Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 22. szám - Páneurópa problémája a Külügyi Társaságban. Két vitaest - Lukács György, Faluhelyi Ferenc dr., Rainprecht Antal, Gerevich Zoltán és Jármay Elemér felszólalása

1Ü MAGYAR KÜLPOLITIKA 1926. november 16 gyobb csoportban és zárt területen együttélő kisebbségeket érti, arailyenek pl. a székelyek Erdélyben, míg az utóbbi elnevezéssel a többségi nép között szétszórtan élő kisebbségi népeket akarja jelezni. Az első csoportba tartozó kisebbségi népeknek Lozynszky javaslata szerint önrendelkezési jog engedelmezendő, hogy maguk határozzanak arról, vájjon meg akarnak-e maradni az illető állam határai között; azonban ilyen esetben is az illető állam autonóm föderatív alapon újjászervezendő. Lozynszky indítványának ez a része félreérthetetlen kijelentése az európai haiárrevizió elengedhetetlen szükségességének. „Wilson 14 pontja — úgymond Lozynszky javaslatának indokolásában — a népek önrendelkezési jogát proklamálta és az eddigi európai hatalmi alakulást ezen önrendelkezési jog alapján borították fel. Az azonban lehetetlen, hogy ezt az önrendelkezési jogct az európai népek közül csak egyesekre alkalmazzák, míg más népek, vagy népcsoportok minden jogtól megfosztva élnek idegen népeknek elnyomása alatt. Ez a háborúnak olyan állandó veszedelmét jelenti, amely mellett Európa pacifikálására és egyetértésére gondolni teljesen lehetetlen. Ha a népek önrendelkezési jogát tesszük az európai berendezkedés alapjául, akkor ezt az önrendelkezési jogot a jelenleg idegen uralom alatt álló területi kisebbségekre is el kell ismerni és lehetővé tenni részükre azt, hogy vagy autonóm kormányzattal, a jelen államhatárok között maradjanak, vagy önálló állammá alakuljanak, vagy pedig anyaállamukhoz csatlakozzanak. E nélkül Paneurópa nem volna más, mint a jelenlegi hatalmi alakulatok biztosító intézete!" Végül én is ugyanazon tendenciával, de sokkal szelídebb formában ugyancsak a mai határoknak, de nem utólagos, hanem előzetes revíziójára irányuló javaslatot terjesztettem elő. Javaslatom ez volt: „Minthogy az egyesült európai államok között a tagállamok határainak mikénti alakulása a történelmileg kifejlődött nemzeti kultúrák érdekében nem tekinthető közömbösnek, és a különböző nemzetiségű szövetséges államok harmonikus együttműködése — a kisebbségek bármilyen hatásos védelme mellett is — csak e határok igazságos alakulása mellett lehetséges, a kongresszus nemzeti kisebbségi szakosztálya Páneurópa megalakulása és eredményes továbbműködése érdekében feltétlen szükségét látja annak, hogy a leendő államszövetség tagállamainak határai az egyes nemzeti kultúrák közötti igazságos megoszlást biztosítsák." Ennek a két utóbbi javaslatnak a sorsa egyforma volt. Kiutalták azokat az állandó bizottság elé, amely majd hivatva lesz őket, ha lehet, a feledés homályába elmeríteni! Ezzel elérkeztem megint az egész páneurópai mozgalom legkényesebb pontjához és legnagyobb hibájához, a határkérdéshez és ezzel előadásomnak utolsó fejezetéhez. Páneurópa és a határrevízió Az ok, amelyért ezeket a javaslatokat a mellőztetés közös sorsára kárhoztatták, világos: a Coudenhove-féle páneurópai alakulás alapvető sajátossága és egyben legnagyobb fogyatékossága, hogy az európai kontinentális államok összefogását a mai határok mellett, azok láthatatlanná tételével, de nem megváltoztatása árán akarja keresztülvinni. ,,Az európaiak — úgymond Coudenhcve Páneurópájában (148. 1.), — kell, hogy tudatára ébredjenek annak, hegy igazságos határok követelése lehetetlen, stabil határok követelése azonban teljesíthető . . Rossz határok még mindig jobbak, mint egy győzelmes háború." Mindenesetre nagyon érdekes, hogy ha német érdekekről van szó, akkor már Coudenhoveban is megszólal a német és éppen nem fél politikai axiómájának időleges félretételétől. '„Kampf um Páneurópa" című munkájában (46. 1.) a német-francia összefogást sürgeti és közben így szól: „Tegyék hát szabaddá a Rajnát, és mutassák meg a világnak, hogy Franciaország a győzelemben épen olyan nagylelkű, amilyen vitéz volt a háborúban!" Dehát minek kívánja a Rajna szabaddátételét is, ha a határok láthatatlansága azok jelentőségét úgyis megszünteti! Ccudenhove Páneurópájában egy másik helyen (145. 1.) maga is beismeri, hogy a mai határokat minden jogalaptól mentesen a nyers erőszak alapján vonták meg, és ennek eredménye, hogy a lengyelek, csehek, románok és délszlávok összes nemzeti aspirációikat kielégíthették a németek, magyarok, bulgárok, ukránok, litvánok és albánok sérelmére. Ha azonban elismerjük a nemzetközi jog uralmát és ha ennek alapján a nemzetek testvériesülésére törekszünk, a puszta nyers erőszakot a nyelvi, földrajzi, történelmi és gazdasági szempontok teljes mellőzésével az európai államok egymásközti viszonyainak tartós rendezésére alapul elfogadni talán mégsem lehetséges. A kongresszus folyamán Coudenhevet külön is meginterjúvoltam a határkérdésben elfoglalt álláspontja felől. „Mi magyarok, — így fordultam a grófhoz, — különösen pedig a mi nemzeti és konzervatív gondolkodású köreink bizonyos szkepszissel nézzük ezt a páneurópai mozgalmat. Mi azt hisszük, hogy ez az egész mozgalom csak a jelenlegi hatalmi alakulások konzerválását célozza és a mai határalakulás megrögzítésével nemzeti sérelmeink orvoslását és aspirációink teljesülését örökre lehetetleníteni akarná." „Ez egészen hamis beállítás! (totál falsch!) — így válaszolt erre a gróf. — Páneurópa nem kész alakulás, hanem fejlődő evolucionér kapcsolat, amely a mai alakulást korántsem akarja megrögzíteni. Sőt ellenkezően! Mi azt jól tudjuk, hogy a határok alakulása kérdésében változásoknak kell elkövetkezniük, csak most nem akarjuk ezeket a kérdéseket bolygatni és ezzel az egybekapcsolódást meggátolni." Ez mindenesetre szempont, nekünk azonban nem elég. Nagyon jól mondja v. Lösch Károly, a német védszövetség elnöke (Paneuropa-Völker und Staaten, 44. lap), hogy „aki nemzeti kérdésben már sokat szenvedett, aki ismeri az elnyomott népeknek számtalan szenvedését és azokat az Ígéreteket, amelyeket eddig még sohasem tartottak be, az ilyen szirén-hangokkal szemben a bizalmatlanságot sohasem fogja elnyomhatni. És ezen nem segíthet a kisebbségek védelmének már annyiszor csődöt mondott panaceája sem. A kisebbségi jog jó a sors-kisebbségek számára (Schicksalsminderheiten), ahogyan Lösch ezt az elnevezést használja (i. m. 50. ].), tehát az elszórt és más népek közé beékelt népelemek részére, de nem lehet elégséges olyan néprészeknek, amelyek csak hamisan és helytelenül megvont határok révén szorultak a kisebbségek sorsára. Coudenhove egy helyen (Kampf um Páneurópa 118. 1.) Svájc pél-