Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 18. szám - Genfi levél. Az Interparlamentáris Unió ülésezése - Berzeviczy Albert két nagy felszólalása - Lukács György a kisebbségek védelméért - Az Unio szélesíteni óhajtja tevékenységi körét

6 megvizsgálására külön albizottságot alakít és ez az albizottság fogja végleges véleményét az egyik legközelebbi — de nem a jövő évi párisi — konferencia elé terjeszteni. A lefegyverzés problémája A következő napon ismét Berzeviczy Albertnek felszólalását élvezhettük a lefegyverzési bizottságban, aki Munch (Dánia) elnök bevezető szavai után felszólalva, szárnyaló szavakban mutatott rá arra a nagy méltánytalanságra, amely éppen a lefegyverzéssel kapcsolatban a legyőzött nemzeteket érte. A bizottság tagjait a Berzeviczy okfejtéséből kívilágló megcáfolhatatlan igazságon kívül elragadta és láthatóan befolyásolta a felszólaló szónoki heve is, akinek tárgyilagossága előtt.még Markovich szerb delegátus is kénvtelen volt zászlóját meghajtania. A lefegyverzés terén, úgymond Berzeviczy, feltétlenül zsákutcába jutunk, ha továbbra is az eddig haladott utat követjük. Immár hat év telt el a nagy világháború óta, a nélkül, hogy a lefegyverzés problémája csak egy lépéssel is előbbre haladt volna s a kérdés lényege: meg van-e a hatalmakban a készség akár a fegyverkezés korlátozására, akár a lefegyverzésre, vagy nincsen meg. Nem vonja kétségbe, hogy bizonyos jóindulat mindenütt megnyilvánul, de mivel az egyes államok a lefegyverzés előfeltételéül szolgáló biztosságot nem látják megvalósítottaknak, nem hogy nem csökkentenék a fegyverkezést, de egyesek, újabb erőfeszítéssel, még növelik is hadseregüknek a békeidőket régen meghaladó létszámát. Holott a békeszerződések nem kötik a lefegyverzést a biztosság teljes megvalósítása állapotának feltételéhez. A békeszerződések, a legyőzöttek lefegyverzése, a Nemzetek Szövetségének létesítése, a hágai nemzetközi bíróság, majd a locarnoi megállapodások kellő biztosítékul lehetnek az egyes államoknak arra, bogy a • lefegyverzést nyugodtan megkezdhessék. És vájjon nem véges igazságtalanság-e, hogy mindig csak a győztes és felfegyverkezett államok biztosságáról van szó, holott már a békeszerződésekből kivehetően a legyőzött államok részére biztosított katonai erő csak a belső rend fenntartására elegendő, de nem elegendő arra, hogy az állam magát esetleges külső támadás ellen megvédje. A legyőzött államoknak éppúgy meg kell adni a hazafias érzésekből fakadó jogaik védelmét és meg kell tisztítani a politikai élet levegőjét attól a felfogástól, amely a békeszerződések megszegését látta abban a tényben, hogy a nagyköveti konferencia határozata pl. nemrég lehetővé tette Magyarországnak, hogy katonáit gázvédő álarccal elláthassa. Természetes, hogy azok az új államok, amelyek a békeszerződéseknek köszönhetik létüket s amelyek akaratukat ma nemcsak a győzőkkel szemben érvényesíthetik, de más államokkal szemben is, a mai rendszert fenntartani kívánják. Másfelől azonban természetes az is, hogy a nemzeteket megillető jogok egyenlősége és a világbéke csak akkor biztosítható, ha megszüntetik azt a mai helyMAGYAR KÜLPOLITIKA zetet, hogy az egyik fél állig fegyverkezetten állhasson szemben a legelemibb védekezés lehetőségétől is megfosztott legyőzött féllel szemben. A lefegyverzés ímminens szükségesség és nagy felelősséget vállal magára, aki annak megvalósítását meggátolja, mert elősegíti, hogy a világ tekintélyes részében meginogjon a hit és a bizalom a Nemzetek Szövetsége iránt. Ha a Nemzetek Szövetsége valóság és nem ábránd, ha már nem tudja megvalósítani a tényleges lefegyverzést, legalább gátolja meg a békeszerződésekben] megállapított korlátokon túlmenő fegyverkezést. Elfogadja a bizottság javaslatát, különösen abban a részében, amelyben kimondja a szükségességét az egyes államok fegyverre alapított hegemóniája ellen való védekezésnek, amelyben eltörlését óhajt ja. a kémiai és bakteriológiai háborúnak, valamint a tankoknak és megadja az államoknak azt a jogot, hogyha egyes államok részéről túlzott fegyverkezést észlelnek, ezt a Nemzetek Szövetsége Tanácsának bejelenthessék, amelynek egyúttal jogában lenne a tényállást a helyszínén kivizsgálnia. A bizottságnak a lefegyverzés technikai keresztülviteléről szóló javaslatát a csoportok előzetes meghallgatása után az Unió legközelebbi párizsi kongresszusa elé terjesztik. A tanácsülés; Az Interparlamentáris Unió tanácsülésén Berzeviczy Albert napirend előtt szót kért, hogy válaszolhasson ama vádakra, amelyekkel Mateiu román képviselő illette Berzeviczy és Apponyi Albert gróf népiskolai politikáját az Interparlamentáris Unió legutóbbi ottawai konferenciáján. Berzeviczy adatról adatra kimutatta* hogy 1904ben, kultuszmínisztersége alatt, az erdélyrészi románságnak nagyobb arányban volt rendelkezésére román anyanyelvű hitfelekezetí iskola, mint Románia egész lakosságának. A magyar állam szubvencióval látta el a román nemzetiségi iskolákat és 37 évvel a kiegyezés után számos magyarul nem értő román tanító működött magyar iskolában, holott ma a Romániának ítélt területeken egyetlenegy tanító nem működhetik, aki ne beszélné az állam nyelvét. Apponyi gróf kultuszminiszteri tevékenységét illetően pedig rámutatott arra, hogy Apponyi gróf 1917-ben csupán átmeneti jellegűnek tartotta azon intézkedését, amellyel a román csapatok által fenyegetett területeken az iskolákat bezáratta. És hogy a magyar állam joggal volt bizalmatlan a tanítók egy részével szemben, bizonyítja, hogy nagy részük csatlakozott az Erdélyből kivonuló román csapatokhoz. Berzeviczy kérte, hogy felszólalását az Unió közölje folyóiratában is. A tanácsülés végén Pella román képviselő 1926. szeptember 16 kifejezte sajnálkozását, hogy a magyar kiküldött a multat hánytorgatja és kérte, engedjék meg, hogy Mateiu-nak Berzeviczy felszólalására adandó válaszát szintén közölje a folyóirat. Berzeviczy rövid víszonválaszában azzal vágott vissza, hogy a multat éppen Mateiu idézte fel méltatlan támadásával és ha szabad támadni, a megtámadottnak elemi joga, hogy védekezhessék. Egyben fenntartotta a jogot, hogy Mateiu válaszára is felelhessen. A tanácsülés során felszólalt még Lukács György is. Az ethnikai bizottság ugyanis elfogadta Markovich szerb delegátusnak azt a javaslatát, hogy kisebbségi kérdés a jövőben csak abban az esetben legyen a Konferenia elé terjeszthető, ha előzetesen a bizottság is, meg a Tanács is letárgyalja. Lukács azt kérte, hegy ez a korlátozás csak a ténykérdésekre vonatkozzék, ellenben jogi kérdések az eddigi gyakorlatnak megfelelően továbbra is szabadon a konferencia elé legyenek terjeszthetők, mert Markovich javaslata, mai formájában a szólásjog korlátozását jelenti. A Tanács mind Markovich javaslatát, mind pedig Lukács kiegészítő javaslatát visszaküldte az albizottságnak és Adelswaérd báró kifejezte azt a meggyőződését, fogy Lukács javaslatának elfogadása aligha fog akadályba ütközni. A Tanács egyúttal elhatározta, bogy jövő évi konferenciáját szepteriibet első napjaiban tartja Párisoan. Este ünnepi nyilvános ülés volt a Népszövetség meghívott tagjainak és a sajtóképviselőknek részvételével, amely alkalommal Adelswaérd báró számolt be az Unió elmúlt évi tevékenységéről, kifejezve a többi közt azt a reményét, hogy a kisebbségi kérdésben sikerülni fog előbb-utóbb a lelkeket megnyugtató megoldást találni. A bizottságok összefoglaló jelentését Markovich (Szerbia), Schücking (Németország), Munck (Dánia), Pethick-Lawrence (Anglia) és Merlin (Franciaország) terjesztették elő. Az Unió genfi üléseinek legérdekesebb résztvevői még német részről Wirth kancellár, Schücking, Lőbe, Schnee volt gyarmati kormányzó és Eickhoff, cseh részről Brabec és Uhlirc, olasz részről Di Stefano szenátor és Gentile képviselő, román részről V. Pella és Mateiu. Ausztriát Mataja volt külügyminiszter képviselte, míg az ethnikai szakbizottság elnöke a svéd Adelswaérd báró volt.