Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 22. szám - Páneurópa problémája a Külügyi Társaságban. Két vitaest - Lukács György, Faluhelyi Ferenc dr., Rainprecht Antal, Gerevich Zoltán és Jármay Elemér felszólalása

6 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1926. november 16 éppen mindjárt fegyverekkel való kézitusát, de például gazdasági harcot, mely mint az a közelmúltban láthattuk, kihatásaiban pusztítóbb, kegyetlenebb lehet minden sztratégiai alapon megvívott háborúnál. Végeredményképp leszögezhetjük, hogy mi a magunk részéről azok mögé óhajtunk sorakozni, akik azt mondják: előbb legyen meg a tarthatatlan békeszerződések revíziója, azután beszélhetünk — de akkor készséggel — minden egyébről. A ,,történeti képleteken alapuló hazafias frázisainkhoz" pedig ragaszkodni fogunk, mert e frázisok mögött húzódik meg örök A Külügyi Társaság november 6-án vitaestét rendezett, hogy tisztázza a páneurópai probléma jelenlegi állását. Az estén Pékár Gyula a nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnöke elnökölt, az igen nagyszámú érdeklődő közönség soraiban pedig megjelent a többi között Gereuich Zoltán külügyminiszteri osztálytanácsos, Tánczos Gábor altábornagy, Józan Miklós unitárius püspök, Jármay Elemér államtitkár, Gömöry Laiml László külügyminiszteri tanácsos, Rainprechí Antal nemzetgyűlési képviselő, Víkár Béla akadémiai tag, Orosdy Fülöp báró, Gabányi János tábornok Szádeczky Kardos Lajos, Vermes Béla, továbbá a Külügyi Társaság igazgatósága és még sokan mások a társadalom előkelőségei közül. Az első előadó Lukács György v. b. t. t, nyugalmazott miniszter volt, aki a páneurópai kérdést hosszasabban fejtegette a lefegyverzésnek, a kisebbségek ügyének és a trianoni békeszerződés revíziójának szempontjából, majd így folytatta: — A páneurópai mozgalom céljai voltaképen azonosak azokkal a magasztos célokkal, amelyeket a nemzetek szövetsége írt zászlajára. A különbség a két mozgalom között nem a célokban van, csupán a kiterjedésben. A nemzetek szövetsége a világ szolidaritás elvi alapjára helyezkedik, a páneurópai mozgalom pedig az európai szolidaritás eszméjén épül fel. A második különbség pedig, amely az elsőnek természetes következménye, az, hogy ez az utóbbi mozgalom éppen szűkebb körű területi terjedtsége következtében nagyobb belső intimitásra törekszik, mint aminő az a lazább összefüggés, amely a nemzetek szövetségében a világ népeit egymáshoz kapcsolja. A nemzetek szövetsége mai szervezetében igen sok eredendő nagy hibában és hiányban szenved úgy, hogy a szükséges szervezeti reformok nélkül nem lesz képes betölteni azt a nemes hivatást, amelyet magára vállalt. kútforrása annak az önzetlen idealizmussal párosult őserőnek, mely egyedül képesíti a nemzetet arra, hogy ezeket a megpróbáltatásokban, gazdag esztendőket lelki összeomlás nélkül kibírhassa. És ragaszkodni fogunk, a legnagyobb nemzetek példájára, ahhoz a naiv szubjektivitásunkhoz is, hogy a világpolitika eszményeit önös magyar érdekeink szemszögén keresztül tekintjük elsősorban s csak ha ezeket az érdekeket az észszerű követelődzés határain belül kielégítettük, leszünk hajlandók áldozni a nemzeti érdekek fölött lebe gő európai testvériség oltáránál is. Radisics Elemér így a nemzetek szövetsége megalakulásakor a világháborúban győztes hatalmak egyoldalú érdekszervezete volt, és ezt a jellegét máig sem tudta levetkőztetni. Amellett kihagyott egy közbeeső fejlődési fokozatot, amennyiben mindjárt a világ szolidaritás eszmei alapjára helyezkedett és mellőzte a kontinentális szolidaritás étapeját. Ezzel Európa más világrészeknek szinte gyámsága alá került és legsajátosabb kérdéseibe idegen világrészek döntőleg avatkoznak bele, még pedig, amint a gyakorlat mutatja, hátrányos módon, az európai békés együttélés kárára. (Brazília akadékoskodása például Németország felvételének a kérdésénél.) Igaz ugyan, hogy az u. n. európai szolidaritás ezidőszerint meglehetősen gyönge lábon áll, mert a háborús gyűlölködés szelleme még mindig nem volt teljesen kiirtható az európai légkörből, de hiszen épen ezt a mentalitást igyekszünk háttérbe szorítani akkor, amidőn elsősorban Európa egyes államai között akarjuk létrehozni az arbitrázs szerződéseket és a garanciális biztonsági megállapodásokat. Európa mai szervezetlenségének, egyenetlenségének, széttagoltságának és mindenből folyó nagy leromlásának láttán önként is előtérbe nyomul a gondolat: nem az volna-e az egészséges fejlődés, ha Európa kontinentális szövetségbe tömörülve, mint ilyen kontinentális államcsoport foglalna helyet a genfi Nemzetek Szövetségében? Ennek az európai összeszervezkedésnek ugyanazokon az alappilléreken kellene felépülnie, amelyeken a pánameríkánizmus nyugszik. A háború kiküszöbölésére, gazdasági boldogulásra és a civilizáció előmozdítására kell a célkitűzésnek irányulnia és ki kell zárni minden törekvést hegemóniára befelé, amint kifelé sem szabad érvényesülnie semmiféle támadó célnak. Európának is fel kell állítania a maga Monroe doktorínáját, hogy belső ügyeibe idegen hatalmak beavatkozását épen úgy nem fog tűrni amint azt Amerika nem tűri. Európának erre a szolidaritásra annál nagyobb szüksége van, mert ennek segítségével védekezhetik legsikeresebben a Szovjet Oroszország részéről fenyegető ama veszedelem ellen is, amely szovjet alkotmányt akar ráerőszakolni az európai államokra is. Ez az új világszövetség igazán képes lenne megvalósítani a világbéke garanciáit. Az egyes államcsoportok önmaguk körében intéznék el a fegyverkezések csökkentésének, az ennek előfeltételét képező biztonságnak, a kisebbségek védelmének, az államok között felmerülő konfliktusok nemzetközi bíráskodás útján való elintézésének kérdéseit. Az egyes kontinentális államcsoportok azután kölcsönös leszerelés után egymás között léphetnének arbitrázs szerződésekre, amelyek útján a világbéke biztosítása el volna érhető. Ha most azt nézzük, hogy nekünk magyaroknak mi teszi kívánatossá a Páneurópa felé való orientálódást, mindenekelőtt meg kell állapítanunk, hogy a népszövetségtől a fegyverkezés általános és arányos csökkentésének, továbbá a kisebbségek hatályos védelmének problémájában mindez ideig illába vártuk a megnyugtató megoldást. Ezzel szemben azt remélem, hogy a páneurópai unió megszervezésével mind a két fontos problémának kezelése jelentékenyen kedvezőbb mederbe fog jutni. A fegyverkezések egyenlékeny és igazságos csökkentése könnyebben vihető keresztül az európai kontinensen és minden kontinensen külön-külön — mint az egész világ keretében. Hogy pedig a kisebbségi ügyek kezelésében nagy javulást jelent Páneurópa, azt már egymagában az a tény is plauszibilissá teszi, hogy a páneurópai intézménynek épen abban van egyik fő jellemvonása, hogy nagyban devalválja az államhatárok mai jelentőségét. A páneurópai szövetkezéssel ugyanis együtt járna a vámunió, legalább is az erőteljes haladás a vám-unió felé, ami a gazdasági határok megszűnésével egyértelmű. Vele járna az interkontinentális közlekedés korlátlansága, ami az útlevél kényszer megszüntetését, a személy- és árúforgalom feltartóztatásának, a ^Lukács György Páneurópáról