Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 22. szám - Új délszláv válság előtt?

1926. november 16 MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 Rajna birtoklásának kérdését ily, számára -relatíve fedező alkalommal fölvesse. Ily lehetőségnek reális akadálya azonban az olasz koloniális terjeszkedési vágy, amely következetesen élesíti az olaszfrancia érdekellentétet a Földközi tengeren. Mindezek alapján jogosult tehát a kérdés fölvetése: a thoiry-í találkozó a francia Rajna-aspirációk eltemetését jelenti-e, vagy sem? S e kérdésre frappáns választ ad Poincaré bar-le-duc-i beszéde, amelyben a francia politika felelős irányítója élesen kikel minden olyas német kombináció ellen, hogy Thoiry-ban szó lehetett volna a Saar medence lakosságának megszavazlatásáról még a békeszerződésben megállapított terminus, 1935 előtt a hovatartozandóság eldöntésére. De nem akar Franciaország még a rajnamenti megszállás, valamint Németország katonai ellenőrzésének megszüntetéséről sem hallani. A Rajnának határul való megszervezése tehát ma legföljebb lekerült a napirendről, de nem elimináltatott a francia agyakból. Ha ezt a valódi megbékélést a thoiry-i találkozás sem hozta meg, hozhatott azonban más, Németország számára eléggé fontos kérdésben megegyezést. így például a danzigí lengyel korridornak vásárlás útján való megszüntetése, esetleg a Felső-Sziléziában megvont új határvonal kiigazítása olyan pontok, amelyekben Franciaország támogathatja Németországot., ha ezért viszont Németország nyújt más irányban ellenszolgáltatást neki. A túlnépesség problémájával küzködő Németország számára Franciaországnak időleges simulékonysága persze sokat aligha jelent. Franciaország mai viselkedése hasonlatos ahhoz a mondaine-hez, aki csak azért kacérkodik a szomszéddal, hogy régi szerelmese fölemelje — az évjáradékot. Azt hiszszük azonban, hogy a kacérkodás ezúttal Németországnak lesz javára, hiszen a Nemzetek Szövetsége oly kényelmes köpönyeg, mely mögött még a gyarmati mandátumok revíziójáról is lehet nemcsak eszmecserét folytatni, de még megegyezést is létrehozni. Igazán csöppet sem csodálkoznánk, ha a Walfish-Bay-ben már a közeljövőben feltűnnék ismét a német kereskedelmi lobogó és ezzel, változott eszközökkel és célokkal újra napirendre kerülne a német gyarmatosítás problémája. Új délszláv válság előtt? (bj.) Egy hónappal ezelőtt sikerült Uzúnovicsnak megint valahogyan összeabroncsolni széthullásra kész kormányrendszerét. Ámde ezzel csak annyit ért el, hogy a belpolitika holt partra jutott. Az okt 20-án újra összeült parlament eddig még semmi hasznosat nem cselekedett. A kormány lényeges javaslatot nem terjesztett eléje, részben mert a minisztertanácsban lévő ellentétek miatt nem tudja az egyes reszort-miniszterek javaslatait letárgyalni, részben mert a két kormánypárt sok kérdésben merőben ellentétes álláspontot foglal el és így sohasem lehet tudni, mikor hagyja a kormányt cserben egyik, vagy másik párt. vagy valamelyik párt frakciója. Ha az ellenzék interpellációkkal és napirend előtti végtelen felszólalásokkal nem töltené ki a tanácskozási időt, a parlament üléseket sem tudna tartani. Az 1927—28-i költségvetést a kormány még mindig nem készítette el, holott okt. 20-ika után parlamenti szokás szerint rögtön ennek tárgyalásához kellett volna fogni. Az ország súlyos gazdasági válságban van. Az 1926—27. évi tizenhárom milliárd dináros költségvetés előreláthatólag két milliárd deficittel fog záródni az adók behajthatatlansága, az árvíz-katasztrófa és az állami üzemek rossz vezetése miatt. A pénzügyminiszter, hogy a fenyegető valutakrizíst elhárítsa, a jelen költségvetési év kiadásait utólag tíz százalékkal óhajtja redukálni és a jövő évi költségvetést tizenegy milliárdra leszorítani. Ebből természetesen az összeütközések végtelen sorozata keletkezik a reszort-miniszterekkel. Különösen a horvátokkal, akik e redukciókat céltalanoknak, sőt károsoknak mondják, addig míg az adók az egész országban ki nem egyenlíítetnek. Az adók kiegyenlítéséről szóló javaslat készítését ugyan már az RR-koalició megalakulásakor megígérte a radikális párt, de Belgrádnak nem sok kedve van e javaslat beterjesztésére, hiszen akkor megszűnnék az a boldog állapot, hegy az államháztartás bevételi rovatában az új részek vezetnek, míg kiadási rovatában Szerbia. A horvátokkal való ezen ellentét Uzúnovicsot arra sürgetné, hogy a Korosecékkel megindult tárgyalásokat a szlovének kormánybalépéséről minél előbb befejezze. Ezt annál is könnyebben megtehetné, mert az októberi válság alatt a horvát parasztpárt nemcsak hogy beleegyezett a kormánykoalíció kiterjesztésébe, hanem hogy az ú. n. zágrábi incidenst Rádics bűnhődés nélkül megüszhassa, lemondott a tárgyalásokba való minden beleavatkozásról is. Divatba is jött azóta, hogy a radikális miniszterek épen a legfontosabb államügyeket oly minisztertanácsokban tárgyaljak, melyekre a horvát minisztereket meg sem hívják. És a szlovénekkel való tárgyalások még sem haladnak előre. Korosec drágábban adja el magát, mint Rádics; tele van bizalmatlansággal Belgrád irányában és nem akarja magát lekötni addig, míg a radikális párt belső válsága megoldást nem nyer. Mióta Pasics hazatért, szorosabb hívei biztosabbak lettek. Az agg cselszövő lakásán naponta hosszas konferenciák vannak, melyek nem célozzák a mai kormányrendszer megerősítését. Az ifjú Pasics panamáinak tárgyalása a parlamenti ankét előtt ugyan egyáltalán nem alkalmas arra, hogy az öreg Pasics kormánykilátásait növelje, de viszont Uzúnovicsnak ez a már mindenkitől megunt panama-ügy az egyetlen erőssége. Nem saját tehetségéből akar e kormányrendszer megélni, hanem mások gyöngéiből. Ez eddig is elég fogyatékosan sikerült neki és mióta Pasics számolva az udvar hangulatával, nem akarja többé a szerb-horvát megegyezést azonnal felborítani, az ifjú Pasics panamáiba való görcsös kapaszkodás egyre kevesebb sikert igér. Pasics, úgy látszik, még nem látja elérkezettnek az időt arra, hogy teljesen a kezébe vegye a hatalmat, de arra igen, hogy a radikális pártban rendet teremtsen, azaz a neki nem engedelmeskedő elemeket megrendszabályozza és arra is, hogy az Uzúnovics-kormány rekonstruáltassék. Állítólag Pérics pénzügyminiszter és Makszimovics belügyminiszter fejét kívánná. Az előbbi túlságosan angazsálta magát Uzúnovics középutas politikája mellett, az utóbbi elbuktatta Pasics belgrádi polgármesterjelöltjét és eltávolított több pasicsíánus főispánt. Uzúnovics az újságírók kérdésére beismerte, hogy Pasics őt lemondásra szólította fel és őszintén megmondta, hogy nem tudja, mi lesz! Azt hiszem, azt is bevallhatta volna, hogy arról sincs fogalma, mit kellene az ország, a radikális párt, vagy akár saját maga érdekében is tennie.