Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 12. szám - A Magyar Külügyi Társaság Vl-ik évi közgyűlése. 1926 június hó 11-én - Egy év eredménye - új tervek

1926. június 16 — 2 — A Magyar Külpolitika 6. számú melléklete ciája vállalta, míg a bizottság elő- 5 adója és egyúttal az Emlékkönyv szerkesztője én lettem. Hála vezetőtagjaink megértő szeretetének és odaadó munkájának, az emlékkönyv el s készült és összesen IS tagtársunk kitűnő munkáját tartalmazza, kereken 20 nyomtatott ívnyi, vagyis 320 oldalas, szépen kiállított könyvben, amely ma már közkézen forog. A könyvet tagjaink és a nagyközönség lelkesen fogadták, aminek bizonyítéka az a számos megrendelés, amelyet arra kaptunk. Ehelyütt is mély köszönetet mondunk az Emlékkönyv minden munkatársának önzetlenül kifejtett munkásságáért, értékes adalék jaikért, azonkívül pedig mindazoknak, akik az Emlékkönyv megjelenését támogatásukkal elősegítették és így első sorban igaz köszönetünket szögezzük le Walko Lajos külügyminiszter és gróf KhuenHéderváry Sándor meghatalmazott miniszter uraknak, elnöki tanácsunk tagjainak, akik különben minden egyéb akciónkban is megértéssel és jóindulattal intézték kérelmeinket, amiért nekik meleg köszönetet mondunk. Ép így fejezzük ki köszönetünket hasonlóan szíves támogatásáért Gerevich Zoltán külügyminiszteri osztálytanácsos úrnak is. Az Emlékkönyvet — minthogy az évforduló napján elnökünk birtokán, a vasmegyei Gyöngyösapátin, családja körében tartózkodott — az évfordulót követő napon társaságunk kéttagú küldöttsége, — mely Lukács György, v. b. t. t. alelnökből és a jelentéstevőből állott, — adta át elnökünknek említett kastélyában tisztelgés keretében, amelyen kívülünk még annak a három nagy társadalmi szervezetnek a kiküldöttjei vettek részt, a melyeknek elnöki tisztét ugyancsak ő viseli, jelesen: a Stefánia Csecsemő- és Anyavédő Egyesület, az Apponyi Poliklinika Egyesület és a Nemzeti Összetartás Köre delegátusai. Feledhetetlen szép emlék lesz ez és a társaságnak is örök büszkesége ez az irodalmi szempontból is magas színvonalú alkotás, a mi Emlékkönyvünk, amelyet Galamb József iparművészeti iskolai tanár által remek ízléssel készített és elnökünk címerével ékesített díszkötésü példányban nyújtottunk át neki. Végül megjegyzem még, hogy a koronázó Mátyás-templomban a születésnap alkalmával tartott hálaadó istentiszteleten társaságunk sok tagja, nemkülönben belső tisztikarunk testületileg jelent meg. Ezek után áttérek egyesületi munkásságunk belföldi programja néhány vezérgondolatának a kifejtésére. Tevékenységünk ezen a téren eddig különösen két irányban csúcsosodott ki: az egyik, hogy fel- ! olvasó- és vita-ciklusunk intenzív kifejlesztésével a külpolitikai ismeretek terjesztését és a nagyközönségben való meggyökereztetését szolgáltuk, a másik, hogy ugyanezt a célt az írott betű erejével, önálló foyóirat és könyvek kiadása útján is alátámasztani igyekeztünk. Munkásságunknak most említett első megnyilatkozási formája, vagyis az ülések és viták tartása úgy a fővárosban, mint a vidéken igen szép sikerrel folytatódik és ma már bátran állíthatjuk, hogy nemcsak itt, a központban van állandó és folyton növekvő publikumunk ebben a munkásságunkban való részvételre, hanem a vidéken lefolyt üléseink is bizonyságát adják annak, hogy az ottani intelligens közönség is mindjobban bekapcsolódik a mi működésünkbe. Hasonlóképen az eddigi programmot óhajtjuk folytatni az írott betű útján kifejthető propagandával is, mert azt tapasztaltuk, hogy ennek is megvan a nagy és élénk hatása. Különösen a lefolyt évben, amikor átvettük Radisics Elemér igazgatótársamtól a tulajdonában volt Magyar Külpolitika című folyóiratot és azt az ő szerkesztésében, de a mi kiadásunkban és mindnyájunk szellemi támogatásával havonta kétszer jelentetjük meg, a lefolyt félesztendő alatt azt a tapasztalatot szereztük, hogy ez e folyóirat valóban hézagot pótol és könnyed zsánerje, a nehéz külpolitikai témákat instruktiv módon tárgyaló stílusa által a közönség körében mind szélesebb elterjedtséget nyert. De mindkét említett tevékenységi körünket bővíteni és tökéletesíteni kell. Ami a felolvasások és vitaesték ügyét illeti, itt az eddigi, talán kissé bő program helyett azt keretbe vonva, a jövőben a közönségünkkel való együttműködést mélyítenünk kell. Ugy gondolom, hogy azon az úton, amelyet most is követünk, egy további lépést kell tennünk. Mai gyakorlatunk szerint is, minden egyes felolvasás befejeztével tagjaink a felvetett témákhoz hozzászólhatnak és így azokat minden oldalról megvilágíthatjuk. De ezt mélyebbreszántóan kell kifejleszteni. Minden külpolitikai témát, amelyet felolvasó-, vagy vitaest tárgyává teszünk, kellő előkészítéssel és a vita szakszerű vezetésével külpolitikai műveltségben folyton növekvő közönségünk önálló munkájává kell fejlesztenünk. Egy-egy ilyen vitaestnek akként kell alakulnia, hogy közönségünknek minél szélesebb rétegei vegyenek abban részt, ily módon a felvetett problémában valóságos közvélemény alakuljon ki és ezt a nyilvánossággal és az illetékes külpolitikai tényezőkké! esetről-esetre közöljük is. Ezt a célt akként véljük legjobban elérhetni, ha egyrészt az egyes szakosztályok előadói — akiknek a hatáskörük alapszabályaink értelmében éppen erre irányul — az ő szakosztályuk munkaprogramjának az összeállításánál állandó és hathatós közreműködést fejtenek ki, felolvasó- és vitaüléseinken állandóan részt vesznek és így ennek a belső munkának tartalmat adnak, de azonkívül központi tisztikarunk is jobban bekapcsolódik a jövőben ebbe a munkába azáltal, hogy eg> egy igazgatónk, vagy titkárunk minden szakosztályban aktiv tevékenységet fejt ki, az előadóval állandóan érintkezik és így a közönseggel való nekszust is ébren tart ja, mely utóbbinak természetes előfeltétele az, hogy minél több alkalmas egyént igyekezzünk tagunknak megnyerni, mert hiszen felszólalási jogot ügyrendünk szerint csak ezeknek adhalunk. Ugyancsak a közönséggel való kapcsolat kimélyítésére kell törekednünk abból a szempontból is, hogy a most már lassankint egészen kiépített vidéki hálózatunk további etappe-jaként azokban a városokban, ahol legalább tíz rendes tagunk van, fiókokat alakítunk. Ennek a tervnek a megvalósítása ugyancsak alapszabályainknak megfelelő módosításával lehetséges, de ezen a formalitáson könnyen át fogunk esni akkor, ha egy-egy nagyobb vidéki városban rendes tagjainknak említett csoportja a mi programunk megvalósítására megfelelő megértést és hajlandóságot mutat, tjgy vélem, hogy ezen az úton is jobban ki tudjuk építeni eddigi munkánkat. A nyomtatott betű erejével való propagandánk azonban szintén további tökéletesítésre szorul. Nem elég ugyanis a magvar nyelven kiadott folyóirat, hanem gondoskodnunk kell mielőbb a Külügyi Szemle időleges szünetelésével egyidejűleg kimondott ama határozatunk realizálásáról is, mely szerint minél előbb meg fogunk indítani egy nyugateurópai nyelven szerkesztett — mndnyájunk meggyőződése szerint leginkább angol nyelven kiadni szándékolt — folyóiratot is. Erre hovatovább halaszthatatlan szükségünk lesz. És ez a kérdés átvezet bennünket propagandánk külföldi részének a méltatásához is. Nekünk ugyanis meg kell teremtenünk a magyar közönség megértő részének az egységes frontját, de nem szabad megfeledkeznünk arról sem, hogy igazainkat olyan külföldiek is olvashassák és állandó figyelemmel kísérhessék, a