Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 23. szám - A britt birodalom átalakulása - Szovjetoroszország magánjogi intézményei. Zachár Gyula egyetemi tanár előadása a Magyar Külügyi Társaság nemzetközi - jogi és Külpolitikai szakosztályainak nov. 18-i együttes ülésén

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1926. december 1 kar elpusztításával vált lehetővé, melyek helyébe a parasztság és munkásság proletárdiktatúrája, helyesebben a hatszázezer tagú kommunista párt, illetve a párt központi választmánya despotizmusa lépett. A remélt proletár jólét helyett csakhamar a teljes gazdasági, társadalmi és erkölcsi lezüllés köszöntöt* be, kitűnt, hogy az állam nem egy élettelen mechanizmus, hanem számtalan öncélú, külön gazdasági tevékenységet folytató individuum összetétele, melynek természeti törvényeivel még a mindenható kommunista államnak is számolnia kell, ha létét fentartani akarja. így a kommunista gazdasági rendről a pénzgazdaság, az egyéni gazdasági tevékenység terére lépni kényszerült, az önkény helyére bizonyos jogbiztonságot kellett léptetnie. A IX. tanácskongresszus deklarációjának hatása alatt egymásután jelentek meg az új gazdasági helyzetet szabályozó törvényalkotások, az 1922-iki váltótörvény, a munka és agrártörvénykönyv, az 1923. január 1-én életbe lépett polgári törvénykönyv és a polgári perrendtartás. Ez a kompromisszum a kommunista és kapitalista rendszer között nem őszinte, mert a magángazdaság bevonult ugyan a szovjetállamba, a kommunizmust elvben az egész vonalon továbbra is fentartani igyekeznek és gondoskodnak arról, hogy az állam és az uralkodó osztály korlátlan rendelkezési jo£a a magánjogok felett feltétlenül biztosíttassék. E jogokat törvényes védelem illeti meg, míg azok gyakorlása szociális és gazdasági rendeltetésükbe (értsd proletár osztályérdekekbe!} nem ütközik. Ha hozzávesszük, hogy ennek megállapítását a kommunista párt központi választmányától függő bíróság eszközli, mely a dolgozók tömegeinek érdekeit köteles védelmezni, továbbá azt, hogy törvényes rendelkezés nem létében a szovjetjog általános alapelvei, valamint a szovjetkormány általános politikája az irányadó, megállapítható, hogy a magánjog gyakorlása felett Oroszországban a kommunista állam mindenhatóságának Damokles kardja állandóan ott lebeg. Növeli a gazdasági önkényt a polgári törvénykönyv az a paragrafusa (30. §.) is, mely szerint az állam nyilvánvaló károsítására irányuló jogügylet semmis. Ennélfogva a kommunista állam, mely nemcsak hatóság, de ipari és kereskedelmi nagyvállalkozó is, e paragrafus segélyével kellemetlen gazdasági versenytársait egyszerűen megsemmisítheti. Tízezer aranyrubelíg elismeri a szovjet az öröklési jogot, de azzal, hogy csak hat hónapot ad az örökösöknek a jelentkezésre, továbbá felhívás az örökség átvételére semmiféle nyilvános hirdetés útján nem történik, valóságos törvényes vagyonkobzással állunk szemben. Ugyanez áll az örökös felelősségének csupán hat hónapi időtartamára, az örökhagyó tartozásaiért. Az állam nyilvánvaló károsítására irányuló, semmis jogügyletből eredő jogalap nélküli gazdagodás az állam részére kiszolgáltatandó. (így az állami érdekből semmisnek nyilvánított ingatlan adás-vétel fennforgása esetén vevő az ingatlant, eladó a vételárat tartozik az államnak kiadni.) Az a rendelkezés pedig, mely szerint a bíróság az elévülési határidőt meghosszabbíthatja, egyenesen a jogegyenlőtlenség kodifikációj'ának tekinthető. Ami a magánjog legfontosabb alapintézményének, a tulajdonnak szervezetét illeti, a szovjet polgári törvénykönyve a tulajdon három válfaját különbözteti meg: állami, magán és egyesületi tulajdon. Csak állami tulajdon lehet a föld, közhasznú víz, vasút és légi jármű. A kezdetben komolyan vett földbirtok-nacionalizálást, mely az egyes földművesnek csak az egyéni létfenntartáshoz szükséges terményt hagyta meg, s a többit az állam részére elrekvirálta, rövid időn belül az élelmiszerek eltűnése, a munkakedv csökkenése, s a mezőgazdaság teljes lezüllése követte. Majd éhínség és véres helyi lázadások igazolták e politika teljes csődjét. Az 1922.-i agrártörvény ama elv fentartása mellett, hogy minden földbírtok továbbra is állami tulajdon, a földhaszonélvezet jogintézményét létesítette. Eszerint mindenkinek, aki a földet saját munkájával műveli, joga van a föld haszonélvezetére, mely korlátlanul átörökíthető. Azáltal is, hogy e törvény szerint az elűzött földbirtokosok birtokaikba vissza nem helyezhetők, a parasztság ideiglenes megnyugtatását elérték. (E tényt a gabonatermelésí statisztika is igazolja, amennyiben 1924-ben már elérték a békebeli termelés 55%-át, Rendkívül érdekes intézmény rendezi a házak tulajdonjogát. A forradalom után épült városi ház a telektől független dolog, egy sajátos jognak, az építési jognak tárgya, mely 49 évig illeti' meg az építkezőt. Ez korlátlanul átörökíthető, s a szerződés lejártával az átadáskori értékben a község megváltja. Az építési szerződés megszegése vagy az adók idejébeni fizetésének elmulasztása esetén az állam a maga részére lefoglalhatja. {Az önkénynek itt is tág tere van, ha az állam szabadulni akar az építtetőtöl, horribilis adókkal sújtja, melyeket az fizetni képtelen.) Az engedélyhez kötött magántulajdon intézménye lehetővé teszi, hogy bizonyos vállalatokra (pl. húsz munkásnál többel dolgoznak, vagy oly dolgokat állítanak elő, melyek a magántulajdonból kízárattak), magántulajdon engedéiyezhetö legyen. Ily koncessziókat elsősorban tökeerős külföldiek, de belföldiek is kaphatnak. A továbbiakban ismerteti előadó a racionalizálás, kommunizálás, rekvirálás és elkobzás „intézményeit", melyek terén a forradalom elején a legvadabb anarchia tombolt, később azonban lényegesen enyhült és bizonyos rendszert öltött. A kapitalista értelemben vett magánjog intézményei közül hiányoznak a szolgalmi jogok, valamint ismeretlen a telekkönyv intézménye is. (Épületátruházások és terhelések községi iajstromokba való vezetés útján történnek.) Ami az öröklési jogot illeti, megszüntetését a tanácsköztársaság még 1918. áprilisában rendelte el, később azonban itt is, a gazdasági és társadalmi élet teljes összeomlását elkerülendő, messzemenő kompromisszumos megoldásra volt szükség. A polgári törvénykönyv 416-ik §-a értelmében ugyanis törvényes és végrendeleti öröklésnek tízezer aranyrubelig helye van. Kivételek e korlátozás alól: közönséges házi felszerelésekre, az állammal szerződéses viszonyban állókra, továbbá a mezőgazdasági, úgynevezett haszonélvezeti jogok szabad átörökíthetőségére vonatkoznak. Az öröklésre jogosultak köre igen szűkre szabott (törvényes és törvénytelen leszármazók, házastárs, az örökhagyó által legalább egy évig eltartott munkaképtelen és vagyontalan személyek). A végrendeleti jogot illetően az örökhagyó a törvényes örökösök között osztályt tehet, hagyományokat rendelhet, s az öröklésből kizárhat. (Természetesen az állam javára). A szovjetmagánjog kötelmi joga túlnyomóan nyugateurópai alapelveken épült föl, a felek autonóm akaratát respektáló, így a következő ügyletek: ajándékozás, dologbérlet, vétel, csere, mübérszerződés, kezesség, megbízás, társasági szerződések, biztosítás, jogalapnélküli gazdagodás, kártérítés, váltó- és bankhítelügyletek. Nincsenek szabályozva: haszonkölcsön, alkuszi ügylet, díjkitüzés, megbízás nélküli ügyvitel, letét, stb. A munkabérszerződés külön törvényben nyer szabályozást. A polgári törvénykönyv elismeri a valorizáció elvét, s a bíróságok következetesen alkalmazzák is. (Így a