobb erdélyi népelemmel, a magyarsággal, minthogy ez mai szorongatott és jogfosztott helyzetében sokkal kevesebbel megelégszik, vagyis kisebb árért hajlandó a kormányt saját fajrokon ellenzékével szemben támogatni. Hogy ez a megegyezés végleges lesz-e s a paktumot tényleg kölcsönösen megtartják-e, az a közeljövő kérdése, de semmivel sem bizonytalanabb, mint a szerbhorvát paktum, mely szintén felborulással fenyeget, vagy a csehtót, amely meg sem tud alakulni. Elvben csak azt állapíthatjuk meg, hogy az azonos okok, az azonos gazdasági politika s az ennek alapira; 2500 korona