Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 18. szám - Politikai vagy jogi kérdés-e ma a kisebbségek védelme?

A Magyar Külpolitika 9. számú melléklete 3 — 1926. szeptember 16 Hisz ez .különben is előbb-utóbb kitüntetné a dunai államrendezés képtelenségeit, ami pedig az ántánt érdekekkel ugyancsak nem egyeztethető össze. VII. Az egyoldalú hatalmi politika céljai irányítják azonban azt az egész eljárást is, amelynek feladata volna a kisebbségi jogok védelmét célzó szabályok megtartását biztosítani. Jól mondja Nagy Elek,13 hogy a Nemzetek Szövetségének Tanácsa „mai összetételében igazán nem mondható a jog és igazság legfőbb őrének, főként annál a körülménynél fogva, minthogy tagjai kormányaik képviselői lévén, elsősorban azok politikai érdekeit kell, hogy szem előtt tartsák s vigyázniok kell arra, hogy egy kisebbség érdekében, mely tőlük távol áll, kormányuknak a megvádolt kormányhoz való barátságos viszonyát ne veszélyeztessék. . ." Lucien-Brun szintén rámutat arra,14 hogy a Nemzetek Szövetsége elé terjesztett kisebbségi vitás kérdésekben, amelyek amúgy is nagyobbára politikai jellegűek, a nagyhatalmak éppen nem tekinthetők olyan bíráknak, akiket elhatározásaikban jogi szempontok irányítanának. Appcnyi Albert gróf a Nemzetek Szövetségének már 1924. szeptember 9-én tartett közgyűlésén javasolta a peticicnális eljárásnak jogszerűbb megreformálását,15 az 1925. évi közgyűlésen pedig megint három pontban összefoglalva terjesztette elő azokat a módosításokat, amelyeket a Nemzetek Szövetségének Tanácsa részéről követett kisebbségi eljárás megjavítása érdekében kívánatosnak tartott. Ez a három követelmény a következő: 1. a Tanács tagjaínak azt a kizárólagos jogát, mely szerint csak ők illetékesek valamely kisebbségi ügyet a Tanács elé vinni, ki kellene terjeszteni valamennyi államra, amely tagja a Nemzetek Szövetségének, valamint maguknak a kisebbségeknek egyházi, kulturális és közgazdasági legfőbb szervezeteire is; továbbá 2. az eljárást kontradiktórius formák között kellene lefolytatni; végül 3. olyan kisebbségi ügyekben, melyekben a jogi szempont a döntő, kötelezővé kellene tenni a hágai Állandó Nemzetközi Bíróság véleményének meghallgatását. Apponyi javaslatai azonban eredményre nem vezettek. Az 1925. évi közgyűlés a vita végén kimondotta, hogy helyesli a Tanácsnak a kisebbségi ügyek elintézésénél eddig követett eljárását; a gróf Apponyi Albert által felvetett eszmék fölött folyt vitatkozás jegyzőkönyvét mindazonáltal áttette a Tanácshoz, ' A Tanács az így hozzá áttett vitaanyagot 1925. évi decemberi ülésén vette tárgyalás alá Mello Franco brazíliai delegátus, kisebbségügyi előadó előterjesztése alapján. Mello Franco azonban napirendre térést javasolt az Apponyi gróf által felvetett kezdeményezések fölött.16 VIII. így aztán ebből a nagy apparátussal felépített jogintézményből a legkézzelfoghatóbban tisztán politikai intézmény lett, amely a legyőzött dunai államok belső ügyeibe való beavatkozásra jogcímül továbbra is szolgálhat ugyan, a főképen érdekelt magyar kisebbségeknek azonban mai formájában hatékony nemzetközi védelmet nyújtani teljesen képtelen. Hogy mennyire jogos és megokolt a bizalmatlanság ezeknek a „védelmi intézményeknek" hatáJ» „Magyarország és a Népszövetség." 1925. — 29. 1. « Id. m. 191. 1. u Nagy Elek, id. m. 30. 1. < Magyar Külpolitika, 1926. ápr. 1. lyosságával szemben, mi sem igazolja jobban, mint azok az ántánt hangok, amelyek maguk is az utódállamokban élő kisebbségek panaszairól szólnak és azokat ez intézmények hatálytalanságának bizonyítékaiként mutatják be. így Lucien-Brun17 pl. rámutat arra, hogy Csehszlovákiában 50.000 német gyermeket megfosztottak a német oktatás lehetőségétől azzal, hogy 750 német ískolaosztályt bezártak. Bezártak azonkívül 3110 magyar elemi iskolát is úgy, hogy 1,084.000 magyar nyelvű lakos részére mindössze 760 magyar nyelvű elemi iskola maradt. Beszüntettek 97 felsőbb népiskolát, 29 lyceumot vagy szakiskolát és az összes tanítóképzőket, azonkívül Pozsonyban, amely város lakosságának 30%-a magyar, a magyar egyetemet és az összes katholikus szemináriumokat. A Tótföldön és a rutén földön 3000 magyar gyermek van megfosztva az oktatás lehetőségétől és 2000-et kell kiküldeni külföldre tanulás végett. A felsőbb oktatásra a Tótföldön a magyaroknak egyetlenegy intézményük nincsen, jóllehet a hallgatók és tanárok nagyobb része soraikból kerül ki. Azokat, akik ezért tanulmányaik folytatására elmentek Magyarországra, megfosztották a Tótföldre való visszatérés lehetőségétől. Ugyancsak Lucien-Brun mutat rá1K az utódállamokban a földbirtekreferm révén elkövetett igazságtalanságokra is. Formában — úgymond — ezek a törvények kifogástalanok és alkalmazhatók az összes polgárokra, "de mégis úgy vannak megalkotva, hogv csak a kisebbségek tagjait érintik. Észtországban és Litvániában ennek a ,,szccializáció"-nak célja szemmelláthatóan a balti főuraknak kifosztása volt. Birtokveszteségükért semmi kárpótlásban sem részesültek. Másutt, így Csehszlovákiában és Jugoszláviában a rablást hadviselt katonák részére történt telepítések formájába burkolták. Csehszlovákiában és Romániában a földbirtokrefcrmnak majdnem hivatalosan is bevallott célja egyes csehországi és morvaországi németeknek, valamint a magyar mágnásoknak birtokuktól való megfosztása volt; ők voltak ezeknek az országoknak egyetlen nagybirtokosai. Az ilyen jogfosztások fölpanaszolása esetén pedig azok orvoslása helyett a politikailag érdekelt hatalmak egyszerűen rásütik a kisebbségekre a politikai érvényesülés és állambomlasztás törekvését, amelyet támogatni a kisebbségi szerződéseknek egyáltalán nem feladata. Nagyon érdekes, hogy ez a fölfogás a Nemzetek Szövetsége Közgyűlésének 1922. szept. 21-én tartott ülésén is már kifejezésre került. Itt a kisebbségek védelemre való jogosultságának formai elismerése mellett a Közgyűlés kifejezést adott azon nézetének, hogy a kisebbségek tagjai elsősorban államuk polgárai és mint ilyenek kötelesek kormányaikkal lojálisán együttműködni. A főtitkárságnak feladatává is tetie ez a Közgyűlés azt, hegy szerezzen be adatokat arról, mennyire felelnek meg a kisebbségek tagjai ezeknek az ő állampolgári kötelességeiknek. A Tanácsnak 1925. december havában tartott ülésében pedig Mello Franco referádájában ez a nagyon jelentős passzus foglalt helyet: „Azok, akik a kisebbségek védelmének rendszerét megalkották — érti ez alatt a párizsi békekonferenciát, — nem arra gondoltak, hogy bizonyos államok keretében a lakosság egy részét úgy szervezzék meg. hogv az állandóan idegen maradjon a nemzet egyetemes szervezetében, hanem ellenkező17 Id m 198. 1. 18 Id. m. 199. 1.