Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 22. szám - Páneurópa problémája a Külügyi Társaságban. Két vitaest - Lukács György, Faluhelyi Ferenc dr., Rainprecht Antal, Gerevich Zoltán és Jármay Elemér felszólalása

1926. november 16 MAGYAR KÜLPOLITIKA 13 Jármay Elemér felszólalása Az előadó zárószava Az est harmadik felszólalója Jármay Elemér dr. ny. államtitkár volt, aki rendkívül értékes szakszerű és nagyon alapos előadás keretében mutatott rá ugyancsak a Coudenhove által sürgetett vámunió létesítésének leküzdhetetlen nehézségére. Nagyon sajnáljuk, hogy az idő előrehaladottsága miatt nem volt már módunkban szavairól gyorsírói jegyzeteket készíttetnünk, s így előadásáról legközelebbi számunkban fogunk részletesebben beszámolni. Faluhelyi dr. a zárszó jogán rendkívül lelkes hangon elmondott rögtönzött beszédben különösen Rainprecht Antal megjegyzésére KÜLÜGYI TÁRSASÁG Rovatvezető: Drucker György dr. A magyar tengeri kikötő kérdése a Külügyi Társaságban A trianoni béke által ránkdiktált számos kötelezettség mellett szinte egyetlen jelentősebb, a jövő szempontjából beláthatatlan gazdasági jelentőségeket nyújtó jogunk: a szabad kijárat biztosítása a tengerhez. (A békeszerződés 294. §-a). Sajnos, a trianoni békét követő áldatlan esztendők, kormányunk és az érdekelt gazdasági körök többszöri ezírányú közbenjárása és sürgetése ellenére sem tudtuk ezt az úgyszólván egyetlen, a békéből folyó jogunkat a gyakorlatban érvényesíteni. Jugoszlávia mindannyiszor nehézségeket gördített a tenger felé irányuló törekvéseink elé. A Ma gyar Külügyi Társaság kezdettől fogva fölismerte a tengeri kikötő kérdésének gazdaságpolitikai fontosságát s talán az egyetlen számottevő társadalmi intézmény, mely ezt a kérdést állandóan napirenden is tartotta. így már 1923. januárjától kezdve szinte nem mult el hónap, hogy e kérdéssel valamilyen formában ne foglalkozott volna. Fölvette a kérdést a nemzetközi jogi szakosztály tárgysorozatába is, s még január havában kérte a külügyminisztériumtól, hogy a trianoni béke 294. §-a alapján a Nagykövetek tanácsánál és a Nemzetek Szöreflektált és a közönség folyton megismétlődő hangos tetszésnyilvánításai közben kifejtette, hogy magyar nemzeti szempontból kötelességünk minden új európai, tehát a páneurópai eszme iránt is érdeklődnünk; csak így érhetjük el, hogy a magyar nemzet Európa életében jelentős tényezővé legyen és maradhasson, viszont azonban a legnagyobb éberséggel kell őrködnünk nemzeti eszméink sértetlensége fölött és vállvetve kell küzdenünk mindenütt és mindig a magyar nemzeti gondolat és történelmi igazságos igényeink diadalra juttatásáért. A még hátralévő jelentkezők hozzászólásainak megtartására a Külügyi Társaság később fog külön ülést rendezni. vétségénél kérjük a tengerhez vezető utat, egyben a jugoszláv kormánytól azoknak a károknak megtérítését, melyek Magyarországot jogai érvényesítésének megakadályozásával érték. Ugyanazon év február havában Társaságunk fiumei bizottsága Földes Béla dr. v. miniszter elnöklésével a tengeri kikötő kérdésében rendkívül érdekes értekezletet tartott, melyen talán első ízben vetődött fel az a gondolat, hogy a tradícióknál fogva elsősorban számbaj öhető fiumei és spalatói kikötők mellett, melyek fejlesztése és fenntartása érdekében Magyarország évtizedeken át rendkívül nagy áldozatokat hozott, — igen helyesen — az összes célszerűségi szempontok figyelembevétele mellett kell a kérdést megoldani. A 294-ik cikk értelmében ugyanis nemcsak Fiume, hanem Triest, sőt a volt Monarchia összes tengeri kikötőinek használatához is jogunk van, mely kikötők ma tudvalevően Olaszország és Jugoszlávia birtokában vannak. Ha tehát az érdekelt államok részéről gördített akadályok megszűnnek, földrajzi, politikai és gazdasági szempontok legyenek a tengerhez vezető út megvalósításánál irányadók. Az értekezlet szerint egyelőre legfontosabb a kérdés állandóan napirenden tartása és szorgalmazása, bár megvalósítása (amint azt a fejlemények igazolták) nagy mértékben függ a külpolitikai helyzettől. Ebben az ügyben a minisztériumhoz írt átiratban elsősorban a spalatói kikötő mellett foglalt állást a Társaság, mely utóbbi egységes horvát területen fekvő természetes kikötő, melyhez Magyarország nagy áldozatokkal vasútat is épített. Ezzel szemben Fiúménak zárt fekvése van, erősen politikai ütközőpont, amellett kikötője meglehetősen tönkrement. Még 1923-ban a magyar kikötő ügyében a Társaság újabb terjedelmes iratot terjesztett a Külügyminisztérium elé, mely válaszában kijelenti, hogy a kérdést állandóan figyelemmel kíséri, s alkalmas időben a gyakorlati megoldásra vonatkozó lépéseket megteszi. A Külügyi Társaság kérte a minisztériumot, juttassa a kérdést a Nemzetek Szövetsége elé és kérje a Magyarországgal barátságos államok (Anglia, Hollandia, Egyesült Államok, Olaszország, stb.) közbenjárását. Az elmúlt esztendőben sem sikerült ezt a fontos kérdést dűlőre juttatni, bár Társaságunk továbbra is intenzíven foglalkozott e problémával. Különösen a spalatói kérdést sürgette. Az 1926. év a kikötő-ügyet illetően sok tekintetben jelentős. Az olasz-jogoszláv egyezség a vasútvonalak forgalmát lényegesen megkönnyítette, amellett a kérdés, a napisajtó útján, a nagy nyilvánosság érdeklődését meglehetősen felkeltette. Amily letargiával és közömbösséggel kezelték éveken át a magyar világforgalom megindításának életbevágó ügyét, ma szinte naponkint számolnak be róla terjedelmes hasábokon a napilapok, szakemberek igyekeznek a a kérdés-komplexum eddig ismeretlen oldalaira rávilágítani, ankétokat tartanak, s úgylátszik, a hivatalos apparátus is — többszöri cáfolat ellenére — bizonyos megállapodásokra igyekszik a szintén közeledő érdekelt államokkal jutni. A magyar külügyminiszternek éppen a minap elhangzott nyilatkozata, melyet a Nemzetgyűlés külügyi bizottsága előtt a kikötő kérdésben tett, minden kétséget kizáróan amellett szól, hogy a békeszerződés adta jogával Magyarország most már rövidesen élni is fog. A Magyar Külügyi Társaság még ez év december havában neves egyetemi tanár előadásában vitával egybekötött, nagyobbszabású ankétot rendez a tengeri kikötő kérdésében, így remélhető, hogy e nagyfontosságú kérdés, a „Tengerre magyar!" életbevágó problémája most már nagy lépéssel közeledik a megvalósuláshoz. Drucker György dr.