Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 12. szám - A mosszuli egyezmény. A nagyhatalmak megosztoztak a mosszuli petróleumon

1926. június 16 MAGYAR KÜLPOLITIKA 3 s a lausannei konferencián 25 százalékos mosszuli részesedést ki is kötött. Ezt a részesedést Chesterék 300 millió dollárért eladták az Ottcman Ame:-ican Compagnynak. Az Anglc-Pers^"' 10 szazaiékos prémiumot kapott, hogy ebbe az amerikai részesedésbe belemenjen, kisebb jogokat kapott Törökország. Most az egyezmény életbelépte után rögtön a részesedő petroleumtár saságok, élükön a holland Royal Dutch-csel, nekilátnak a mcsszuli olajmezők kiaknázásának. Ezzel az egyezménnyel a közelkelet legsúlyosabb konfliktusa békés elintézést nyert, megszűntek a nemzetközi ellentétek, melyek alapján már-már angol-török háború volt kitörőben a mosszuli petroleumforrásck koncesszióiért. Az egyezményt az angorai nemzetgyűlés június 8-á" már ratifikálta is. A török sajtó egyáltalában nem titkolta, h|ogy Törökországra nézve vereség ez a megegyezés s nem igyekezett győzelemnek feltüntetni apró előnyeit. A külügyminiszter azzal ajánlotta elfogadásra, hogy Törökország nagy áldozatot hez, amikor egy akkora és clyan természeti kincsekben bővelkedő területről, mint ?z egész mosszuli vilajet az angol protektorátus alatt álló Irak arab állam javára lemond, de meghozza ezt az áldozatot, hogy békét teremtsen a nagyhatalmakkal. Musztafa Kemál roppant tekintélye aztán elnvomott minden felszólalást s a ratifikálás simán mert keresztül. Pár éve a lausannei konferencián még hajthatatlan volt Törökország a moszszuli kérdésben, amikor a Népszövetség ezt a tartományt Iraknak Ítélte oda, inkább kilépett a Népszövetségből. Most mégis lenyelte a keserű labdacsot, melyet a világ számára legalább azzal próbáltak megédesíteni, hogy határkiigazítást rendeltek el Törökország javára s ezt még a nyáron elvégzi egy vegyes török-iraki bízottság svájci elnökkel. Kijelöli Perzsia felé az 5—7 kilométeres semleges zónát, melyre fegyveresek egyik részről sem léphetnek. Köves, terméketlen és közlekedési szempontból is kihasználatlan területről van szó, a melyre Törökország is csak a presztízs kedvéért helyez súlyt. Reális előny ellenben az, hogy az Irak részére a petróleumból befolvó minden kincstári jövedelem tíz százalékát Törökország kapja meg, Anglia Irak fölötti mandátumának egész tartama alatt, tehát 25 évig. Mint pénzforrás is jelentékenyebb, de nagy az erkölcsi értéke is, mert mintegy jogot őriz meg Törökország részére, hogy a mandátum letelte után megint követelhesse a mosszuli területet. Az egyezmény azt is kimondja, hogy a mosszuli törökök optálhatnak török állampolgárságért s mindkét államban amnesztiát kell kihirdetni az ebben az ügyben felmerült politikai bűnökre. Az annyi ideje elhúzódó kínos keleti kérdést befejező mosszuli egyezmény jellegzetes példája a SZÍVÓS angol diplomáciának. Anglia most sem maga ment volna háborúba a mcsszuli petróleumért, hanem hű szövetségese, Olaszország, fenyegette meg Törökországot egész Kisázsia blokádjával és hadüzenettel. A tripoliszi eseménvek még emlékezetében lehetnek Törökországnak, így bármilyen keserű is volt a lemondás, nem akarta kockáztatni az olasz háborút. Az egyezménnyel most elérte azt, hegy mindkét szomszédjával, sőt a harmadikkal, Perzsiával is, garanciális egyezménye lesz, tehát háborús fenyegetésektől menten dolgozhatik az ország gazdasági fellendítésén. Az orosz és angol védelem jó időre biztonságot nyújt Törökországnak. Hátra van még az egész nemzetközi világot nagyon is érdeklő kérdés, hogy mi volt az ára ennek az olasz támogatásnak. A marokkói háború befejezése nagyon is aktuálissá teszi ezt a kérdést. Olaszországot annak idején kizárták a tangeri egyezményből, ebbe kénytelen volt, bár duzzogva, beleegyezni. Most, bár a franciák és spanyolok a maguk osztozkodási területéneik tekintik Marokkót, kétségtelen, hogy Olaszország a maga igényeivel megint fellép és most nem lesz elszigetelve, mert a mosszuli kérdés megoldása fejében feltétlenül számíthat Anglia támogatására. Az a veszedelem, mely a világbékét Keleten veszélyeztette, a mosszuli egyezménnyel nem szűnt meg, csak helyet változtatott. Kisázsiából áttelepedett északnyugati Afrikába. Marokkó most a világnak az a pontja, amelyen érdekösszeütközésbe kerültek a nagyhatalmak, mert hiszen az európaiakon kívül Amerika is érdekélve van. Könnyen meglehet, hogy az Abd El Krímen kivívott francia győzelem nagyon szomorú bonyodalmak kezdetét jelenti még Franciaországra. Ezen a helyen kell tárgyalnunk Európa egyik legfrissebb államcsíny jét is, a portugáliai forradalmat, melynek háttere szintén a marokkói háború befejezése. Portugália egy századnál hosszabb ideje már Anglia kontinentális politikájának egyik pillére, most újra szükség van erre a pillérre, mint ahogy szükség volt a napóleoni háborúkban. Most megint Franciaország ellen kel! kihasználnia. Aligha véletlen, hogy éppen a marokkói francia győzelem után alakult át Portugália a tehetetlen köztársaság katonai diktatúrává. Anglia a Földközi tenger uralmát nem engedheti át Franciaországnak s, ha már Franciaország egész északnyugati Afrikában megveti a lábát, vele szemben Angliának is fokozottabban biztosítania kell az innenső partot. Spanyolország marokkói érdekei miatt francia befolyás alá került, amint ez a népszövetségi állandó tagság kérdésénél is kiviláglott. Anglia a gibraltári sziklaerőddel védi világhatalma bázisát, az indiai útat, a Földközi tenger bejáratát. Ez a kis sziklaerőd a tenger felé nagyhatalom, de a szárazföldről nincs eléggé fedezve. Egy francia érdekeltségbe került Spanyolország, mely körös-körülveszi ezt a kis pontot, melvet különben is magának követel vissza, veszedelem Gibraltárra, vagyis az indiai útra, a közelben tehát megfelelő nagy szárazföldi terepet kell Angliának berendeznie a védelemre. Ez csak Portugália lehet, de egy erős Portugália, melyet az angol politika felhasználhat a maga érdekében, mint ahogy délkelet felől felhasználhatja Franciaországgal szemben az olaszokat. Az olasz nemzeti önérzet azonban a fasizmussal egyre emelkedik és kérdés, hogy öncéljai mikor kerülnek öszszeütközésbe Anglia érdekeivel. Gondoljunk csak Maitára. Ez a sziget a földközitengeri angol hatalom bázisa s a fasiszta politika éppen ezt követeli vissza. Szóval kifelé erős, benn angol parancsszóra mozgó Portugáliára van szüksége Angliának, olyan államra, a melynek erejét nem bénítják meg a folytonos pártviszályok, parlamenti fecsegések. Az adott pillanatban a marokkói harc megszűntével tehát a tehetetlen portugál köztársaságból fejlődni tudó katonai diktatúra vagy fasiszta állam lett. Hogy pontosan micsoda, azt valószínűleg a portugálok maguk sem tudják. Elég, ha London tudja.