Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)
1926 / 2. szám - A bolgár kormányváltozás
12 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1926. január 16. a megcáfolására. A Pester Lloyd 1917. június 21. reggeli számában Qheorgov, a szófiai egyetem akkori rektora hosszú tanulmányban alapos érvekkel mutatta ki, hogy a mai bolgárok szlávok s hozzáfűzte, hogy ,,— nem való, hogy egy öntudatos népnek más faji hovátartozást tulajdonítsanak, mint azt a történeti tények megengedik és mint amilyet a nemzetnek a saját érzése elismer." Hasonló értelmű cikkeket közöltek más bolgár tudósok a Neue Freie Presseben és a Berliner Tageblattban. Mikor a szófiai egye tem hallgatója voltam, volt alkalmam meggyőződni róla, hogy ugyanezt vallották és bizonyították az őszes professzorok. Ellenben tény, hogy az ósbolgár, amelynek a Volga mellett volt a hazája -( (innen volgár bolgár) turáni nép volt, hanem az a csekélyszámú bolgár lovas, amely a Balkánra vetődött s az ott lakó szlávságot megszervezte s abba beleolvadt, nem változtatta meg a szláv etnikumot, hiszen még talán 1 (egy) százaléka sem volt annak a népnek, amelynek nevet adott. A mai poroszban több szláv vér van, mint amennyi turáni vér a mai bolgárban, azért a poroszokat mégis ger mánoknak tekintjük s nem szlávcknak. A magyar-bolgár barátság ápo lását reális alapokon nálunk mindenki szükségesnek s nagyon is értékesnek tekinti, de a rokonságot, ami alkalmas a megtévesztésre s ami ellen a legkiválóbb bolgár tudósok tiltakoztak, szerény véleményem szerint ki kell kapcsolni a politikai tényezők sorából. Bonkáló Sándor. KÖZGAZDASÁG Rimamurány—Salgótarjáni Vasmű R. T. igazgatósága közgyűlésnek indítványozta hogy az 1924— 25. üzletévre 5000 K. osztalékot állapítson meg, a társulat különböző jóléti alapjaira 1 milliárdot, közjótékonységi és közművelődési célokra pedig 200 milliót szavazzon meg. A múlt üzletév kedvezőtlen viszonyai az üzemek kihasználását csak kismértékben engedték meg és az osztalék megállapítását csak rendkívüli bevételek tették lehetővé. A július 1-vel megkezdett új üzletév kedvezőbben alakul. Az üzemek most teljesítőké pességük 50—60 százalékával dolgoznak. A társulat igazgatósága egyidejűleg jóváhagyta az 1925. július 1-iki pengőértékben fölállított megnyitó-mérleget. A tiszta vagyon 396 millió pengőben és a tőketartalékot ugyanebben az öszszegben tünteti föl. Minden 5 régi részvényt 1 új részvénnyé vonnak össze és az új részvények névértékét 50 pengőben állapít meg. A Rimamurányi vasmű közgyűlése. A Rimamurány-Salgótarjáni vasmű r. t. mai évi rendes közgyűlésén az 1924—25. év zárszámadá sai, a megnyítómérleg és az azzal összefüggő összes javaslatok egyhangú elfogadást nyertek. A részvényenkénti 5000 korona osztalék folyó évi december 28-tól kerül kiűzetésre. Az igazgatóság úi tagiaiul A. C. Corbin dr., a newvorki F. J. Lisman & Co. bankház főnökét és Jacobi Olivér dr.-t választották meg. MAGYAR KÜLPOLITIKA Felel's szerk^czM: RADISICS ELEMÉR dr. S?erke*ztő bizottságEÖTTEVÉNYI OLIVÉR, HORVÁTH JENŐ ós LUTTER JÁNOS Főmunkatárs • BIHARI IMRE Szerkesztőség és kiadóhivatal: MAGYAR KÜLÜGYI TÁRSASÁG BUDAPEST Országház. Telefon; 47-42. Felelős szerkesztő telefonja : József 62—29. Postatakarékpénztári csekkszámla: 25.777. Felelős kiadó: EÖTTEVÉNYI OLIVÉR Az előfizetés ára: Egész évre : 60 000 K Fél évre : 30.000 K A Magyar Külügyi Társaság tagjainak egész évi előfizetés esetén : 50.000 K (4 pengői Egyes szám ára: 250U K (20 fillér) Külföldre kétszeres ár Laptulajdonos: MAGYAR KÜLÜGYI TÁRSASÁG A VILÁGSAJTÓBÓL A román parasztpárt vezére a kisebbségi kérdésről A kisebbségi kérdésről ezúttal Lupu, a parasztpárt vezére nyilatkozott az Ellenzék (dec. 30.) számára. Szerinte a legnagyobb hiba, hogy Romániában általában van kisebbségi kérdés. Ö az erdélyi magyarokat, szászokat és a svábokat Románia legértékesebb elemei közé számítja, akiket a románoknak nemcsak elidegeníteniök nem szabad maguktól, de éppen ellenkezőleg mindent el kell követniük a megnyerésükre. A Bratianu-kormány politikája tehát ebben a kérdésben épen az ország egyetemes érdekeinek van ártalmára, amikor intézkedéseivel elvadítja a kisebbségeket. Véleménye szerint az egyetlen természetes fejlődési lehetőság nemcsak belpolitikailag, de külpolitikailag is, hogy ez az ő kisebbségi felfogása minél szélesebb körben elterjedjen az uralkodó román pártok körében is. Gündísch Guido Magyarországról A Deutsches Volksblatt (dec. 30.) vezetöhelyen közli Gündisch Guido dr. cikkét Magyarországról, mely megállapítja, hogy Magyarország nem akar mást, mint békében élni és nyugodtan dolgozni. A magyar kormány főtörekvése a konszolidálódás. Minden jel szerint, írja Gündisch, a magyar nyilvánosság túlnyomó többsége Németország felé orientálódik és csak a legitimista politikusok egyik kis csoportja, Andrássyval az élén hangoztatja az Olaszországhoz és Lengyelországhoz való közeledés szükségességét, míg a Gömbös által vezetett harmadik csoport a Jugoszláviához való viszony javításán dolgozik. Bethlen gróf miniszterelnök elérkezettnek látta az időt arra, hogy a külpolitikában erélyesebb álláspontot hangoztasson, ami a külföldi képviseletek kicserélésében is élesen visszatükrözik. így került Korányi báró Párisba, Villáni báró Bukarestbe, Ambrózy gróf Bécsbe, Masirevich Prágába és Kánya Berlinbe. Ezután a belpolitikai helyzettel, a szanálással foglalkozik cikkíró és megállapítja, hogy Magyarország pénzügyei már rendbe jöttek, a magángazdaság azonban a legsürgősebb támogatásra szorul és kifejti, hogy egy olyan agrárállam, mint Magyarország sohasem pusztulhat el egészen. A cseh félhivatalos Magyarország helyzetéről A félhivatalos Cseszkoszlovcnszká Re, publika (dec. 29.) vezetőhelyen foglalkozik Magyarország belpolitikai helyzetével és kapcsolatosan a szociáldemokrata-párt kiválásával és az ellenzéki blokk további politikájával, azt mondja, hogy a magyar kormány helyzete most könnyebb lett. A jobb pártoknak csak hasznuk lesz a polgári ellenzéki táborban végbe menő átcsoportosulásból, mert a kormány kedvezőbb álláspontra helyezkedhetik velük szemben, mint azt eddig tehette. Még Magyarország külpolitikájára nézve sem kis jelentőségű ez a változás. A magyar belpolitika orientációja, mely egyúttal nyomós külpolitikai kérdés is, most erősen előtérbe lép, A kormánynak most nem kell félni a leggyöngült ellenzéktől. Annál érdekesebb, hogy milyen utakon fog a magyar kormány haladni és hogy ellentáll-e a jobboldali szélső ellenzék növekedő befolyásának. DUNÁNTÚL RT. EGYETEMI NYOMDÁJA PÉCS