Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 3. szám - A háborus felelősség kérdéséhez

1926 február 1 — 4 — A Magyar Külpolitika 1. számú melléklete bcgánccsal van díszítve; nem akartam, hogy más virág is legyen . . . A bogáncsok Lotharingiából valók, az én kertemben nőttek, azokból a magokból, amelyeket onnan hoztam magammal. . . Milica, mondd meg a nagykövet úrnak, mit jelent ránk nézve ez a nap, miközben a cárt fogom fogadni." — ..Az ebéd alatt balra üiök Anasztázia nagyhercegnőtől, aki folytatja ditirambusait: ,,. , . A háború ki fog törni. . . Ausztriából semmi sem fog megmaradni . . . Önök majd visszahódítják Elzász-Lotharingiát . . . Seregeink Berlinben fognak találkozni. . . Németország meg lesz semmisítve . . ." Ezek a szavak mutatják, milyen hangulat uralkodott Oroszországban. Július 23-án KrasznojeSzeloban nagy csapatszemle volt, amelyen a gyalogság a Marche Lorraine és a Marche de Sambre et Meuse hangjai mellett vonult el Poincaré és a cár előtt. Július 22-én tehát Miklós, Montenegró királya, már biztosra vette a háborút, noha akkor még a Szerbiához intézett ultimátumnak hirehamva se volt. Július 23-án Poincaré búcsútósztot mondott, amelynek végső akkordjai harciasan csendültek: „Mindkét országnak ugyanaz az ideáljuk van az erőben, a becsületben és méltóságban való békéről." Paléologue ezt írta: ,,Az utolsó szavak, melyeknek hangoztatására igazán szükség volt, tomboló tetszés viharát idézték elő. Miklós nagyherceg, Anasztázia nagyhercegné, Mihajlovics Mihály nagyherceg lángoló pillantásokat vetettek felém." Volt idő, mikor Sazonoff is ingadozott és akkor megint Poincaré volt az, aki az orosz külügyminisztert erőteljes „munkával" harcra buzdította. , Akitől ezt a dolgot megtudjuk, az ugyancsak Poincaré kebelbarátja: Paléologue. Igen, a francia nagykövet elmondja (La Russíe des TsarsJ, hogy amikor Oroszország habozott, vájjon beleavatkozzék-e a Szerbia és Ausztria közötti viszályba, amely a világháborúra volt vezetendő, akkor Poincaré Paléologue-hoz ment és bevallotta neki, hogy az orosz külügyminiszter hajlik a békés megoldás felé és így szólt hozzá: „Sazonoff ingadozik, fe\ kell őt ráznunk!" Hogy Oroszországban Poincaré a közeli háború előkészületeit beszélte meg, bizonyítja Buchanannak, az angol nagykövetnek 1914. július 26-ról kelt sürgönye (No. 6), amely persze kimaradt a hivatalos angol kék könyvből. E sürgönyben „az európai békének és az erők egyensúlyának fenntartásáról van szó Európát, de főleg a Keletet illetőleg." A sürgöny legfontosabb pontja két ország szövetségi kötelezettségének ünneplés megpecsételése" volt. Mindez — ismételjük — a szerb ultimátum átnyújtása előtt történt. Mondjunk még többet? Már egy augusztus 5-én küldött sürgönyében Isvolsky felemlíti, hogy Doumergue Elzász-Lotharingia viszszacsatolását jelölte meg előtte Franciaország kívánságaként. . . Az ártatlanul történt megtámadtatás harmadnapján tehát már idegen zsákmányra gondol . . . 1914. október 13-iki sürgönyében ezt irja Isvolsky: „Franciaország főcélja — és e tekintetben szolidáris szövetségeseivel — a német birodalom megsemmisítése és Poroszország katonai és politikai hatalmának megtörése." íme, így festettek a valóságban azok a célok, amelyekért az entente — a jog: az igazság, a civilizáció nevében — harcolt! De ez legalább már 1914. októberében volt. Azonban Isvolsky egy másik jelentéséből az tűnik ki, hogy előtte Doumergue — akkori külügyminiszter 1913-ban tartott megbeszélésekre hivatkozik, amelyek az akkori francia nagykövet, Delcassé és az orosz külügyminiszter között lefolytak és amelyekben megállapodtak Franciaország és Oroszország hadicéljait illetőleg . . . Tehát már 1913-ban. . Ez igen fontos szempont. A háborús célok ilyen szabatos megállapítása — a béke legszebb napjaiban — igen fontos bizonyíték a mellett, hogy az entente igenis készült a háborúra; míg a központi hatalmak soha semmiféle programmot nem dolgoztak ki ilyen eshetőségre. Mit is akarhatott volna Ausztria-Magyarország és Németország? E két hatalom érdeke a status quo fenntartása volt; ennek megbolygatása csak volt ellenfeleink érdekének felelt meg. Ők mind akartak valamit: Szerbia Boszniát és Hercegovinát, Franciaország Elszász-Lotharingiát, Anglia a német flotta fejlődésének megakadályozását, stb. A német trónörökös legújabb könyvében, melyet a háborús felelősségről, főleg a Stieve-féle publikációkra támaszkodva írt, igen helyesen nagy jelentőséget tulajdonít a háborús céloknak. Ezek világosan mutatják, hogy az entente önvédelmi háborúja valóban nagyszabású hódító hadjárat, hatalmas és koncentrált támadás volt az európai egyensúly, a fennálló állapot ellen, # Én, bevallom, bizonyos szenvedéllyel foglalkozom ezzel a kérdéssel. Mert úgyszólván a szemem előtt zajlott le — Svájcban — az az irtózatosan gonosz és hazug propaganda, amely táplálta és élesztette a háborús hangulatot hosszú esztendőkön át és amelynek az volt a célja, hogy megnyerje a világ közvéleményét a háborús felelősség elvén felépülő „büntető" békékre. A háborús felelősségnek azt a tanát, amelyet az entente hivatalosan vallott és még ma is vall, le kell rombolnunk; először azért mert nem igaz, másodszor azért, mert a békeszerződések revíziója csak úgy következhetik be, ha ez a kérdés a mi javunkra 'tisztázódott. E kérdés tisztázása nélkül igazi béke nem is lehet, mert a háborús felelősségnek a központi hatalmakra való áthárítása olyan hazugság, amely megmételyezi a nemzetközi viszonylatokat. Volt ellenfeleink népei között ma is az a felfogás uralkodik, hogy a háború borzalmait mi okoztuk, de ha jól viseljük magunkat, számíthatunk majd bűnbocsánatukra. A múltkor is olvastam egy cikket Osusky párisi cseh követtől (Revue de Genéve), ahol az foglaltatik, hogy a háborút rablási vágyból idéztük fel, szemben a „csehszlovák nemzet" szabadságharcával, stb. Francia, angol, amerikai lapok és folyóiratok még ma is lutte de défense-ként említik az 1914—18 háborút, noha már az a tábor is nő, főleg Amerikában, amely a mi nézeteinket vallja. Az entente háborús bűnösségének legfőbb bizonyítéka a béke is, amelyet a legyőzőitekre diktáltak. Azt készítették elő, azt akarták, amit Versaillesben, Trianonban, stb. megcsináltak. Az egész nemzetközi frazeológián érzik a háború keletkezéséről propagált alaphazugság, ki kell tehát onnan küszöbölni, mert e nélkül — hiába kötnek locarnoi egyezményeket — igazi, tartós megértést a különböző nemzetek között létrehozni lehetetlen.