Magyar külpolitika, 1926 (7. évfolyam, 1-23. szám)

1926 / 11. szám - A lengyel forradalom előzményei

4 MAGYAR KÜLPOLITIKA 1926. június 1 és a forradalmat követő amnesztia után tért haza. Otthon a szövetkezeti mozgalomnak feküdt neki, megszervezte a községi szövetkezeteket és ezek központjának lett igazgatója, egyúttal kereskedelmi iskolai tanár Varsóban. A világháború alatt is helyén maradt, míg az oroszok a központi hatalmak támadása előtt Varsót ki nem ürítették. Az akkor internált számos lengyel közéleti ember sorában kényszerült ő is Moszkvába menni, ahol a nyomorba került lengyel menekültek ellátása körül szerzett nagy érdemeket. A világháború után visszatért Varsóba, elfoglalta katedráját, de csakhamar kinevezte Pilsudski népjóléti miniszternek. A kormány igen rövid életű volt és Vojciehovski több politikai szerepet nem vállalt, hanem visszatért tanárnak. Innen választották meg Narudovics elnök meggyilkolása után 1922. karácsonyán a lengyelköztársaság elnökének. Teljesen más mederbe fordult a harmadik fogolytársnak, Dmovski Románnak, a varsói munkás fiának a pályája. 1892-ben a májusi szabadságünnep megülése miatt egy félévre elzárták őt is, hogy azután Mittauban tartsák egy évig az orosz kormány rendőri felügyelete alatt. Szabadságát visszakapván, a? osztrák Lembergbe költözött át újságírónak, de a szociálistákkal teljesen szakítva, nagylengyel szemlét alapított. 1904-ben az oroszjapán háború alkalmával Japánba utazott a hadifogságba került lengyel katonák ügyében, a forradalom után pedig, mikor 1905-ben megjelent az októberi cári manifesztum visszatért Varsóba és oroszbarát programmal beválaszttatta magát a Dumába. Ennek a pánszláv lengyel klubnak volt elnöke a II. és Ili. Dumában, 1908-ban kiadott egy „Németország, Oroszország és a lengyel kérdés" című roppant feltűnést keltő könyvet, melyben azt fejtegeti, hogy az európai hegemóniáért kitörendő nagy háborúban a lengyeleknek feltétlenül Németországgal szemben és Oroszország mellett van a helyük. Ez a könyv volt a világháború első bejelentése még akkor, mikor Németország bekerítését megkezdte Anglia. Dmovski azóta állandóan ezt a programmot képviselte. A világháború kitörésekor is ezt hirdette és 1915. elején nemzeti bizottságot alakított Varsóban, melynek elnö keként ment ki Pétervárra, hogy a lengyelek nevében megállapodást létesítsen az orosz kormánnyal. Ott elfogadta azt az orosz álláspontot, hogy a nemzeti bizottság megelégszik az etnográfiai határok közé zárt Lengyelország felállításával, orosz fenhatóság alatt, körülbelül olyan látszat-autonómiával, mint aminővel Finnország birt. Megkapná az akkori Oroszlengyelország tiszta lengyel vidékeit, ezekhez csatolva az elfoglalandó Pózent és Nyugatgaliciát; Keletgalicia Lemberggel azonban már nem jutna Lengyelországnak. A pétervári megállapodás után Londonba utjazott, hogy agitáljon ennek a Lengyelországnak az érdekében, 1916-ban pedig memorandumot adott be az ántánthoz hasonló szellemben. Meg is kapta érte a canibridgei egyetem tiszteletbeli doktorátusát. Innen Párisba költözött át, ahol 1917. augusztus 15-én felállította a lengyel nemzeti komitét, melyet az ántánt elismert a lengyelek hivatalos képviselőjéül. Párisban Dmovski a csehekkel és szerbekkel együtt dolgozott a legnagyobb makacssággal a monarchia felosztása érdekében, amely terv francia hivatalos körökben akkor még meglehetősen népszerűtlen volt. Franciaországban lengyel hadifoglyokból és amerikai lengyel önkéntesekből külön lengyel sereget is toborzott, mely az ántánt haderő kötelékében harcolt. Az orosz cári hatalom bukása után változott meg csak a programra, most már Dmovski is önálló Lengyelországot követelt s Poíncaré július 4-iki dekrétumával önálló szövetséges társnak el is ismerte a lengyelek párisi kormányát. Amerikai útja után érkezett meg a békekonferenciára, melyen Lengyelország képviselőjeként szerepelt, de a béke után a közben politikai ellenfele, Pilsudski vezetése alá került lenngyel kormány nem reflektált szolgálataira. így ellenzékbe ment s mint a szélső franciabarát és pánszláv nemzeti demokrata párt egyre kisebb tekintélyű vezére szerepelt 1923-ig, amikor Pilsudski távozása után valahára miniszterséghez jutott: külügyminiszter lett és rögtön meg is kezdte a csehbarát politikai irányzatot, melytől csak most, forradalom árán, tudta a közvélemény megmenteni Lengyelországot. Különben is igazi vezére ma már a nemzeti demokrata pártnak Grabski Szaniszló, a volt lembergí egyetemi tanár, aki az orosz megszálláskor csatlakozott Dmovskihoz, aztán vele ment Párisba agitálni a monarchia ellen. Katonai vezére ennek a pártnak Haller József tábornok, aki voltaképen politikai pályája alatt a keresztény demokrata pártnak volt képviselője. Galíciai ember és aktiv katonatiszt volt a közös hadseregben. Mint alezredes lépett be a világháború kitörése után megalapított, bécsi fennhatóság alatt állott lengyel hadseregbe. Pilsudski volt az első légió parancsnoka, ő a másódiké. Amikor a monarchíakövetelte hűségeskü le nem tevése miatt a légiókat feloszlatták és le akarták fegyverezni, Hallernek sikerült a maga, már hadtestnek nevezett légiójával átvágni magát az orosz vonalakon és Odesszába menetelni, ahonnét francia hajókon szállították őt a nyugati harctérre. Ettől kezdve Hallerék az ántánt mellett harcoltak, Pilsudskit azonban még a másfélévi magdeburgi internáltság sem tudta eltántorítani attól a meggyőződésétől, hogy Lengyelországra nézve Oroszország és a pánszláv politika veszedelmesebb, ezért a központi hatalmak mellett a helye. Ilyen régi keletű a lengyel forradalom és ellenforradalom mai vezéreinek politikai és személyi ellentéte, mely most fegyveres mérkőzésben robbanni ki. Mindegyik fél hivatkczhatik valami múltbeli sikerre, de Pilsudski mindenesetre nagyobbra. A világháborút követő fegyverszünet után az ántántbarát lengyel párt vezérei Párisban szórakoztak, odahaza azonban a rutének fellázadtak, el akarták szakítani Keletgaliciát és meg akarták alkotni Nagy-Ukrajnát Vilmos Habsburg királyi herceg királysága alatt. A királyi herceg Wiszyuanij Vazul néven lépett fel trónkövetelőnek és terve talán sikerült volna Pilsudski erélye és szervezési ügyessége nélkül, aki az akkor hadsereg nélkül álló Lengyelországban hadifogságból hazaszabadult lengyelekből és önkéntesekből egyik ezredet a másik után szervezte és leverte a rutén forradalmat. Közben a csehek is fel akarták használni Lengyelország szorongatott helyzetét, betörtek Teschenbe, melyet az ántánt Párisban szerződésileg biztosított Dmovskiéknak. Haller tábornok a nyugati frontról hazaérkezett hadseregével ekkor már lengyel területen állt, de egyetlen lépést sem tett a két ellenséggel szemben, Pilsudski iránt való gyűlöletéből. 1920-ban szakadt új veszedelemként Lengyelországra az orosz bolsevikiek támadása. A csehek is mozgósítottak és feltartóztatták a lengyeleknek Ausztriából érkező fegyver- és lőszerszállítmányaít. Pilsudski csapatait az oroszok viszőzaverték s már egészen Varsó alatt álltak, de Haller még mindig nem mozdult. A lengyel Mohács szint? csodaképen nem következett be: a zsákmányoló bolsevikí sereg frontja közvetlen a lengyel főváros