Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 18. szám - Genfi levél. Az Interparlamentáris Unió ülésezése - Berzeviczy Albert két nagy felszólalása - Lukács György a kisebbségek védelméért - Az Unio szélesíteni óhajtja tevékenységi körét

1926. szeptember 16 MAGYAR KÜLPOLITIKA 5 mai helyzetért. Berzeviczy Albert felfogása szerint ellenben az Uniónak nem lehet szebb feladata, mint ennek a kérdésnek a tanulmányozása, mert a parlamenti rezsimnek nem szabad megadni a kegyelemdöfést, az észlelt hibák kiküszöbölésére kell törekednünk, de, hiábavaló munka elkerülése végett, az Unió munkásságát a választórendszer, a parlamenti szervezet és ügyvitel szükséges és lehetséges javítására és fejlesztésére kell korlátoznunk. Burton képviselő ismert gyakorlati és ethikai oldalán világította meg a helyzetet, amikor azt mondta, hogy a mai szövevényes államéletben számos kérdés elintézése gyors intézkedést követel, amit megtehet a király, vagy megtehet egy köztársasági elnök, reá ruházott hatalmánál fogva, de melyet nem képes megtenni a parlament, mai nehézkes szervezeténél fogva. Súlyos hibának tekinti még, hogy az egyes képviselők mindinkább kerületi érdekek képviselőivé válnak, az egyéni érdek szolgálata mellett léhát a közérdek, az államérdek mindinkább háttérbe szorul. Az Unió szakbizottsága határozatában, Wirth kancellár okfejtésének szellemében akként döntött, hogy a krízis okainak kérdésében nemzetközi jogászok és pártatlan tudósok véleményét fogja előzetesen meghallgatni. Itt említem meg, hogy az Unió mindinkább a gyakorlati problémákra óhajtván vetni a fősúlyt, működését a jövőben az eddiginél szélesebb alapokra kívánja fektetni. Ezirányú tevékenységének súlyát csak növeli, hogy a Nemzetek Szövetségével nem hivatalos együttműködése ellen az amerikai csoport sem tett észrevételt. Mindenesetre jellemző és sokat jelentő volt már most is az az általános nagy figyelem, amellyel Burton legrövidebb felszólalását is kísérték. A kisebbségi kérdés Bennünket legközelebbről talán az ethnikai bízottságban tárgyalt kisebbségi kérdés érdekelt. Félreértések elkerülése végett megismétlem, hogy hasonló politikai jellegű kérdésekben határozat végrehajtására, vagy valamely eddig követett gyakorlat megváltoztatására csak az egyes nemzetek végrehajtó hatalommal felruházott szervei vagy azok összessége, a Nemzetek Szövetsége illetékes. Az Unió konferenciáin hozott határozatok éppen úgy, miként a Népszövetségi Ligák konferenciáinak határozatai csak elméleti értékűek mindaddig, amíg azokat a kormányok magukévá nem teszik, illetve a Nemzetek Szövetségének megvalósításra nem ajánlják. Ebből a szemszögből kell tekinteni az ethnikai bizottság magyar tagjának, Lukács György nyugalmazott miniszternek a szereplését, aki komoly újabb sikert könyvelhet el eddigi eredményes működéséhez. Mert nem az a fontos, közel vagyunk-e, vagy igen messze attól az időponttól, amikor az elfogadott határozatok haszna a gyakorlati életben is érezhető lesz, a fontos, hogy a kisebbségi kérdést a politikai világ nagy közvéleménye elismerte a beteg Európa egyik kórokozó tünetének, elismerte, hogy a kisebbségi kérdéssel foglalkozni kell, ezt a problémát előbb vagy utóbb meg kell oldani, mert mindaddig illuzóriusak maradnak az őszinte béke megvalósítására törekvő, jogilag legszebben megkonstruált tervek és koncepciók is. A bizottság elé az egyes nemzeti csoportok részéről különböző javaslatok érkeztek be. Quidde (Németország) a peres eljárás mintájára iratváltást javasol panaszos és panaszolt között, a konkrét, hitelt érdemlő tényállást pedig külön bizottság állapítaná meg. Usteri (Svájc) arra mutat rá, hogy mindenekelőtt az egyes nemzetek keretében elhelyezkedett nemzeti kisebbségek helyzetének javítására kellene törekedni, míg Mateiu (Románia), teljesen száműzve szeretné látni ezt a kérdést az Unió munkarendjéről, mert az ő szemében a kisebbségi kérdés „csak egyes államok sajnálatraméltó eszköze politikai izgatásra, hogy ezzel mindenkép fölforgassák a jelenlegi helyzetet és a békeszerződésekre épített új rendet". Wílfan (Olaszország) javaslata az őszinte igazságosság szükségességét hangoztatja (Wahrheitsproblem) s e célból a kisebbségeknek azonos elvek szerint megejtett statisztikáját véli elsősorban összeáílítandónak, párhuzamosan nemzetközi nyelvindex létesítésével, vagyis megállapításával annak, hogy Európában ma hány élő nyelv létezik. A Lukács Ggyörgy előterjesztette magyar javaslat a legfőbb sérelmet abban látja, bogy a kisebbségeknek ma nem adatik meg a jog ahhoz, hogy panaszaikat illetékes fórum elé juttathassák. Nincs kontradiktóríus eljárás, ahol vádló nyíltan szembeállhatna a vádlottal, ma ellenfelek állanak egymással szemközt, holott csak feleknek kellene lenniök, akik az emberi mivoltukban gyökeredző joguknál fogva törvényes és kölcsönös méltányosságon alapuló formákban folytatják le egymással való vitáikat, A kisebbségekkel szemben folyton a loyalitás kötelezettségét hangoztatják, holott a loyalitás csak a jogok tiszteletben tartásának lehet természetes ellenértéke és meg kell szüntetni azt az abusust, amely a kisebbségi szerződésnek azt a pontját, amely a tanácstagoknak jogot biztosít arra, hogy a beérkezett kisebbségi panaszokat a Tanács elé terjesszék, megszorítóan akként értelmezi, hogy kizáróan csak a tanácstagoknak van joguk panasz előterjesztésére, ha tehát panasz előterjesztésére tanácstag nem akad, a beérkezett panaszt a Nemzetek Szövetségének irodája sülyeszti el irattárának örök temetőjébe. A magyar javaslat elvben elfogadja a kisebbségi védelemnek mai rendszerét, de annak kiterjesztését, illetve fejlesztését óhajtja. A magyar javaslat szerint a kisebbségek védői továbbra is a Nemzetek Szövetségének Tanácsa és a Nemzetközi Állandó Bíróság maradna, ellenben a feleknek jogukban állana tetszésük szerint akár egyikhez, akár másikhoz fordulni. (A mai gyakorlat szerint csak a Tanács utalhat ügyeket elbírálás végett a Nemzetközi Bírósághoz.) A magyar javaslat egyúttal megadná a panasztétel jogát a Tanácsban nem képviselt államoknak, úgyszintén maguknak a kisebbségeknek is, úgyhogy a javaslat megvalósítása esetén a kisebbségek nem lennének többé a Tanácsban képviselt néhány nemzet kegyére és jóindulatára utalva. Hogy ez mit jelentene gyakorlatban, annak megvilágítására elegendő, hogy a Nemzetek Szövetsége Tanácsához eddig körülbelül 1000 panasz érkezett be és ezek közül érdemben elintéztek eddig — tizenötöt. Maga a vita a bízottságban az Unió tekintélyéhez méltó volt. Nagy megértést mutatott a kérdés iránt az angol képviselő Riley, míg ellenben az ellenzéket az egész kisentente nevében és úgy látszik hallgatag megbízásából Markovich jugoszláv kiküldött képviselte. Alacsony termetű férfiú, prononszirozott vonások nélkül, aki igen élénk débatteri készséggel és alapos felkészültséggel védte álláspontját. Hangjának színezete fölényeskedő, de fölényt érez nemcsak velünk szemben, de a nagyantant képviselőivel szemben is. Markovich szerint a kisebbségi kérdés napirenden való tartása a béke állandó veszedelmét jelenti és a magyar javaslat elutasítását kérte, mert ugyanebben a kérdésben a Nemzetek Szövetségének Tanácsa egyszer már döntött, még pedig elutasító értelemben. ,,A szerbek, úgymond, ötszáz éven keresztül voltak rabszolgák, tudják mily keserű az elnyomatás érzése, távol legyen tőlük, hogy viszont most ők nyomjanak el bárkit is" (!) A bizottság Markovich érvelésével szemben akként döntött, hogy a javaslatot kinyomatja, a javaslat