Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 14. szám - A nemzetközi munkaügyi szervezet és Magyarország

A Magyar Külpolitika 8. számú melléklete 1926. július 16 gődjék, de igyekeznie kell vagy közvetlenül elmélyedni azokba és így kutatni gyakorlati keresztülvitelük lehetőségeit es kijelölni gyakorlati keresztülvitelük útjait, vagy pedig igyekeznie kell arra, hogy mint az illetékes tudományos egyesületek lelkiismerete és hajtóereje ez egyesületek kutatásának és munkájának felhasználásával mozdítsa elő e határozatoknak elfogadását és a gyakorlatba átültetését, mindig abban a tudatban, hogy az, amit e részben tesz Magyarország külügyi helyzetének, talán a magyar integritás gondolatának is javára válik. Abból, amit szerencsém volt már eddig elmondani, azt hiszem, szükségszerűen következik az a további követelmény is, hogy a Külügyi Társaság ne álljon meg a remzetgyúlés által elfogadott határozatoknál és annál, hogy ezeknek megfelelő végrehajtását sürgesse, de további feladata, vizsgálat tárgyává tenni a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek azokat a határozatait is. amelyeket kormányunk, ilietve a nemzetgyűlés nem tartott elfogadhatóknak és ha úgy találja, hogy az ebbeli állásfoglalás jól felfogott érdekeinek félreismerésén alapszik, kérni és sürgetni a kormány és a nemzetgyűlés előbbi állásfoglalásának a feladását és az illető határozatoknak utólagos elfogadását. Nem szólok itt természetesen az 1919. évi washingtoni konferenciának a 8 órai munkaidő bevezetésére vonatkozó határozatáról, melyet a koimány és a nemzetgyűlés szomorú gazdasági viszonyainkra utalással nem fogadott el. Hiszen tudjuk, hogy nem csatlakozott ehhez az egyezményhez az olyan államoknak egész sora sem, melyek törvényhozásukban vagy gyakorlatukban különben teljesen érvényesítik már a 8 órai munkaidőnek elvét. Az akadály eddig az európai legnagyobb két ipari államnak, Nagybritánniának és Németországnak az egyezménnyel szemben követett maga tartásában állott. Méltóztatik tudni, hogy az angol kormány meghívására ez év márciusában összejöttek végre Londonban Nagybritánníának, Németországnak, Franciaországnak, Belgiumnak és Olaszországnak képviselői — és pedig az első 4 állam képviseletében maguk a munkaügyi miniszterek — a 8 órai munkaidőről szóló egyezménynek a célból való megbeszélésére, hegy ezt az egyezményt ezek az államok is ratifikálhassák. Miután az egyezmény ama pontjainak értelmezése tekintetében, melyek addig vitásak voltak, teljessé iett az egyértelműség, remélhető, hogy most már ezek az államok is csatlakozni fognak ahhoz, ami viszont előreláthatólag döntő kihatással lesz a többi államra, e melyek ugyanis éppen az előbb említett államoknak magatartására tekintettel nem csatlakozhattak eddig ahhoz. Addig, amíg ez be nem következik, mindenesetre időszerűtlen volna a mi csatlakozásunk kérdését bolygatni .Ép oly időszerűtlen volna nemzetgyűlésünk elutasító állásfoglalásának megbolygatasa azon egyezmény tekintetében, rnc'y az ipari munkára bocsátás alsó korhatárát a betöltött 14. évb?n állapítja meg. Időszerűtlen viJ.na ez nevezetesen mindaddig, míg a mindennapi népiskola látogatása nálunk csak a 12. év betöltéséig kötelező. Ha majd mi is kiterjesztettük a mindennapi népiskola látogatásának mai kötelezettségét további 2 é\re, akkor mi sem fog útjában állani annak, hogy csatlakozzunk ehhez az egyezményhez mi is. Társaságunk tehát ez esetben nem az egyezményhez való csatlakozásunknak, hanem inkább közoktatásunk ielzett kiépítésének a sürgetése volna a feladata. Ellenben nagyon is megfontolást érdemel, ne térjünk-e vissza a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetnek a nemzetgyűlés által már elintézett egyéb határozataira. így pl. arra, amely szerint az államok a szervezkedési és koalicionális jog tekintetében a mezőgazdasági munkásokat az ipariakkal egyenlő bánásmódban részesítik. Talán jellemző e részben, hogy az európai államok közül Magyarországon kívül ehhez az egyezményhez eddig csak Görögország, Litvánia, Portugália, Románia, a Szerb-HorvátSzlovén királyság és Svájc nem csatlakoztak. De Svájc sem a dolog érdemére tartozó elvi okból, mert hiszen Svájc hivatkozással szövetségi alkotmányára, mely szerint ugyanis a mezőgazdasági munkásoknak minden korlátozás nélkül máris ugyanaz a szervezkedési és koalicionális joguk van ott, mint az ipari munkásoknak, maga is kívánta ennek az egyezménytervezetnek a megalkotását. Hanem egyedül arra a még nem egészen tisztázott és itt közelebbről meg nem világítható fenntartásra tekintettel, melyet a szövetségi államoknak — minő Svájc is — és ezek tagállamainak egymáshoz való viszonyát illetőleg a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet alkotmánya tartalmaz. Maradunk tehát egy társaságban e részben a szó szoros értelmében vett Balkánnal, sőt még csak nem is az egész Balkánnal, mert Bulgária, ez a munkaügyi vonatkozásokban is erősen haladó kis állam, csatlakozott ehhez az egyezményhez is. Ugyanezek a megfontolások állanak ama washingtoni ajánlás tekintetében is, mely a viszonosság feltétele mellett a külföldi munkásokat a felföldiekkel egyenlő bánásmódban kívánja részesíteni. Mi kifejezetten azért nem fogadtuk el ezt az ajánlást, mert az egyesülési ,jog terén nem akarjuk a külföldi munkásoknak a belföldiekkel való egyenlő bánásmódot biztosítani. Nem bocsátkozhatom itt annak a kimutatásába, hogy ezzel csak magunknak ártunk: éppen a kérdés külügyi vonatkozásaira tekintettel azt hiszem azonban, hogy társaságunknak komoly feladata az, hogy e kérdéssel behatóan foglalkozzék és ennek eredményeképen a kormányt és a nemzetgyűlést eddigi álláspont j ának megváltoztatására ösztökélje. Amint egyáltalában végzetes állapot az, hogy Magyarország a munkaügyi politikában ma már világszerte elismert szakszervezkedési jog tekintetében oly makacsul ragaszkodik eddigi anakronisztikus álláspontjához, megkockáztatván ezzel azt, hogy magára zúdítsa, amint, sajnos, az utóbbi években tényleg magára is zúdította, olyan kétségkívül hatalmas politikai tényezőnek az ellenszenvét, aminőnek a sorsunk alakulására ma nagyon is mérvadó államokban a munkásságot kell tekinteni. Legyen szabad végül megemlítenem, hogy olyan országnak, melyből az elvándorlás olyan erős, mint tőlünk, a munkásvédelmi szerződéseknek egész hálózatát kellene megkötni a külállamokkal. Tényleg egész Európát átfogja már a munkásvédelmi szerződéseknek ilyen hálózata, csak olyan szerződéseket keresünk hiába, melyeket külföldön dolgozó honosaink védelmére a magyar állam kötött. Nem kell részle.tesen fejtegetnem, hogy elsőrendű külügyi érdekekről van itt szó, melyek mindenképen méltók arra, hogy Társaságunk behatóan foglalkozzék azokkal. A Magyar Külügyi Társaságnak, mint említettem, másik igen fontos feladata az, hogy a Nemzetszövetségi Liga kebelében hangot adjon és a Liga révén a mi hangunknál erősebb visszhangot teremtsen azoknak a jogos szempontoknak, melyeket a nemzetközi munkaüggyel kapcsolatban a Nemzetközi Munkaügyi Szervezetben nekünk magunknak nem sikerült érvényesíteni. Említettem már a Nemzet-