Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 14. szám - A cseh vámtarifa. Mutschenbacher Emil dr.-nak, az OMGE igazgatójának nyilatkozata - A magyar gazdák álláspontja - A cseh politika céljai - Memorandum a Népszövetséghez - A Népszövetségi Ligák Nemzetközi Uniójának idei nagygyűlése Angliában

1926. július 16. MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 delegáltjaik útján vettek részt. A magyar küldöttség vezetője Pékár Gyula nemzetgyűlési képviselő, a nemzetgyűlés külügyi bizottságának elnöke és a Külügyi Társaság alelnöke, tagjai pedig Paikert Alajos miniszteri tanácsos és Eöttevényi Olivér udvari tanácsos, nyugalmazott főispán, a Külügyi Társaság alelnökei, valamint Vermes Béla földbirtokos, v. országgyűlési képviselő, a Délvidéki Otthon alelnöke volt, akik folyó évi június hó 21-én indultak útra, hogy az idén különösen élénknek ígérkező és nagy tárgysorozattal rendelkező nagygyűlés tanácskozásain részt vegyenek. Londonba érkezve, felkérésünkre szíves készséggel csatlakozott a magyar delegációhoz u huzamosabb ideje ott tartózkodó Nagy Emil v. igazságügyminiszter, nemzetgyűlési képviselő, a Külügyi Társaság választott rendes tagja is, aki a gyűlések munkájában is élénk részt vett. Sajnos, itt nincs elegendő helyünk arra, hogy a tanácskozások minden részletével foglalkozhassunk, de rá kell mutatnunk azokra a mozzanatokra, amelyek a magyar közönséget leginkább érdeklik, s amelyekben a magyar delegáció igyekezett a maga munkájával hasznos szolgálatokat végezni. A nemzeti kisebbségek sérelmeinek orvoslása Ilyen mindenek előtt a nemzeti kisebbségeket ért sérelmek miatt benyújtott panaszok tárgyában való eljárás, az úgynevezett procedúra reformjára irányuló mozgalom. Tudvalevő, hogy tőlünk elszakított és idegen fenhatóság alá került véreink kulturális, politikai és gazdasági téren igen sok igazságtalanságnak, sőt gyakran üldözésnek vannak kitéve. Ez ellen ma alig lehet még eredményesen küzdeni, mert a Népszövetséget megalapító nemzetközi egyezmény (az u. n. egyezség-okmány, paktum) erre nem elég hatályos intézkedéseket tartalmaz, úgy, hogy a panaszok legnagyobb része vagy a végletekig elhúzódva, eredménnyel nem jár, vagy pedig a tényleges igazság kiderítése a mai rendszerben számos akadályra talál. Ennek a legcélszerűbb orvoslásául az ígérkezik, hogy a Népszövetség fogadjon el olyan perrendtartási javaslatot, amely a panaszosoknak a jogait, a bizonyítási eljárást, s az anyagi igazság kiderítését, valamint a megfelelő elégtételt jogászilag kötelező szabatossággal oldja meg. Erre céloz az u. n. procedúra-javaslat, melyet a Magyar Külügyi Társaság elnöki tanácsának kiváló tagja, Magyary Géza budapesti egyetemi jogtanár már évekkel ezelőtt francia nyelven elismerésre méltó precizitással elkészített, szakaszokba foglalt s melyet a Külügyi Társaság elfogadás végett már régebben a Népszövetségi Unió elé terjesztett. Sajncs, egyrészt elvi ellentétek, különösen azonban ellenségeink huzavonája ezt a pompás munkálatot mostanig sem tudta a végleges elfogadásig megérlelni, de a Külügyi Társaság szívós kitartással állandóan napirenden tartja azt és minden alkalmat megragad a javaslat tető alá hozására. Közben az történt, hogy Rauchberg Henrik, a prágai német egyetem tanára, szintén készített egy hasonló javaslatot, azonban a Külügyi Társaságnak sikerült az, hogy e két említett elaboratum, szerzőik beleegyezésével és irányelveik fentartásával, egyesíttessék. De készített egy javaslatot az angol Népszövetségi Liga egy előkelő tagja, Sir Waltér Napier is, aki, mint az angol legfelsőbb bíróság volt bírája, erre a feladatra szintén igen alkalmasnak mutatkozott. Az Unió ennek következtében elhatározta, hogy az egész kérdés-komplexumot feldolgozás és végleges javaslattétel végett kiadja van Overbeeke brüsszeli egyetemi jogtanárnak, a kiváló nemzetközi jogásznak, azzal, hogy ő tegyen most már e munkálatok felhasználásával végleges javaslatot. így állott a helyzet, mikor az idei nagygyűlés bizottsági tanácskozásai Londonban megkezdődtek. A magyarokat Overbeeke elaboratuma kellemesen lepte meg, mert ő, az ideális gondolkodású jogász tiszta látásával, saját propoziciójában, minden habozás nélkül azt a felfogást fejtette ki, hogy a nemzeti kisebbségeket ért sérelmek valóban hatályos orvoslásának egyedüli módja a panaszoknak a Hágában székelő Nemzetközi Döntőbíróság elé vitele. Kétségtelen, hogy ezt a felfogást mi is a legnagyobb örömmel fogadtuk, de viszont le kellett számolni azzal a ténnyel, hogy egy ily messzemenő javaslat a jelenlegi körülmények között a hivatalos Népszövetségnél alig találna elfogadásra s ezért azt az álláspontot fejtette ki a magyar delegáció nevében Pékár, — mely megoldási mód Eöttevényi propozicíója volt — hogy Overbeeke elaberatumának alapelveit az elfogadandó procedúra-tervezet bevezetéseként, mint ideális célt vegyék be az elaboratumba, utána pedig, mint már most is elérhető célt, az említett javaslatokat tegyék részletes kidolgozás anyagává. Ezt az álláspontot Pékár fáradhatatlan kitartással — jellemző, hogy a késő estébe benyúló egyik bizottsági ülésen nem kevesebb, mint 19 ízben szólalt fel, franciául és angolul — diadalra is vitte és jellemző, hogy az Unióban képviselt 37 állam delegátusai közül ellentétes álláspontot csak az Olaszország nevében megjelent Giannini rendkívüli követ és a Románia képviseletében megjelent Serbescu tanár vallottak. Az ily módon létrejött döntés szerint a javaslat Overbeeke elvi álláspontjának, mint bevezetésnek a fentartásával az angol Napier javaslatát fogadta el alapul, de akként, hogy abba a Magyary-féle elaborátum minden döntő fontosságú tétele bevétessék. Ennek a szövegezésére egy albizottságot küldtek ki, melynek csak 6 tagja van és ezek közt foglal helyet a magyar delegáció nevében Pékár is. Az albizottság tagjai kivüle: Napier angol, Rauchberg csehországi német (mindketten egy-egy javaslat készítői), aztán Junghann német, Overbeeke belga és Baker asszony holland. Elnökké Pékár javaslatára ezt az utóbbit választották, aki különben jeles ügyvéd. Ez az albizottság a végleges szövegezést az ezévi szeptember végén Salzburgban tartandó ülésen fogja elvégezni. így most már remény van arra, hogy ez a régóta húzódó kérdés — amelyben eleinte majdnem egészen izolálva voltunk — a nemzetek többségének támogatásával szerencsés megoldásra jut. És ez a mozzanat kötelességünkké teszi egy igen figyelemreméltó tény leszögezését. Az Uniónak a nemzeti kisebbségek ügyével foglalkozó bizottsága az angliai Népszövetségi Liga elnökének, Sir Willoughby Dickinsohn-nak az elnöklete alatt áll. Ez az angol elnök az idén a kisebbségek helyzetéről olyan, szinte fulminánsnak mondható és az angolok részéről eddig nem tapasztalt, a kisebbségeknek kedvező, illetve pártoló jelentést tett, mely azt mutatja, hogy az angol közvélemény az elnyomott nemzeti kisebbségek ügyét fokozatosan a magáévá teszi. Ez pedig igen nagy jelentőségű, mert azt mutatja, hogy ez a hatalmas világnemzet a maga politikai súlyával ennek a mi véreinket is oly súlyosan érintő problémának a megoldását elsőrendű politikai szükségnek tekinti, ami nem is csoda, ha meggondoljuk, hogy Európában összesen körűibe-