Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 12. szám - A mosszuli egyezmény. A nagyhatalmak megosztoztak a mosszuli petróleumon

2 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1926. június 16 járást haladéktalanul folyamatba helyezte. Ezzel szemben teljesen kimeríti a nemzetközi delictum tényálladékát Franciaországnak az a magatartása, amellyel területén a magyar állam ellen folytatott aknamunkát állandóan megtűri. Azzal, hogy ezt a magyar állam létét veszélyeztető propagandát — amelynek egyik vezetője a miniszterelnök merénylője — nem akadályozza meg, vét a magyar állam nemzetközi jogilag védett alapjoga ellen. Magyarország területi felségjoga ugyanis tiltja, hogy bármely más állam területén oly ténykedést megtűrjön, amely a magyar állam léte ellen irányúi. Ha mégis megtűri, nemzetközi delictumot követ el Magyarország ellen, amelyért elégtételt adni köteles. Ezek azok a nemzetközi jogi tanulságok, amelyeket a genfi esetből leszűrhetünk és reméljük, hogy a magyar állam az őt ért sértésért a nemzetközi jog szabályaira támaszkodva, a legteljesebb elégtételt fogja követelni és megkapni. Végül csak megemlítem, hogy véleményem szerint Svájc a merénylőt semmiesetre sem fogja előbb kiadni, mielőtt rajta a merényletért kiszabott büntetést végre nem hajtottaAz erdélyi választás tanulságai (A. F.J Erdély választott. Az Avarescu kormány megbukott Erdélyben. Ha a szónak nem is szoros értelmében, mert hiszen a kormánypárti kartell ért el választási eredményeket és kapta a mandátumok többségét, de Erdély a maga képviseletét az erdélyiek kezébe adta. A belső erdélyi medencében, a román település belső vidékén (Hunyadtól Besztercéig) a román nemzeti párt, tehát Maníu győzött. A Goldís— Lupas—Lepadatu dissidens csoportja nem vonta el a nemzeti párt tömegeit annyira, minit az várható lett volna. A kisebbségek adták a győzelem magját, a 350.000 többségi szavazatot, mellyel az Avalescu-kormány a többséget a Bratianu komplikált választói törvények szerint megszerezte. 345.000 magyar szavazója volt Erdélynek, mely nagy többségében a kormánykartellre adta szavazatát. De lássuk a választás tanulságait közelebbről: 1. A Magyar Párt megmutatta, hogy a tömegei felett tényleg rendelkezik. Viszont a magyarság széles tömegei is megmutatták ,hogy vezetőiül a Magyar Párt vezetőit ismeri el. Ennek következményei két irányban vonhatók meg: Teljesen alaptalan volt a párt belső ellentéteinek radikális jelszavakkal való kiélezése, mert maga a tömeg változatlan hűséggel áll meg a párt jelenlegi politikai conceptiója mellett. Nem lehet támadni többé a pártvezetőséget azért, mert nem képviseli a magyar népet; mert a magyar nép megmutatta a választásokon, hogy támogatja nem a magyar népi, hanem a magyar nemzeti politikát; teljesen hiábavaló volt a magyarság álmagyarjaival való kormányzati egvüttműködés, a Gézák kora lej árt. Ez is beigazolta a régi politikai mondást: a nemzet eladható, a vételár is felvehető, de sohasem szállítható. Amint a Mangrák 'és Csurdíták ellenére is a román nép nagy tömegei változatlanul állottak a Maniuk és Vajda-Voivodák mögött, azonképen a Kiss Gézák és áruló társaik ellenére is, a magyar nép rétegei egységbe fogózva állarak a Magyar Párt mögött. A magyar kisebbségi kérdés megoldása is csakis a kisebbség valódi vezetőivel való megegyezés útján képzelhető el s vezet csakis eredményre. 2. A magyar parlamenti képviselet. Nem várunk sokat ettől, de a konkrét sérelmek orvoslása könnyebb lesz, mint eddig volt. Megindul a személyes érintkezés a magyarság képviselői és a román pártok között. Nagy lépéssel fogja előre vinni a megértésnek, ma már talán kellemetlen, de feltétlenül szükségessé vált útját. 3. A kisebbségi kérdésnek Goga és Goldís fogalmazásában való felfogása jótékonyan fog hatni az egész politikai helyzetre, főleg Románia nemzetközi helyzetére. Mint mindig, úgy most is hangsúlyozzuk, az egész román-magyar kérdés teljes komplexumára még nem érkezett meg az idő. Ezek átmeneti enyhülések, jelenségek a nolitikaí élet változataiban. De a jövő nagy problémája még mindig megoldatlan, Avarescuék mindenesetre arra az útra tértek, melyen át e célhoz elérhetünk. A mosszuli egyezmény A nagyhatalmak megosztoztak a mosszuli petróleumon Chamberlain angol külügyminiszter az angol alsóház június 5-iki ülésén bejelentette, hogy a moszszulí kérdésben Törökországgal folytatott tárgyalások teljes eredményre vezettek és a megegyezés készen van. Részleteket nem közölt, de ezeket megtaláljuk olasz lapokban, a Popolcban és a Corríere della Seraban. A megegyezés alapelvei a következők: 1. Anglia 20 millió font kölcsönt nyújt Törökországnak angol áruk és gépek beszerzésére. 2. A mosszuli olajmezők termelésének 15 százalékát Anglia a törököknek adja el. 3. Törökország megállapodást létesít angol pénzügyi körökkel a török kikötőkben építendő raktárakról. 4. Anglia kötelezi magát arra, hogy második kölcsönt is folyósít Törökországnak a kisázsiai vasutak kiépítésére. 5. Anglia visszaadja Törökországnak a sulemanie és Kerchuk körüli iraki területeket. 6. Anglia garantálja Törökország területi status quo-ját. A Corriere della Sera angorai jelentés alapján a mosszuli egyezmény gazdasági jelentőségéről a következő részleteket hozza: Az iráki peíroleummezők jelenleg a Turquich Oil Comp. tulajdonát alkotják és ezek kiaknázását 75 évre koncesszióval biztosította magának. A társaság kötelezte magát, hogy 24 kútat fur és valamennyit teljesen felszereli. A kitermelt petróleumot óriási csőhálózat segítségével fogják Palesztinán keresztül a Földközi tenger kikötőihez vezetni. Az iráki kormány minden kitermelt tonna petróleum után négy shillinget kap s 75 év múlva, illetőleg a koncesszió lejártával az egész terület teljes felszerelésével az ő tulajdonába megy át. A mosszuli részvényeket négy társaság kapta meg egyenlő részesedéssel: az American Oil, a Standard Oil és Golf Ccmpagnv amerikai társaságok, Anglia részéről az Anglo-Persian, továbbá egy holland és ' egy francia pénzcsoport. Másodlagosan érdekelve van az angolokkal kooperáló Németország és Törökország, továbbá a franciákkal részesedő Olaszország. A mosszuli egyezménnyel jogilag is megszűnt az úgynevezett Chester-koncesszíó, melyet még C. M. Chester amerikai tengernagy kötött Abdul Hamíd szultánnal. Ez a koncern 1911-ben eladta koncesszióját a Türkisch Petroleum Compagny német-angol szindikátusnak. 1916-ban a francia-angol egyezmény a franciáknak engedte át a mosszuli és kurdisztáni petróleum kiaknázását, Clémenceau ezt azonban a sanremoi egyezményben az olajtermelés 25 százaléka fejében átadta az angoloknak. Az amerikai kormány ebbe azonban nem nyugodott bele és újra követelte a Chester Compagny jogait