Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 18. szám - Politikai vagy jogi kérdés-e ma a kisebbségek védelme?

1926. szeptember 16 — 2 A Magyar Külpolitika 9. számú melléklete 6. az ugyanakkor az ántánt nagyhatalmak és Örményország között létrejött egyezmény; 7. az 1919. szept. 10-én Ausztriával St.-Germainen- Layeben megkötött békeszerződés (62—69. c), amelynek idevonatkozó rendelkezései 1920. október 22-én helyeztettek a Nemzetek Szövetségének garanciája alá; 8. az 1919. nov. 27-én a Szajna melletti Neuillyben Bulgáriával megkötött békeszerződés (49—57. c), amelynek idevonatkozó rendelkezései ugyancsak 1920. okt. 22-én helyeztettek a Nemzetek Szövetségének garanciája alá; 9. a Magyarországgal 1920. június 4-én Trianonban kötött békeszerződés (54—60. c), amelynek idevonatkozó rendelkezései 1921. aug. 30-án helyeztettek a Nemzetek Szövetségének garanciája alá, és végül 10. a Törökországgal 1923. júl. 24-én Lausanneban kötött békeszerződés (37—45. a). Ezek a szerződések, valamint az orosz polgári utódállamokkal később kötött megállapodások mindenek előtt biztosítani akarják az érdekelt országok összes lakóinak az élet és szabadság védelmét és a szabad vallásgyakorlatot. Iparkodnak megkönnyíteni az állampolgárság megszerzésének feltételeit és végül a faji, felekezeti vagy nyelvi kisebbségekhez tartozó állampolgárok részére széleskörű jogosítványokat igyekeznek biztosítani. így nevezetesen a törvény előtti és a polgári jogegyenlőséget, az anyanyelv használatának teljes szabadságát, az iskolaalapítás és fenntartás szabadságát, valamint a jogot arra, hogy gyermekeik az állami iskolákban is anyanyelvükön nyerjenek oktatást. Az ezen kötelezettségek megsértését tárgyaló panaszok elbírálása elsősorban a Tanács kisebbségi, u. n. hármas bizottságának, e bizottság bármelyik tagjának indítványára pedig a Tanácsnak hatáskörébe tartozik. Csak ha a megvádolt állam és egy tanácstag között merülne föl jogi vagy ténybeli kérdést illetőleg nézeteltérés, kerül a kérdés, egy tanácstag kérésére, végső fokban az Állandó Nemzetközi Bíróság megfelebbezhetetlen ítélete alá.t0 V. Ezen védelmi szerződéseknél legfőképpen és már első pillanatra is nem az kapja meg figyelmünket, hogv azok a régibb hasonló szerződésekkel tartalmilag mennyire egyeznek. Lucien-Brun hívja föl különös nyomatékkal az érdeklődést erre az egyezőségre. „Mai diplomatáink — úgymond — nyilvánvalóan arra szorítkoztak, hogy teljesebb és rendszeresebb formában reprodukálják elődeik széjjelszórt alkotásait. A polgári és politikai egyenlőség, a szabad nyelvhasználat és szabad iskoláztatás mind olyan jogok, amelyeket a XVI-tól a XIX. századig több szöveg felemlített. Az új szerződéseknek még azok a rendelkezései is, amelyek a legmerészebbeknek látszanak, mint a ruténeknek autonómiája, vagy amelyek a legeredetibbek, mint a kölcsönös kivándorlás és a kulturális javak védelme, szerepeltek az 1878-iki (a ruméliai autonómia) és az 1815-iki jegyzőkönyvekben (lengyel autonómia, szászporosz kivándorlás). A békekonferencia tehát kevesebbet újított, mint amennyire azt mondani szeretnők .. 10 A Tanácsnak jogában áll a Nemzetkőzi Állandó Bíróságtól egyszerűen csak jogi véleményt kérni. Ehhez azonban egyhangúság szükséges (Egyezségokm. 5. cikk), még pedig — az eddigi gyakorlat szerint — a kérdéses állam képviselője szavazatának beleértésével. 11 Id. m. 189. 1. Hanem különösen feltűnő és érdekes azokban a szerződésekben, hogy 1. a kisebbségek védelmének szükségét nem általánosan, hanem csak bizonyos államokkal szemben állapítják meg és 2. hogy az így csak részlegesen keresztülvitt védelmi intézkedéseket is nem annyira az objektív igazság, mint inkább az egyoldalú hatalmi érdekek szempontjai irányítják. VI. A kisebbségi védelmi rendelkezések nemcsak a német birodalommal kötött versaillesi békeszerződésbe nem vétettek fel, hanem az új területekkel és így nemzeti kisebbségekkel is gyarapodott ántánt főhatalmak sem mutatták a legkisebb hajlandóságot arra, hogy ilyen a Nemzetek Szövetségének védelme alá kerülő kötelezettségeket saját államaikra nézve elvállaljanak. A békekonferencia kisebbségi védelmi bizottságának munkálatai folyamán fölmerült az a terv, hogy Trentinóban, amelyet Olaszországnak ítéltek, a német kisebbség számára is ismerjék el a kisebbségi jogokat. Az olasz delegáció azonban azt válaszolta, hegy Olaszország nagyhatalmi helyzetével egy ilyen szerződésnek a megkötése összeférhetetlen. A többi nagyhatalom elállt azután a javaslattól.12 Ebből továbbá az is következik, hogy a főhatalmak már eredetileg sem az általános rendezés gondolatával fogtak hozzá a kisebbségi védelem biztosításához. A Nemzetek Szövetsége Közgyűlésének 1925. szeptember hó 9-én tartott ülésén Galvanauscas, lett delegátus fölvetette egy általánosan kötelező kisebbségi egyezmény megkötésének gondolatát. Javasolta, hogy a Nemzetek Szövetségébe tartozó összes államok lépjenek olyan megegyezésre, amely egyformán szabályozza kötelességeiket a kisebbségekkel szemben. A Nemzetek Szövetsége Tanácsának december 9-iki ülésében azonban Chamberlain ezzel kapcsolatban azon nézetének adott kifejezést, hogy a kisebbségek védelmének csak Európa bizonyos részeinek békéjére van rendkívül nagy jelentősége; Hymans, belga delegátus pedig egészen leplezetlenül rámutatott „azokra a veszélyekre, amelyeket ennek a kérdésnek nemzetközi általános szabályozása magával hozhat." De hát miben is állhat ez a veszély? A megoldás igen egyszerű. A békét diktáló hatalmak a maguk megkötését kisebbségeik tekintetében nemcsak nagyhatalmi állásukkal, hanem győzelmi céljaikkal is képtelenek volnának összeegyeztetni. Hogyan ismerhetnének is el magukra nézve ilyen kötelezettségeket, mikor hiszen állandóan csak az idegen iga alól való felszabadítás jelszava alatt folytatták a központi hatalmak elleni küzdelmüket. Hogyan lehetne akkor most, egy általánosan kötelező szabályozással az ellenkező lehetőséget még csak távolról is beismerni? A dunai medence helyzete persze a való tényállás eltitkolását kevésbbé engedte meg. Itt tehát a félelmesen szembeszökő igazságtalanságokat ilyen kisebbségi egyezményekkel valamennyire legalább, látszatra reparálni kellett. Amellett pedig ugyanennek a receptnek a legyőzött dunai államokkal szemben való alkalmazása kényelmes lehetőséget és jogcímet adott ezen államok belső ügyeibe való annyira kívánatos beavatkozásra is. Hogyan várhatnók azonban azt, hogy az ilyen félrendelkezéseknek a nagyon is érdekelt ántánthatalmak érvényt akarnának vagy tudnának szerezni? 12 Osusky id. levele (Id. Baranyai id. m. 219. 1.).